2021. november 19., 17:07

Idén is elmarad a karácsonyi vásár Pozsonyban

Idén is elmarad az óvárosi karácsonyi vásár Pozsonyban – közölte közösségi oldalán az Óváros Önkormányzat az egyre szigorodó járványellenes intézkedésekre reagálva.

Karácsonyi vásár Pozsony
Fotó: TASR

„A döntés nem volt egyszerű, de a felelősség és az észszerűség mindig az első helyen állnak” – jelentette ki a városrész hozzáfűzve, a jövő hétfőtől Pozsonyban, amely a Covid-automata szerint piros besorolásban van, részleges lezárás lesz. Az új szabályok szerint a piros járásokban maximum 200 ember vehet részt a rendezvényeken OP rendszerben (teljesen beoltottak és azok, akik átestek a betegségen) és hat ember OTP rendszerben.

Megismétlődik tehát a tavalyi helyzet, amikor a járványhelyzet miatt a hagyományos óvárosi karácsonyi vásárt a Főtéren és a Hviezdoslav téren lefújták. „Már második éve tehát meghittebb lesz a karácsony” – jelentette ki a városrész vezetése, amely azonban pótprogrammal jelentkezik az adventi időszakra. Ennek része lesz egy sor kisebb koncert az óváros különböző részein.

A hagyományos piacokon kívül semmi sem változik. A fa jelenleg már a Hviezdoslav tér felé tart, és néhány napon belül karácsonyfát ültetünk a Rázus térre is"

– közölte az Óváros.

A pozsonyi főtéri karácsonyi vásár ünnepélyes megnyitóját eredetileg november 26-ára tervezték. Számítottak rá, hogy a piactérre való belépést az aktuális Covid jelzőlámpa határozza majd meg. A karácsonyi vásárra több mint 40 bódé készüt különböző karácsonyi különlegességekkel, hagyományos szlovák és nemzetközi konyhával.

Némi kárpótlás a karácsonyi piacért - téli hangulatot a Tyrš téren

Rövid szünet után a pozsonyi Tyrš téren található homoskos strand, ami a pozsonyiak csak Tyršáknak neveznek, újra megnyílik a látogatók előtt. Persze, most nem homok meg standhangulat várja majd az odalátogatót, hanem hamisítatlan téli, karácsony előtti hangulat. A téli Tyršák, amely november 18-án nyílt és december 23-áig tart majd nyitva – finom ételekkel és italokkal várja az odalátogatót – beleértve természetesen a karácsonyi piac klasszikusait is – a cigánypecsenyét, a loksát, forralt bort és a puncsot.

A Városi Piaccal való kapcsolatnak köszönhetően december folyamán több ismert márka váltja majd egymást Tyršákon, ezek termékeit a helyszínen megvásárolhatják a látogatók.

A téli Tyršák az ÚĽUV népművészeti alkotóközponttal is együttműködik, így a látogatók a hagyományos népművészeti termékeket is megtalálják ott. És egy kézzel készített karácsonyi ajándék megvásárlásával támogathatják a szlovák népművészetet, a művészeket, tervezőket, gyártókat és kézműveseket is.

Hasonlóképpen, mint nyáron a szervezők most is ügyelni fognak a higiéniai szabályok betartására. Magától értetődő lesz a hulladékok szétválasztása, hasznosítása, valamint a komposztálása, illetve a visszaváltható poharak és kerámiabögrék.

A belépés mindenki számára ingyenes. A téli Tyršák november 18-án nyitotta meg a kapuit.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.