2018. május 12., 01:10

Idegen földben nyugszanak, neveiket márványtábla őrzi

A Magyar Közösség Pártja Tardoskeddi Alapszervezete csakúgy, mint az elmúlt húsz évben, az idén is megemlékezett az I. és II. világháborúban elesett hősökről.

tardoskedd-megeml-1.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

A megemlékezés május 11-én szentmisével kezdődött, melyet Kürthy Tamás helyi plébános a hősökért mutatott be a Szent István-templomban. A rossz idő miatt a Hősök szobrához tervezett emlékműsort is a templomban tartották meg a Kamocsai Önkéntes Katonák díszőrsége mellett.

"Ma fejet hajtunk a hősi halált halt tardoskeddiek előtt. A lélekharang ma értük szól, a gyertya ma értük ég" - kezdte ünnepi beszédét Balogh Katalin pedagógus, majd így folytatta:  

"Amikor a háborús hősökre gondolok, eszembe jutnak a nagymamám által mesélt történetek az édesapjáról, Borbély Józsefről. Az elbeszélésekből tudom, hogy maradandó lelki sebeket ejtett rajta a háború, az embertelen bánásmód, a kiszolgáltatottság és a kilátástalan helyzet. Ennek ellenére bajtársaival együtt helytállt. Ő a fogság borzalmai után hazatért, de alig volt olyan család a községben, amely ne veszített volna el apát vagy fiút a nemzetet próbáló háborúkban. Rájuk emlékezve jelképesen újrateremtjük őket. Ismét együtt vannak a bajtársak, hazajöttek a faluba, ahol születtek, ahonnan elszólította őket a hadiparancs... Az elesett hősök mellett hálával gondolunk ma azokra a névtelenekre is, akik túlélték a vérzivataros esztendőket, majd újra és újra nekiláttak, hogy a semmiből, a romokból újraépítsék az életüket."

Az ünnepségen a Csemadok mellett működő férfi énekkar katonadalokkal emelte a megemlékezés fényét.

Mivel az emlékezők a zuhogó esőben nem tudtak kivonulni a hősök szobrához, a helyi szervezetek képviselői  a cserkészek aktív közreműködésével a templomban helyezték el koszorúikat egy katonai sisaknál. A Kamocsai Önkéntes Katonák ezt követően bemutatót tartottak az érdeklődőknek, akik megnézhették a korabeli fegyvereket, járműveket, katonai egyenruhákat.

A megemlékezés a Himnusz eléneklésével ért véget. Tisztelet a hősöknek!

tardoskedd-megeml-1.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás