Hoppá: 100 euróra bírságoltak egy hajléktalant Pozsonyban, mert nem tartózkodott otthon
A hajléktalan emberekre bírságokat szabnak ki a kijárási tilalom megsértése miatt – erre a Vagus Polgári Társulás figyelmeztetett, amely a belügyminisztériumtól kéri ennek a „megbocsáthatatlan helyzetnek azonnali orvoslását”.

Bizarr esetről számolt be a hajléktanok megsegítésével foglalkozó Vagus Polgári Társulás közösségi oldalán. Hétvégén Pozsonyban egy hontalan 100 eurós bírságot kapott a rendőröktől, azzal az indokkal, hogy az illető megsértette a kijárási tilalmat.
A hajléktalan személyt szombaton állították meg a rendőrök a Grössling utcán, majd kérték, hogy igazolja magát. Ekkor derült ki, hogy az illetőnek Zólyomlipcsén (Besztercebányai kerület) van az állandó lakhelye, ezért a rendőrök 100 eurós bírságot róttak ki rá.
Az indok az volt, hogy elhagyta saját kerületét, és ezzel megsértette a kijárási tilalmat.
Az illető ugyan elmondta a rendőröknek, hogy több éve él Pozsonyban hajléktalanként, emellett respirátort is viselt, illetve nála volt egy dokumentum is, amely igazolta, hogy koronavírus-fertőzésen esett át. A rendőrök azonban így is 100 eurós pénzbüntetést róttak ki rá.
A Vagus polgári társulás felhívta a figyelmet erre az abszurd helyzetre, a hajléktalan embereknek ugyanis nincs lehetőségük betartani a kijárási tilalmat. A szociális szolgáltatások nem képesek több mint 23 ezer hajléktalan szükségleteit ellátni, ennyi ugyanis a hajléktalanok hivatalos száma Szlovákiában. Ezeknek az embereknek nincs hol eltölteniük az idejüket a lezárás és korlátozások alatt.
Csak Pozsonyban nagyon sok olyan hajléktalan tartózkodik, akik különböző régiókból érkeztek ide, és nincs lehetőségük lakhelyükre haza menni. „Ezeknél az embereknél a bírságolás csak egy dolgot fog előidézni – elmélyíti válságukat és növeli adóságaikat, amelyeket nem képesek visszafizetni” – írta a Vagus közösségi oldalán az ügy kapcsán.
A polgári társulás kéri a Belügyminisztériumot, továbbá a Munkaügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumot, az emberjogi ombudsmant és a rendőrséget, hogy azonnal orvosolják ezt a megbocsáthatatlan helyzetet.
„Kérjük egy olyan iránymutatás kidolgozását, amely kizárja a hajléktalan embereket a kijárási tilalom megsértése miatt kirótt bírságok alól, és elengedi számukra a már kiszabott bírságokat. Szintén követeljük, hogy a szociális szolgálatba való utazás szerepeljen a kijárási tilalom kivételei között. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a jelenlegi helyzet ilyen formában fennmaradjon, és a hajléktalan emberek bírságokat kapjanak azért, mert kénytelenek az utcán tartózkodni” – írta a polgári társulás.