2022. január 13., 09:04

Holttestet mosott partra a víz Dunamocsnál. Megtalálhatták a Komáromból eltűnt testvérpárt?

Tavaly szeptemberben egész Révkomáromot megrázta a két fiatal férfi, egy ikertestvérpár eltűnése. Sokáig találgatták, mi történhetett velük, egyesek tudni vélték, hogy külföldre mentek, mások azt állították, biztosan baj érte őket. 

rendőrség
Fotó: unsplash.com

Az ügy végéhez közeledni látszik. A JoJTV információi szerint ugyanis egyikük holttestét Dunamocsnál, a folyó magyarországi oldalán, másikukét 80 kilométerrel lejjebb, nem sokkal később, Szentendre környékén találták meg.

A rendőrség egyelőre nem erősítette meg, hogy a szenvedélyes horgász, alkalmi munkákból élő testvérpár, Pál és József egyik vagy másik tagjáról lenne szó. A holttesteket egymástól mintegy 80 kilométernyire mosta partra a folyó, mindkettejükre helyi horgászok bukkantak rá. A szlovák és a magyar rendőrség most közösen próbálja meg felderíteni, mi történhetett.

Az, hogy valóban a két eltűnt komáromi férfiról van szó, csak DNS-vizsgálatot követően derül majd ki, ugyanis a víz annyira megrongálta a testeket, hogy más módon képtelenség azonosítani őket.

A noviny.sk értesülései szerint a magyar rendőrség előzetesen kizárta az idegenkezűséget. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.