2013. szeptember 16., 13:09

Holnap indul a Kassa-London repülőjárat

KASSA. A Wizz Air diszkont légitársaság szeptember 17-én indítja el a Kassa és London között közlekedő menetrendszerű járatát.

„Pontosan 16.05-kor ér földet a kassai reptér kifutóján az első rózsaszínű-lilás Airbus A320, fedélzetén a Londonból érkező utasokkal” – közölte Juraj Toth, a repülőtér munkatársa.

A légitársaság genfi központjából származó legfrissebb információk szerint a járatra már több mint 6000 jegyet adtak el. Ez bizonyítja, hogy mind Angliában, mind Kelet-Szlovákiában nagy az érdeklődés a közvetlen légi összeköttetés iránt – mutatott rá Toth. Tekintettel arra, hogy a gépek még nem repülnek, a hatezer eladott jegy ígéretes kezdet – fűzte hozzá.

A kassai repülőtér korszerű arculattal akarja kezdeni az új korszakot, ezért a logóját is megújította. A nyilvános pályázatra több mint 70 munka érkezett. A reptér vezetőségének tagjaiból, a Košice2013 nonprofit szervezet szakembereiből, valamint a Kassai Műszaki Egyetem Művészeti Karának munkatársaiból álló bírálóbizottság a tapasztalt formatervező, Matej Toman logótervét választotta ki. A győztes több hazai és nemzetközi elismerés, illetve díj tulajdonosa, jelenleg Prágában tevékenykedik.

Karl Dandler, a repülőtér ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a társaság számára nagy jelentőséggel bír a modern arculat. „Hiszem, hogy az új logó a londoni járat indításával együtt a kassai reptér új korszakának és fényesebb jövőjének a kezdetét is jelenti” – mondta.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.