2013. július 9., 08:54

Heti négy járat indul a Kassa-London útvonalon - Fellendül a tátrai idegenforgalom?

KASSA. Fokozatosan növeli majd a Kassa és London között közlekedő közvetlen légi járatok számát a Wizz Air diszkont légitársaság. Az első fapados légi járat indítása új lehetőségeket nyit a szlovák idegenforgalom előtt.

Egyezségre jutott a kassai repülőtér vezetősége és a Kassa–Turizmus társaság a Wizz Air-rel. Közép-Kelet-Európa legnagyobb fapados légitársasága szeptembertől közvetlen légi járatot létesít Kassa és London között.  Az első járat szeptember 17-én indul. Egy ideig heti két alkalommal, október 27-től pedig heti négyszer indulnak majd a repülőgépek.

Váradi József, a Wizz Air ügyvezető igazgatója portálunknak elmondta:  a Kassa–London vonalon a jól bevált Airbus A320-asok szállítják majd az utasokat. A 180 férőhelyes gépek 2 óra 15 perc alatt teszik meg a távot. A jegyeket már most le lehet foglalni. „Aki idejekorán el tudja dönteni, hogy mikor akar repülni, akár 29 euróért is megveheti az egyirányú repülőjegyet. Megközelítőleg 65-70 eurós átlagárat várok ettől a járattól” – hangoztatta.

London a világ egyik legkeresettebb metropolisza. A rendszerváltás óta számos kassai tanul vagy dolgozik a brit fővárosban. Sokan azonban még csak a jövőben kívánják felfedezni Londont, amihez nagy segítséget jelent a közvetlen légi összeköttetés.

„Az első fapados légi járat indítása új jövőt nyit a szlovák idegenforgalom számára, mert más célállomások igényeit is kielégíti majd” – hangsúlyozta Iveta Niòajová, a Kassa–Turizmus társaság igazgatója. Hozzátette: elsősorban a Magas-Tátrára és Liptóra, illetve a hazai gyógyfürdőkre gondol.

A London-Kassa járat iránt a britek körében is nagy az érdeklődés – erősítette meg Renáta Lenártová, Kassa főpolgármester-helyettese. „Nagy érdeklődésre számítunk. Már most érkeznek hozzánk a köszönő e-mailek a Nagy-Britanniában élő emberektől” – mondta.

A briteket az is utazásra serkentheti, hogy Kassa idén Európa kulturális fővárosa. A statisztikák alapján a szigetország lakói szeretik a hétvégi kirándulásokat, a célállomásra pedig szívesen utaznak fapados légi járatokkal. A Wizz Air-t ismerik, megbízhatónak tartják. A légitársaság igazgatója elárulta, már fontolgatják, hogy Németországba és Belgiumba is közvetlen járatot indítanak Kassáról.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Megosztás