Hétfőtől változik a parkolási rendszer Kassán
Január 7-én, hétfőn lép életbe Kassán az új parkolási rendszer. A parkolási díjat készpénzzel már nem, kizárólag elektronikus úton, SMS-ben vagy QR-kód útján lehet majd kifizetni.
A város képviselő-testülete tavaly szeptemberben fogadott el a parkolással kapcsolatban általános érvényű rendeletet, melynek értelmében 2019 januárjától az önkormányzat visszaveszi a fizető parkolási övezetekben a parkolási díj beszedését az azt eddig kezelő EEI magáncégtől.
– közölte Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármestere. Hozzátette, egyelőre a tarifák, illetve a rezidenskártya megszerzésének feltételei nem változnak, de jelezte, kezdeményezni fogja a korábban elfogadott, a parkolásról szóló általános érvényű rendelet módosítását.
Az autósok SMS-ben ugyanúgy válthatnak parkolójegyet, mint eddig, újdonság viszont, hogy már QR-kód mobiltelefonnal való leolvasásával is lehet fizetni.
„A parkolóautomatáknál továbbra is lehet készpénzzel fizetni, de ezt az EEI ellenőrzi. Akik a fizetésnek ezt a módját választják, nem kapnak majd bírságot, a városnak viszont be kell majd hajtania a cégtől az adott összeget” – közölte a magisztrátus.
Rezidens parkolókártyát a parking.kosice.sk oldalon keresztül lehet igényelni január 6-tól, illetve személyesen hat helyszínen, az Óvárosi-, az Északi- és a Déli városrész hivatalában, a Kulturparkban, az Aupark bevásárlóközpontban, valamint a magisztrátuson.