2020. december 5., 19:19

Hétfőn nyílik a tesztállomás a Párkányi Rendelőintézetben

Ma délután került fel a központi nyilvántartásba az a szerződés, amely alapján a hétfőn tíz órakor a Párkányi Rendelőintézetben antigén tesztállomás nyílhat. Szinte az órákat számolták már a teszt iránt érdeklődők, hiszen hétfő reggel már negatív koronavírus-tesztet kérnek a határon. Aki reggeli műszakba ment volna, annak szabadságot kellett kivennie. 

A Párkányi Rendelőintézet. Bejárat a tesztelőállomásra a hátsó ajtón keresztül.

Nagyon várják már a környékbeliek a megnyitást, hiszen a határsávban ezrek járnak dolgozni a Duna túloldalára. A tesztelő hely munkanapokon 10.00-18.00 tart nyitva. Hétvégenként és ünnepnapokon zárva lesz.

„A tesztelés ingyenes lesz, a teszteket az állam biztosítja. Egy csapat fog mintát venni, alkalmazottjaink megvannak, csak a belépésre várnak” – tájékoztatta portálunkat Czékus András a rendelőintézet igazgatója. A továbbiakban kifejtette, a minisztérium 30 napra szerződött le velük, ezt hosszabbíthatják meg 15 nappal maximum hétszer.

„Az emberek szíves türelmét kérném, ha lehetséges, ne mindenki az első napon jöjjön” – fűzte hozzá Czékus.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.