2019. április 9., 09:11

Hétfőn nyílik a felújított komáromi Klapka étterem

Már csak napok kérdése, s ismét vendégek népesíthetik be Komárom belvárosának patinás Klapka éttermét. Miközben az új személyzet még rakodik a Zichy-palota új köntöst kapott helyiségeiben, Spišek Tabi Ingriddel, a helyi Bona-ex Kft. vezetőjével a felújítási munkálatokról és terveikről beszélgettünk.

Klapka éttermet
Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Hajabács Mária, aki a Komárom városától bérelt termekben huszonöt évig működtette a Klapka éttermet, tavaly ősszel a bérleti szerződése felbontását kezdeményezte. A városvezetés a képviselők egyetértése közepette az épület bérbeadásáról szóló versenytárgyalást azzal a feltétellel hirdette meg, hogy a bérlőnek ugyanezen a néven kell üzemeltetnie a Klapka-szobor szomszédságában levő éttermet.

Decemberben értékelték ki a versenytárgyalást: a hat ajánlat közül a legmagasabb bérleti díjat, vagyis a kikiáltási ár duplájának számító évi 16 500 eurót ajánló, és a legjobb feltételeket kínáló komáromi Bona-ex Kft. nyert.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„Idén január elsején a 10 évre szóló szerződésünk alapján bérbe vettük a teljesen üres helyiségeket. Műemlékről lévén szó, a februárban elkezdődött átalakításról az illetékes műemlékvédelmi hivatallal is egyeztetnem kellett. Egyebek mellett leszedettük a mennyezetvakolatot, ám a múltat idéző mennyezeti téglákat meghagytuk és impregnáltattuk. Mivel a falak elég girbe-görbék voltak, azokat gipszkartonnal kiegyenesíttettük, s a régi Komárom utcarészleteit bemutató tapétával vonattuk be. Mivel az éttermünkbe a turistákon kívül elsősorban a helyi polgárokat várjuk, ezért a korszerűsítést elegyítettük némi időutazással. Talajburkolatot is cseréltettünk, s a konyhát is felújíttattuk, valamint modern berendezésekkel szereltük fel. Mivel nagyon szeretem a meleg színeket, ezért a bútorzat és a belső tér fehér-barna-bézs színt kapott” – mondta el portálunknak az új bérlő, aki a Holt-Vágnál levő, sokak által kedvelt Apáli Étterem és Panzió üzemeltetője is.

A tetszetős környezethez, amely kapcsán kiemelte a belső felújításra vonatkozó tervek kidolgozóját, Varga Magdalénát, vonzó étel- és italkínálat illik.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„Klasszikus ételválasztékot tervezünk, s a színvonalat az Apáliból ide átjövő Polovic Attila konyhafőnökként szavatolja, s a csapatot Czibor István marketing-menedzserként erősíti. Napi menüvel is szolgálunk majd a környéken dolgozóknak. Azon belül naponta háromféle ételt 4,20, egyfélét pedig 5,90 euróért kínálunk. Nálunk sem lesznek tehát magasabbak az árak, mint más komáromi éttermekben” – árulta el a továbbiakban.

Április 12-én (pénteken) a meghívott vendégek részére zártkörű ünnepélyes megnyitót tartanak, április 15-én (hétfőn) pedig már bárki betérhet egy jó ebédre a Klapka étterembe.

„Az április 26-én kezdődő Komáromi Napokig, vagyis az aznapi ünnepi testületi ülésig és az azt követő itteni fogadásig összeszokik a személyzet. Másnap pedig az év sportolóinak fogadását is nálunk tartja Komárom városa. A városvezetés egyúttal azt is megígérte, hogy a Zichy-palota homlokzatát átfesteti, rendbe hozatja az ablakokat, azt követően pedig a szabadtéri teraszunkat is működtethetjük. Bízom abban, hogy mindkét fél számára gyümölcsöző lesz az együttműködésünk, hiszen a városnak is az az érdeke, hogy e lukratív helyen egy mutatós vigadóba térhessenek be a polgárai és a turisták. Pénteken és szombaton 10-től 23, a többi napon pedig 10 és 22 óra között várjuk a vendégeket. Minden tekintetben szeretnénk elérni az Apáliban általunk nyújtott színvonalat és az ott megszokott vendéglétszámot” – zárta tájékoztatását Spišek Tabi Ingrid.

Klapka éttermet
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.