2020. október 12., 18:41

Helyzetjelentés a csallóközi iskolákból

A vasárnap meghozott, egész országra vonatkozó óvintézkedések fényében a Csallóközben is utánajártunk az alap- és középiskolák működésének.

Fotó: pixabay.com

A dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola igazgatója, Masszi János portálunknak elmondta, hogy az iskola vezetősége frissítette az eddigi szabályrendszert a változásokra hivatkozva. Az alapiskolás diákoknak (az alsó tagozatos gyerekeknek is) kötelező a maszk használata az iskola egész területén, erre a pedagógusok is odafigyelnek.

A szakköröket szeptembertől nem indították el, de még a külső szakkörök (a fociklubosok és a kézilabdások sem járhatnak edzésekre) sem működnek. A tornatermet továbbra sem használják, a tornaórák elméleti síkon, illetve az iskola udvarán zajlanak.

,,Pénteken 25 kollégánk kiesett, akiket helyettesítenünk kellett valamilyen úton-módon. Mivel nagy iskola vagyunk, ezért ezt a hiányzást mi is megéreztük. Valahogy sikerült megoldani, varázsoltunk egyet, mára már csak 21. Egy osztályunk még zárva tart, csütörtöktől már újra visszaállhatnak, ugyanis akkor telik le a kötelező karantén időszak, de mindenre nagyon ügyeltünk: a kollégák és a gyerekek is gyorsan átestek a tesztelésen. Jelenleg az iskola harminc osztályából huszonkilenc <<zavartalanul>> működik.“

16 kolléga részbeni távoktatásban dolgozik, az intézmény vezetősége arra kéri a szülőket, hogy csak a bejáratig kísérjék el gyermekeiket, még az elsősök esetében is.

Csallóközi iskolák második hullám
Fotó: vagdsz.edupage.org

A dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium igazgatóhelyettese, Csicsay Bernadett elárulta, hogy a mai nap folyamán értekezletet tartottak a tanárokkal arról, hogyan fogják az oktatást online keretek között tartani. A tanárok az iskolából tartják majd a online órákat és az első hullámban kialakított rendszerre építenek: vagyis a Zoom és a Googletimes applikáción keresztül zajlik holnaptól az oktatás, az eddig érvényben lévő órarend szerint. ,

Szerencsére a tanárok nagyon rugalmasak, mindenki gyorsan reagált. A végzős diákokat különösen rosszul érintette az egész ügy, mivel ez a fajta felkészülés nem tudja pótolni a hagyományos iskolai munkát. A hiányosságokat pedig nagyon nehéz lesz majd behozni a későbbiekben. A gyerekek azonban tudatosítják, hogy az érettségire fontos a készülés.“

A nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola igazgatója, Soóky Marian arról számolt be portálunknak, hogy az iskola mindkét bejáratánál fokozottan figyelnek a testhőmérséklet mérésére. Az iskola rendelkezik egy elkülönítő teremmel arra az esetre, ha valaki COVID-19 fertőzésben szenvedne. Kézfertőtlenítőkből sincsen hiány. A szünetekben mellőzik a folyosón tartózkodást, a tanárok csak a büféig engedik le a tanulókat, kerülik a nagyobb csoportosulásokat. Az ebédet a középiskola biztosítja az alapiskola diákjai számára, csakhogy az egész étkezde karanténban van. Ma kapják meg az eredményt, majd utána tudnak érdemben cselekedni. Az étkezést ezért az iskola fenntartó biztosítja az alapiskola részére, egyelőre hideg konyhával tudnak szolgálni. Soóky elmondta, hogy a természetiskolai kirándulást még abszolválni tudták, de az idei sítanfolyamot már sajnálatos módon le kellett mondaniuk. Az iskola 70. évfordulója alkalmából rendeztek volna egy nagyobb ünnepélyt, de ez is elmarad.

bartók béla alapiskola
Fotó: wikimedia.org

,,Az iskola honlapját folyamatosan frissítjük, a szülőket próbáljuk informálni, mindig naprakészek igyekszünk lenni. A szülők türelmét nagyon becsüljük, s mindenkit arra buzdítunk, hogy tartsunk ki!“

A nagymegyeri középiskolákban elektronikus úton zajlik a tanítás, vagyis mindenki otthonról tanul. Sokak szerint nemsokára az alapiskolák is ugyanerre a sorsra jutnak, de ez még a jövő zenéje.

A higgadtságot és a nyugalmat próbálják sugározni minden iskolában, a szülők együttműködése nélkül azonban nem tudnák sikerre vinni ezt az egész helyzetet.

Megosztás
Címkék