2017. december 30., 14:55

Hatvan éve kezdődött az űrkorszak, a jövőbe viszont senki sem lát

2017-hez jelentős évfordulók is kötődtek. Hatvan éve a Szputnyik-1 műhold felbocsátásával új korszak kezdődött. A világűrben megindultak a kutatások, majd fokozatosan az ipari alkalmazások, sőt a turizmus is. Az űrtevékenység eredményeit ma már széles körben alkalmazzuk a gazdaságban és a mindennapi életben. Az évszázad egyik nagy kérdése, hogy lesz-e Mars-utazás.
201712301502250.Sputnik-1.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

„Így utólag visszatekintve ez elég érdekes, mert senki sem látta előre, hogy mi lesz hatvan év múlva, hogy mennyire elterjed az űreszközök használata a legkülönbözőbb területeken” – mondta Almár Iván űrkutató az M1 Minden tudás című műsorában.

Széles körben alkalmazzuk az űrtevékenység eredményeit

Az űrkutatás során nem egyetlen dologra fókuszálnak, az űrtevékenység rengeteg részfeladatból áll össze. Azért is nehéz előre megmondani, hogy mi várható a jövőben, mert a technika fejlődése nagyon változó a különböző területeken.

„Az űreszközök, melyek például a Naprendszert kutatják, fantasztikus teljesítményre voltak képesek éppen az elmúlt évtizedben, sokkal biztonságosabban, sokkal több adatot szolgáltattak, itt a Cassini missziót lehet említeni vagy a Plútó mellett elhaladt New Horizonst” – mondta Almár Iván.

Az űrtevékenység eredményeit ma már széles körben alkalmazzuk a gazdaságban és a mindennapi életben. Az évszázad egyik nagy kérdése, hogy lesz-e Mars-utazás. Pontosabban nem is a küldetés a kérdéses, hanem az, hogy mikor történik.

Fontos lépést tett meg az emberiség

Fel kell készíteni a leendő űrhajósokat arra, hogy hosszú ideig a földi élettől elzárva, egy maroknyi csoportban kell élniük. Ezt a fajta izolációt egyáltalán nem könnyű, sőt, nagyon nehéz elviselni. A feladatra lelkileg is felkészített emberekre van szükség.

„Komoly kihívást jelent az agyra és a viselkedésre is, azért mert nagy megterhelést jelent az agynak önmagában az, hogy adaptálódni kell a súlytalanság körülményei között. Ezenfelül meg kell neki küzdeni még a fokozott munkaterheléssel, stresszel” – mondta Balázs László, az Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa.

Hatvan évvel ezelőtt fontos lépést tett meg az emberiség: kinyitotta a világegyetemre az ablakot. Az űrkutatás azonban továbbra is olyan mértékben fejlődik, hogy nincs az az űrkutató, aki megmondja, hogy mi várható a következő 60 évben.

Bennlakásos tábor az űrtechnológia iránt érdeklődő fiataloknak

A Magyar Asztronautikai Társaság, már több mint 20 éve szervez egyhetes bennlakásos tábort azoknak a fiataloknak, akiket érdekel az űrtechnológia és a csillagászat.

„Társaságunk 1994 óta szervezi meg az űrtábort az érdeklődő 13–18 éves korosztály számára. Ez egy vándortábor, minden évben máshová megyünk, most vagyunk először Bakonybélen” – közölte Bacsárdi László, a Magyar Asztronautikai Társaság főtitkára.

Bakonybél fölött az éjszakai égbolt szinte érintetlen, nagyvárosi fényektől mentes, nem szennyezett. Az űrtábor lakói az elmélet mellett, gyakorlati tudásukat is bővíthették. Képzeletben eljuthattak a Marsra, de megtudhatták azt is, hogy miként kapnak áramot a műholdak. Sőt, még a vízi rakéta receptúráját is megmutatták nekik.

201712301502250.Sputnik-1.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.