2018. november 28., 18:00

Hatékony német nyelvoktatás a Selye János Gimnáziumban

A komáromi Selye János Gimnáziumban diákjai közül az elmúlt húsz évben több százan tűzték ki célul a DSD I. német nyelvdiploma megszerzését. A nagyszerű lehetőséggel élők közül hárman az elnyert ötéves németországi ösztöndíj birtokában tökéletesíthették a nyelvtudásukat. A hatékony német nyelvoktatás további eredményeként könyvelhető el az is, hogy több tucat selyés diák ausztriai vagy németországi egyetemen tanult tovább – tájékoztatta portálunkat az intézmény igazgatósága.

Németül a Selyében
Fotó: SJG archívuma

Tavaly 17 selyés diák vállalta a szigorú nyelvvizsgára való sokrétű felkészülést. A vizsgasiker érdekében délutáni különórákon gyarapították ismereteiket. Tudatosítva, hogy az energia- és időáldozatuk majd megtérül. Fogalmazásukkal, szövegértésükkel és a szöveghallgatási feladatok megoldásával kellett bizonyítaniuk nyelvtudásukat. Dolgozataikat a németországi Kölnben szaktanárok javították. A szóbeli vizsgán a saját projektjüket kellett bemutatniuk, valamint különféle témakörökről beszélgettek a vizsgáztató tanárokkal.

Kitartó, szorgos munkájuk gyümölcsét, a megérdemelt DSD I. nyelvdiplomát e napokban vehették át. Ezúton is köszönik a szigorú, ám kiváló nyelvtudással és kellő pedagógiai érzékkel rendelkező felkészítő pedagógusaik: Szénássy Edit és Musitz Marietta segítségét.  

November 23-án további fontos esemény részesei lehettek a németül szívesen tanuló selyés diákok. Közülük negyvennégyen vettek részt a Prágában megtartott Best in Deutsch elnevezésű online versenyen. E viadal során 7 ország 220 középiskolájának 3003 diákja mérte össze nyelvtudását és készségeit.

„Gimnáziumunk immár harmadik alkalommal csatlakozott a rangos versenyhez, amely érdekes, kreatív feladatokat, videóbejátszást is tartalmazott. Jó érzés átélni azt, hogy a tananyagot egy új közegben, a tanítási órától különböző helyzetben kamatoztathatja az ember. A feladatok során nemcsak azok helyes megoldását, hanem a résztvevők gyorsaságát is pontozták. Reméljük, diákjaink sikeresek lesznek az összesítésben, hiszen a verseny fődíja egy kéthetes prágai tartózkodás, illetve teljes ellátással párosuló nyelviskolai oktatás” – tudtuk meg a diákjaikat versengésre sarkalló Fekete Judit és Szénássy Edit német nyelvtanároktól.

Egyébként az SJG-ben a magyar és szlovák nyelven kívül nem csak németül, hanem angolul és spanyolul is tanulnak a fiatalok, hiszen minél több nyelvet sajátítanak el, annál könnyebben boldogulnak majd a nagyvilágban. A nyelvdiplomák pedig az egyetemi felvételi vizsgáknál is többletpontokat jelentenek.    

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.