Határon innen, határon túl – Tíz éve testvérváros Ipolyság és Vác
A kiállítás anyaga a teljesség igénye nélkül tárja a látogatók elé a városok évtizedes együttműködését, amelyet a városvezetők példaértékűnek és gyümölcsözőnek neveztek. A közös ünnepi önkormányzati ülésen a két város első embere szóban is felelevenítette az elmúlt időszak kiemelkedő eseményeit.
Lőwy János, Ipolyság polgármestere szerint a váci önkormányzat nagyon pozitívan állt hozzá a testvérvárosi szerződéshez, és ennek köszönhetően széles körben együttműködhetett a két város. „A jövőt maximálisan pozitívan látom, meggyőződésem, hogy a mindenkori vezetés, Vác és Ipolyság vezetése mindent meg fog tenni azért, hogy ez az együttműködés továbbra is gyümölcsöző legyen” – fűzte hozzá.
Fördős Attila, Vác polgármestere úgy véli, a 10 éves kapcsolat ma már túlmutat a kulturális és intézményi szintű együttműködésen, hisz a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolat sokkal többet jelent egy aláírt szerződésnél. Ugyanakkor rámutatott, hogy a gazdasági lehetőségek kiaknázása egy új irányvonal lehet a térségek számára.
Az ünnepi ülésen az ipolysági önkormányzat elismerésben részesítette és emlékcsomaggal ajándékozta meg a város díszpolgárait, illetve azokat, akik tevékenységükkel erősítették az Ipoly és Duna menti városok együttműködését.
(A témáról összeállítást láthatnak majd a Felvidéki Híradóban.)