Három tüntetés is lesz Pozsonyban, jelentős forgalomkorlátozások várhatók

ma7 2019. szeptember 20., 13:03

Pénteken három nagyobb tüntetést is szerveznek Pozsonyban, így komolyabb forgalomkorlátozásokra kell számítani a belvárosban.

Illusztrációs felvétel

A Pozsonyi Közlekedési Vállalat (Dopravný podnik Bratislava) internetes oldalán figyelmezteti az utasokat, hogy a pénteki tüntetések során forgalomkorlátázásokra kell számítani az 1, 3, 4, X6, 9, 203, 207 számú járatok esetében. A korlátozások részlegesen azokat a vonalakat is érintik, amelyek a városközponton keresztül haladnak.

A reggel 10 órától elkezdődött klímasztrájk a Šafárik téren vette kezdetét, majd a menet a Sznf téren (SNP) és a Széplak utcán (Obchodná) keresztül a Kollár tér felé haladt. A menet egy időre megállítja a Pozsonyligetfalu irányába való közlekedést, de a villamosok esetleges eltérítésére a városközpontban is számítani kell, mégpedig főként a Sznf tér közelében.

A Pozsonyi Közlekedési Vállalat ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a villamosok jelentős késésére a város összes vonalán számítani kell, ahogy az érintett járatok útvonalainak átirányítására is.

A második tüntetés délben kezdődik a Szabadság téren (Námestie slobody), majd a Besztercebányai utca mentén folytatódik az Elnöki palota, Pozsonyi vár és a parlament épülete felé. A menet valószínűleg megállítja a várhoz, a Védcölöp út (Palisády) és a Hegyi Parkhoz (Horský park) közlekedő trolibuszokat.

A 207-es trolibuszt valószínűleg átirányítják a Hodža tér és a Vozovňa Hroboňova közötti megállókból a Štefánik (Štefánikova) és a Prágai (Pražská) utcán keresztül. Jelentős késésekre kell számítani a 203-as trolibusz esetében is, amely a Koliba városrész felé közlekedik.

Este hat órától veszi kezdetét a Tisztességes Szlovákiáért való tüntetés a Szabadság téren (Námestie slobody), a kormányhivatal épülete előtt. A közlekedési vállalat jelenleg nem rendelkezik információval arról, hogy a tüntetés korlátozza-e forgalmat. Ha mégis, ez esetben leginkább a 203-as trolibuszt érinti majd.

0 HOZZÁSZÓLÁS