2018. október 26., 15:02

Három felújított óvodát adtak át tegnap a párkányi körzetben

Kisújfalu, Köbölkút, Muzsla felújított óvodáit adták át csütörtökön. Az avatási ünnepségeken részt vett Grezsa István a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos és Menyhárt József, a MKP elnöke.

kiujf-2-bokor.jpg
Galéria
+12 kép a galériában

Kisújfalu Napsugár óvoda

„Álmodni se mertünk róla, hogy a régi, szürke, javítgatott épület egyszer méltó lesz nevéhez és felújítva napsárgában pompázik majd” – kezdte a beszédét Sárai Hajnalka igazgatónő. Elmondta, 33 éve működik óvoda ebben az épületben a faluközösség összefogásának köszönhetően. Megnyitásakor 60 gyermekkel foglalkoztak két osztályban négy pedagógussal. A gyermeklétszám csökkenésével mára két óvónő foglalkozik 18 gyerekkel. „Istennek hála, falunk élén mindig olyan vezetők álltak, akik mindent megtettek az iskola és az óvoda megmaradásáért, még ha az meg is terhelte a község költségvetését” – emelte ki az igazgatónő.

Kisújfalu
Kisújfalu

Geri Valéria polgármester ismertette, amikor megtudták, 38 millió forint támogatás érkezik a magyar kormánytól az óvoda felújítására, a kivitelezővel igyekeztek minden centet úgy beosztani, hogy az oda kerüljön, ahová kell. „Szinte kifordítottuk az épületet a négy sarkából, mindenhol új a talaj, a villanyvezetékek, a nyílászárók. A vizesblokkok kicserélődtek, megtörtént a külső burkolat és a tető szigetelése. Megújult a konyha nem várt akadályok is felmerültek, ezért a község is hozzájárult a felújítás költségeihez” – sorolta az elvégzett munkákat a polgármester asszony, majd szívből jövő háláját tolmácsolta a magyar kormány felé.

Grezsa István a Kárpát-medencei óvodafejlesztésért is felelős miniszteri biztos kiemelte, a magyar jövőkép kulcsfontosságú helyszíne a magyar óvoda. Kisújfalu sokkal nagyobb kisugárzású közösség, mind azt lélekszáma indokolná – példakép abban, hogyan lehet valamit megőrizni, megújítani, továbbadni. A Magyar Közösség Pártjának elnöke Menyhárt József hangsúlyozta, az összefogást segítő, a közösséget mobilizálni tudó vezetőket meg kell becsülni.

Köbölkúti óvoda

A szalag átvágása után Siekel István helyi lelkiatya megáldotta az felújított intézményt, hogy az békés, boldog helye legyen a kisgyermekeknek és az ott dolgozóknak.

Balogh Renáta igazgató asszony megköszönte Grezsa Istvánnak a magyar kormány nyújtotta nagylelkű támogatást, Menyhárt Józsefnek a hathatós közbenjárást, Czibula Ádámnak a pályázatok lebonyolítását, a kivitelező cégnek pedig a gyors és kiváló munkát. Külön köszönetet mondott Szőcs Ferenc polgármesternek, hiszen ő volt az, aki végigkísérte a munkálatok minden napját és nagyban hozzájárult a sikeres kivitelezéshez.

Köbölkút
Köbölkút

Az előzményekről elmondta, Köbölkúton az első egésznapos óvoda 1964-ben nyitotta meg a kapuit, a gyermeklétszám növekedésével azonban új óvoda létesítése vált időszerűvé. A most felújított épületet 1989-ben adták át és bizony már esedékessé vált a rendbetétele. „Úgy gondolom, hogy itt a Felvidéken, ahol az óvodák felújítása a magyar kormány támogatásával történik, van jövője a magyar családoknak” – hangsúlyozta Balogh Renáta.

Szőcs Ferenc polgármester ünnepi beszédében kifejtette, az óvoda a magyar identitás megőrzésének színtere. Tiszteletét fejezte ki azoknak a családoknak, akik nem felejtik el, hogy az ő szüleik, nagyszüleik, hogyan viselkedtek, miként beszéltek otthon. Grezsa István miniszteri biztos elmondta, ez az óvodaprogram arról is szól, hogy Magyarország kormánya tiszteletét fejezi ki általa a helytálló felvidéki magyarságnak, hogy oly sok balszerencse közt is megtudták őrizni magyarságukat, anyanyelvüket és kultúrájukat, de a jövőbe is tekintenek, hiszen a magyar oktatási intézmények azt a célt szolgálják, hogy meg tudjunk maradni magyaroknak.

Muzslai óvoda

Hornyák Márta igazgatónő elmondta, az utóbbi időben szinte tarthatatlanná vált az 1980-ban épült óvoda állapota, ezért nagyon értékelik a magyar kormány kimagaslóan magas összegű – 250 ezer eurós támogatását. Megtörtént a villany és a fűtéshálózat modernizálása, a kazáncsere is régóta váratott magára, nem beszélve az esztétikus radiátorokról. Hőszigetelték az épületet csakúgy, mint a tetőrészt, minden helyiséget kifestettek, megújult a konyha. A mai kor követelményeinek megfelelő – biztonságos és egészséges – immár az épület.

Muzsla
Muzsla

Farkas Iván Muzsla polgármestere kifejtette: „Meg kell teremteni az anyanyelvi miliőt az élet minden területén, ehhez pedig egy fontos építőkocka az óvoda. Nagyon üdvözöltük, amikor Magyarország kormánya eldöntötte, nem csupán a kultúrát és a hagyományőrzést fogja támogatni, de az ilyenfajta infrastruktúra fejlesztésre is komoly összegeket áldoz. Ebben a folyamatban az MKP szerepe elvitathatatlan, neki köszönhetően beindult, felfutott és komoly eredményeket tud felmutatni az óvodafejlesztési program Pozsonytól Királyhelmecig.”

Ezek után a jelenlévő vendégek, szülők, pedagógusok, gyerekek megnézhették azt a prezentációt, amely által mi is tanúi lehettünk az építkezés egyes fázisainak. Érdekes volt megfigyelni, a gyerekek reakcióit, ahogy felismerték az egyes helyiségeket és örültek, az átváltozásnak.

Farkas Iván még köszönetet mondott a kivitelezőnek Pohori Tamásnak, hogy rekordidő alatt sikerült e hatalmas munkát elvégezni és az iskolakezdésre elkészültek a belső munkálatokkal. E mellett az óvoda dolgozóinak, a szülőknek is megköszönte, hogy az építkezési területből rövid idő alatt, tiszta és barátságos óvodai környezetet teremtettek.

Menyhárt József az átadások végén összegezte, felbecsülhetetlen számunkra a Magyarország segítő keze, de a sikeres felújításokhoz polgármestereinkre is szükség volt. Magunknak kell talpra állni, magunkat kell megerősíteni. Nagy előny, hogy a párkányi régió megyei képviselte nagyon erős, hiszen három MKP-s képviselő – Bolya Szabolcs, Farkas Iván, Szigeti László - sokat tesznek azért, hogy a tájegység szava messzire hangozzék.

kiujf-2-bokor.jpg
Galéria
+12 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.