2022. december 24., 10:49

Harminchárom gyerek, egyedi forgatókönyv, különleges helyszín – pásztorjáték a kürti templomban

A kürtiek ismét kihasználták a felújítás alatt lévő templom miliőjét, Duráš Márk atya kezdeményezésére betlehemi játékot adtak elő a kopár falak közt, Danczi Mónika rendezésében. A kezdeményezést sokan segítették – szülők, nagyszülők, falubeliek.

Betlehem Kürt
Fotó: Bokor Klára

„Márk atya felkért, tanítsak be a gyerekeknek egy betlehemest, hogy az idén is legyen karácsonyi élményünk az üres templomban. A jelentkező gyerekeknek pedig egy jászfalui bówlingozást ígért. Egyre gyűltek a jelentkezők, végül 33-an lettek" – mondta el Danczi Mónika.

Betlehemes Kürt
Fotó:  Bokor Klára

Hozzátette, az óvodástól a kilencedikesig mindenki az lehetett, ami lenni akart.

Így lett a darabban három Mária, két József és két Augustus császár. Ehhez a helyzethez és természetesen a szereplők egyéniségéhez szabta a szöveget.

Mindenki önkéntesen vett részt a munkában, voltak, akik palettákból pódiumot építettek, mások a hangtechnika működtetését vállalták, segítettek varrónők, öltöztetők, díszletépítők.

 Még ki se mondtam, mit szeretnék, már ott is volt. Nagyszerű látni ezt az összefogást”

– lelkesedik Mónika.

Betlehemes Kürt
Fotó:  Bokor Klára

Nagyon sokan összegyűltek a templomban, s ott csendesen jött el Jézus a szívekbe.

Az atya az előadás után minden résztvevőt és segítőt teára és süteményre invitált a plébániára.

Betlehemes Kürt
Fotó:  Bokor Klára
Betlehemes Kürt
Duráš Márk atya és Danczi Mónika
Fotó:  Bokor Klára

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.