2020. október 27., 17:30

Halálos közúti baleset történt Makranc és Buzita között

Tragikus kimenetelű közúti baleset történt hétfőn délután a Kassa-környéki járáshoz tartozó Szeszta község kataszterében, Makranc és Buzita között. A balesetben egy 26 éves férfi életét vesztette – közölte kedden Jana Mésarová, a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.

Fotó: TASR

A fiatalember BMW típusú gépkocsijával 17.00 óra körül Makrancról (Mokrance) Buzita (Buzica) irányába haladt. A szóvivő tájékoztatása szerint a sofőr valószínűleg nem az időjárási- és útviszonyoknak megfelelően vezetett, az úttestről az árokba hajtott, majd körülbelül 30 méter megtétele után egy fának ütközött. A gépkocsi jobb oldalával ütközött a fának, majd 180 fokkal megpördült. A Kassa-környéki járásból származó, 26 éves sofőr súlyos sérüléseket szenvedett, a kórházba szállítás közben életét vesztette.

baleset_Szeszta2
Fotó:  TASR

A rendőrség eljárást indított a baleset okának és körülményeinek tisztázására. Azt, hogy a gépkocsi vezetője fogyasztott-e alkoholt vagy más tudatmódosító szereket, a boncolás során állapítják majd meg. A gépkocsin keletkezett kárt 8000 euróra becsülték.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.