2012. január 16., 09:46

Halálos baleset történt a kassai U.S.Steel-nél

KASSA. Tragédia történt e hétvégén a kassai U.S.Steel-nél, amiről az azóta világító piros vészfény is árulkodik. A társaság alkalmazotja, az 50 éves Štefan vélhetően szén-monoxid mérgezésben halt meg.
A sajnálatos esetet már vizsgálja a rendőrség, de egyelőre senkit nem gyanúsít szándékos emberöléssel. Az előzetes feltételezést, amely szerint a gázvezetéken dolgozó CO-mérgezést szenvedett, még boncolással is bizonyítani kell. A veszélyes CO magas koncentrációját az elhunytnál levő mérőeszköz is igazolta.

A tragédia péntek délután negyed hatkor a hideg hengermű egyik csarnokában történt. Ezt az információt Ján Baèa, a társaság szóvivője is megerősítette: „Nagyon sajnálatos eset történt, s az áldozat hozzátartozóinak ezúton is őszinte részvétünket fejezzük ki“. Kijelentéséhez hozzáfűzte, hogy a közelben dolgozó más alkalmazottak nem voltak veszélyben.

A gyász miatt a vállalat visszamondta a hétvégére tervezett hagyományos farsangi bál megrendezését is. A cég bejáratánál péntektől a halálos balesetre emlékeztető, piros vészfény világít. A vállalatnál ehhez hasonló haláleset legutoljára 2008 decemberében a meleg hengerműnél, egy javítás alkalmával történt. Ugyanott 2006-ban egy darukezelő szenvedett halálos munkabalesetet.
Megosztás