2020. július 6., 14:50

Ha vakáció, akkor tábor

Az idei nyár sokak számára másként alakul, mint ahogy eredetileg tervezték. A koronavírus-járvány idején sokan arra kényszerültek, hogy kivegyék szabadságukat, vagy gyermekeik ápolásának címén maradjanak otthon. Ennek pedig egyenes következménye, hogy a vakáció idején kevesebbet lehetnek otthon. Nagy segítség a gyermekes szülőknek a nyári tábor, ahol tartalmas programok biztosítják a csemete testi-lelki épülését. Ezekből viszont kevesebb lesz idén.

almagyi-tabor4.jpg
Fotó: Almágyi alapiskola

Fekete Márta, a Csemadok szenci járási titkára hosszú évek óta szervez nyári gyermektáborokat. Kettőt szokott, amihez a tavaszi szünetben még társul az olvasótábor. Ennek már negyvenéves hagyománya van és Magyarországról is érkeznek gyermekek.

Az idén a járványhelyzet és a szűkös anyagiak miatt csak az alsóbodoki nyári gyerektábor kerül megrendezésre, ahová már szinte hazajárnak.

„Augusztus 10 és 17 között kerül rá sor, eddig már 47-en jelentkeztek, a maximális létszám 50. Megmondom őszintén, én ezt se nagyon akartam megszervezni, de a szülők, akiknek gyermekei évek óta táboroznak velünk, egyre-másra hívogattak, hogy lesz-e és mikor tábor. Vannak olyan gyerkőcök, akik mind a két nyári táborunkba el szoktak jönni. A nyolc nap során az idén ismét ellátogatunk az oroszkai katonai múzeumba, és szokás szerint Nyitrán is eltöltünk egy napot. Igyekszünk színes programot biztosítani, megnézzük a kistapolcsányi bölényrezervátumot és arborétumot is” – tájékoztatja portálunkat.

Az ötven gyermeket 4 táborvezető felügyeli. Nagy segítség a tartalmas program biztosításában Papp Boglárka, a Petőfi-program ösztöndíjasa is, aki rendkívül kreatív. Velük tart, legalábbis pár napig, egy volt táboros is, a rétei Neszméri Előd, aki főleg a sportos programokat biztosítja.

A táborszervező tudja, hogy idén egy kicsit más lesz a „módi”, sokkal nagyobb figyelmet kell szentelni a higiéniára, többet kell takarítani, biztosítani kell a fertőtlenítést.

Bízik abban is, hogy a szülők is felelősen állnak a dologhoz, és beteg gyermeket nem engednek el otthonról. A táborba velük tart már évek óta egy egészségügyi nővér is, tehát a gyermekek egészségügyi ellátása biztosítva van.

„Bár mi már nem vagyunk olyan fiatalok, de amíg vannak jelentkező gyermekek, addig megszervezzük a tábort. Nekünk is jót tesz, feltöltődünk közöttük és mindig rácsodálkozunk, mennyire mások a mostani gyerekek és fiatalok, mint a régiek. Ami nagy öröm, hogy rengeteg a visszajáró táborozónk, s egy két középiskolásunk is minden évben akad” – teszi hozzá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.