Gőzerővel folyik a komáromi termálfürdő központi épületének felújítása – KÉPEKKEL
November közepéig zárva tart a Comorra Servis városi cég által működtetett komáromi termálfürdő, amelyet rövidebb időre korábban is bezártak, és átmenetileg majd december egyes napjain sem fogadja a látogatókat. Mindezt a központi épületben folyó felújítási munkálatok indokolják. Érdemes türelmesen várakozni az újranyitásra, hiszen ahogy Kollár Gábor mérnök, e cég igazgatója ígéri: a megújulást követően majd szebb, rendezettebb és biztonságosabb környezetben fogadhatják a lubickolni – lazulni vágyókat. Mivel több olvasónk érdeklődött, ezért tőle egyebek mellett azt is megkérdeztem, hogy az idei bérletek és a városi nyugdíjasklub tagjainak ingyenes belépői jövőre is használhatók lesznek-e...
„A szakemberek folyamatosan dolgoznak az új tetőzeten, s e héten teljesen befedik az új épületszintet, ahol később 22 szoba is létesül a szállóvendégek számára, ekképp lehetővé téve az egész éves jobb kihasználtságot és növelve a termálfürdő látogatottságát. Azután következik a felfalazás és a talajmunka, valamint egy kisebb beázás nyomait is rendbe kell hozni, s az új ablakok is a helyükre kerülnek. A munkálatok ezen szakaszaiban biztonsági okokból zárva kell tartanunk az épületet, s ha a terveink szerint mindez november 13-ig megtörténik, akkor azon a hétvégén szeretnénk ismét fogadni a látogatókat. Majd decemberben beiktatunk egy pár napig tartó zárvatartást, amit a bejárati ajtók cseréje indokol“ – mondta el a Ma7-nek Kollár Gábor igazgató.
Hozzátette: ahogy az ideiglenes bezárásokról, úgy az újranyitásról is mindig két nappal az időszerű változás előtt a cégük és a termálfürdő facebookos és további oldalain tájékoztatjék a fürdőzni vágyókat.
Kérdésemre, hogy az idén már az új öltözők és zuhanyzók is elkészülnek-e, ezt felelte: „Az idén még a régi, ám a hibáktól mentesített öltözőket és zuhanyzókat használhatják a vendégeink. A nagyszabású fürdőfelújítás következő szakaszában, ami a tervek szerint 2027 tavaszán - nyarán valósul meg, a wellnessrészleg kialakításával együtt létesülnek új öltözők és zuhanyzók.
Kollár igazgató megnyugtatta az átmenetei bezárások miatt az éves bérletek és a nyugdíjasok ingyenes belépőinek csak részleges kihasználása miatt aggódó olvasóinkat: „Lehet, hogy többen a 2026-os évre szóló bérleteket és a városi nyugdíjasklub tagjainak havi négyszeri ingyenes fürdőzést biztosító belépőket az átmeneti épületbezárások miatt nem tudják ez évben kihasználni. Ezért azokkal majd 2027-ben is beengedjük őket“.
Végül interjúalanyom leszögezte: „Az említett munkálatokat ez év végéig be kell fejezni, s reméljük, hogy a kivitelező TOPSTAV É&A Kft. nevű madari cég tartani tudja ezt az időpontot. Mivel ez egy régi épület, időközben a helyszínen kiderültek bizonyos hiányosságok, melyek miatt egyes elemeket újra kellett gyártani. Az építkezés felügyelője tudatta velem, hogy az emiatti csúszást igyekeznek behozni, s egyelőre jól haladnak a felújítással“.