2018. július 7., 12:16

Gazdag program a XXI. Mécs László Szabadegyetemen

Az idén július 9–15. között várja a vendégeket a Mécs László Szabadegyetem. Az immár 21. alkalommal megrendezett nyári művelődési tábor programjában neves felvidéki, magyarországi és erdélyi előadók szerepelnek, de lesz filmvetítés, gyalogtúra és templomlátogatás, valamint a magyar Szent Korona másolatát is kiállítják.

XXI. Mécs László Szabadegyetem
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergely

Az idén számos érdekes programmal várja a látogatókat a művelődési tábor. Többek között a rendezvény vendége lesz Szabó György, Gyuri bácsi, a bükki füvesember; B. Kovács István gömörológus; Dunajszky Géza író, publicista; Popély Gyula történész, egyetemi oktató; Takaró Mihály irodalomtörténész; Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó; Zombori Ottó csillagász; Obrusánszky Borbála őstörténet- és néprajzkutató, Pécsi L. Dániel jelképtervező; Kovács Nóri, a népzene és világzene elismert előadója; Pap Gábor művészettörténész, Szeder László kerékpáros világutazó; Kopecsni Gábor, a Baranta-völgy alapítója; Lehotai Aladár helytörténész; Okos Márton újságíró, közíró; Ötvös Anna történész, Márai-kutató; Bagoly András gépészmérnök és Mihályi Molnár László tanár, publicista.

Fotó:  Fábián Gergely

A táborlakók megtekinthetik a Csemadok megalakulásáról szóló filmet Zsebők Csaba filmszerkesztő vezetésével, valamint a Kincsem című magyar filmet. Fellép a 30 éves Kor-Zár verséneklő zenekar és az alsólánci netRock zenekar. Kétszer is lesz borkóstoló Daragó Károly és Dobos László borlovagokkal.

Fotó:  Fábián Gergely

Lesz honismereti gyalogtúra a Szent László-forráshoz és -növénytemplomhoz, templomlátogatás a premontrei apátság templomában – ahol előadást tartanak a premontrei rend megalakulásának 900. évfordulójára – és barlanglátogatás a jászói cseppkőbarlangban. Két kiállítást is megnyitnak, mégpedig Mátyás király életterei, illetve Jelképek a Kárpát-hazában címmel. Koronaőrök jelenlétében kiállítják a magyar Szent Korona másolatát, valamint vasárnap, a zárónapon hálaadó szentmisét tartanak Bartal Károly Tamás jászóvári nyugalmazott apát pappá szentelésének 60. évfordulójára – tájékoztatta lapunkat Zborai Imre, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmányának titkára, a Mécs László Szabadegyetem főszervezője.

Fotó:  Fábián Gergely

A rendezvény gyökerei 1971-ig nyúlnak vissza. A tábort akkor Körtvélyesen tartották, majd az 1980-as évektől Somodiban, később Jászón. Újabban már Mécs László Szabadegyetem néven a jászói Autókemping területén, festői környezetben, a premontrei apátság temploma, a jászói barlang és a jászói tó közelében rendezik meg.

A környező települések óvodásai, illetve kisiskolásai részére 2018. július 10. és 13. között napközis nyári tábort is szerveznek, óvónők felügyelete mellett, napi bejárással. Az egész napos játszóházi és kézműves-foglalkozások keretében a gyermekek egy igazán színes, játékos tábor részesei lehetnek.

XXI. Mécs László Szabadegyetem
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.