Fotókkal a szoptatás népszerűsítéséért
Az anyatejes táplálás világnapján, augusztus elsején fotókiállítás nyílt Dunaszerdahelyen a Buena caffee house kávézóban. Magyar Szimona képeivel a nyilvánosságon történő szoptatást kívánja támogatni és népszerűsíteni. A művészi fotók az anyák és gyermekeik bensőséges pillanatait örökítik meg.
A nyári délutánon nem mindennapi látogatói köre volt a dunaszerdahelyi kávézónak. Anyukák, de édesapák is sokan eljöttek pici gyermekeikkel a fotókiállítás megnyitójára, amelyet Štefkovič Patasi Ági nyitott meg. Köszöntőjében többek között arról beszélt, hogy a kiállított képek emlékek. Nemcsak azoknak, akik láthatók rajtuk, de minden édesanyának.
Patasi Ági, aki maga is szoptatási tanácsadó, felhívta a figyelmet arra, hogy ez a kiállítás nem a magamutogatás, hanem figyelemfelkeltés céljából jött létre.
A statisztikai adatok szerint ugyanis, míg az újszülötteket az édesanyák 95 százaléka szoptatja, a gyermek féléves kora körül már csak ennek a fele. „Ez egy nagyon rossz arány“, mondta és hozzátette, nem tudni pontosan, miért van ez így, de tenni kell a szoptatás népszerűsítéséért, akár az ilyen és hasonló kiállításokkal is. Köszöntője befejezésében az anyák és családok kompetenciájáról szólt:
A megnyitó után Gasparik Krisztina, vagyis Maja, az Arizona énekesnője állt a jelenlévők elé a Gyermekemért című dallal. Rajta kívül egy kedves táncos produkció is színesítette a rendezvényt. A hordozó kendők mindentudója, Varga Marika, hordozási tanácsadó és néhány kismama táncát láthatta a közönség. A ringó mozgást a kendőből épp hogy csak kilátszó babák is szemmel láthatóan élvezték.
a címe a tárlatnak, amelynek szerzője, Magyar Szimona, 12 évesen kezdett fotózni. Húszévesen már a Csallóköz hetilap és emellett, két éven keresztül, a DAC hivatalos fotósa. Jelenleg egyéves kisfiát neveli, természetes, hogy a mostani fotói fő témája az anyaság. Ezzel a tárlattal a szoptatás népszerűsítése mellett azt is szeretné elérni, hogy a nyilvános helyen gyermekét etető kismamára ne nézzenek ferde szemmel az emberek. Azt, ami évszázadokon keresztül természetes és elfogadott volt, most se váltson ki a társadalomban az édesanyákkal szembeni megalázó, elutasító viselkedést.
A kiállítás Dunaszerdahelyen, a Bartók Béla sétány közkedvelt kávézójában augusztus 7-ig, a szoptatás világhete alatt tekinthető meg.