2013. május 27., 17:09

Folytatódik a szlovák nagykoalíció - Ki öleli keblére Belicát?

NYITRA. Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) Nyitra megyei elnökei május 28-án koalíciós szerződést köt az őszi megyei választásokon való együttműködésről.

A „szlovák nagykoalíció“ tehát a soron következő választási időszakban is folytatódik. Azt egyelőre nem tudni, hogy a pártok egységesen felsorakoznak-e Milana Belica jelenlegi megyefőnök mögé, akit az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) hivatalosan is biztosított a támogatásáról. A KDH kerületi vezetője, Marián Radošovský egyelőre nem mondta ki ez ügyben a végső szót.

Nyitra megyében az ország történetében első, 2001-es megyei választásokon a Magyar Koalíció Pártja (MKP) 31 mandátumot szerzett az 52 fős megyei közgyűlésben. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), az Irány-Szociáldemokrácia (Smer), a Szlovák Demokrata Párt (SDS), a Demokratikus Baloldal Pártja (SD¼) és a Polgári Egyetértés Pártja (SOP) által létesített „szlovák nagykoalíció“ tizenkét évvel ezelőtt 20 mandátumhoz jutott.

Négy évvel később a Smer, a HZDS, az SDKÚ és a KDH vezetői írták alá az együttműködésről szóló koalíciós szerződést, melyhez később csatlakozott  az SNS is. Ez a "szlovák nagykoalíció"  akkor 34 mandátummal parancsolta maga mögé Nyitra megyében az MKP-t, amely a választásokon csak 17 képviselői helyet szerzett. Az Új Polgári Szövetség (ANO), a Demokráciáért Mozgalom (HZD) és a Szabad Fórum (SF) koalíciója egy mandátumhoz jutott.

A "szlovák nagykoalíció" némi módosítással a harmadik megbízatási időszakban is folytatta tevékenységét. A 2009-es választásokon a Smer-SD, az ¼S-HZDS, az SDKÚ-DS és a KDH koalíciója 38 mandátumhoz, az MKP csupán 13 képviselői helyhez jutott, ugyanakkor bekerült a megyei közgyűlésbe három független jelölt is.

A „szlovák nagykoalíció“ továbbéltetéséről Horváth Árpád, a Magyar Közösség Pártja (MKP) Nyitra megyei elnöke portálunknak azt mondta: bár számolniuk kellett a szlovák nagykoalíció újraalakításával, ám mindeddig reménykedtek, hogy az SDKÚ-DS nem mond igent a felkérésre . "Az SDKÚ-n belül megyei szinten érzékelhető feszültség is éltették bennünk az ezzel kapcsolatos reményt, és úgy tűnt, Frešo sem nagyon pártolja az ötletet“ - nyilatkozta Horváth.

A kerületi MKP-elnök a Hírek-sk-val azt is közölte, hogy május 30-án délelőtt Gútán ülésezik majd az MKP Nyitrai Kerületi Elnöksége, melyet a járási elnökök és alelnökök, valamint a megyei elnök alkot.

„A koalíciós szerződés aláírásának kérdését is megvitatjuk és egy-két héten belül igyekszünk majd megegyezni a megyei elnökjelölt személyéről. A jelöltlistáinkat mind az öt Nyitra megyei járásban lezártuk. Előfordulhat, hogy a szlovák nagykoalíció újraalakulása miatt létrejön egy jobboldali tömb Nyitra megyében. Az Új Többség (NOVA) tett ilyen irányú lépéseket, bennünket is megszólítottak. Csütörtökön talán eldől, hogy az MKP egyedül, vagy más jobboldali pártokkal állít-e megyei elnökjelöltet“ – magyarázta Gúta polgármestere hozzáfűzve: az MKP megyei szervezete részéről mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a Komáromi, Érsekújvári (Nové Zámky), Lévai (Levice), Nyitrai és Vágsellyei (Ša¾a) járásban a lakosság nemzetiségi arányának megfelelő számú jelöltet juttasson a megyei önkormányzatba“.

Megosztás