2026. október 14., 15:01

Földváry Terézia: Próbáljuk megőrizni településünk falusi jellegét

A közel ezer lelket számláló Sárosfa Somorja közelében fekvő, folyamatosan fejlődő község. Földváry Terézia polgármester szerint bár még Pozsony tágabb vonzáskörzetének számítanak, mindenképpen szeretnék megtartani a vidéki jelleget. Ennek érdekében kívánnak munkálkodni képviselőjelölt-társaival együtt, amennyiben bizalmat kapnak a választóktól a közelgő önkormányzati választáson. 

Földváry Terézia
Fotó: Földváry Terézia archívuma

„Nem vagyok a nagy ígérgetések híve, annál is inkább, mert ígérni mindenki tud, de a betartás sokszor elmarad, ahogy az ígéretek számokérése is. Abban hiszek, hogy az emberek az elvégzett munka alapján formálnak véleményt. 

Amit mindenképpen szeretnék megvalósítani, az egy kiadvány falunk történelméről, amin már most javában dolgozunk. Több éven keresztül gyűjtöttem hozzá az anyagot, és idén a nemesi család leszármazottaitól is hozzájutottam több mindenhez. Még biztosan beletelik néhány évbe, míg könyvformát ölt a kutatómunka eredménye, hiszen az adatgyűjtés még folyik. Jómagam hagyományőrző ember vagyok, lassan két évtizede Csemadok elnökként is fókuszt helyeztem erre. A múlt ismerete és tisztelete nélkül nehéz a jövő építése” 

– mondja megkeresésünkkor Terézia, aki húsz éve vezeti a falut.

Ennek a gazdag vezetési tapasztalatnak a birtokában már megtanulta, hogy nagyot álmodni könnyű, ám a megvalósítás sokszor hosszú éveket vesz igénybe. Ez a polgármesteri munka azon része, amit a választó nem lát. Projektírás, pályázás, közbeszerzés…, mind-mind sokszor évekig elhúzódó folyamatok. 

Úgy gondolom, hogy aki reálisan látja az önkormányzatok egyre nehezebb helyzetét, az felelősen csak olyan beruházásokra tud ígéretet tenni, amelyek már valamilyen szinten elkezdődtek és a jövőben támogatást tud szerezni rájuk. Nekünk is van előkészítve egy-két projektünk, főleg a járdákra és az utakra vonatkozóan. Polgármesteri pályafutásom alatt az utak közül hatot már felújítottunk, vagy megépítettünk. De még mindig van rengeteg tennivaló ezen a téren. A háttérmunka sokszor több és időigényesebb, mint maga a kivitelezés. Ha idáig eljutunk, akkor már megvan rá az anyagi fedezet is. 

Hogy egy példát mondjak, van egy olyan utcánk, ami nemrég tettünk rendbe, új aszfaltréteget kapott és esőárkokat alakítottunk ki. Ez egy nyolcéves előkészítés eredménye. Annak a híve vagyok, hogy amiként otthon is gazdálkodom, úgy gazdálkodom faluvezetőként is. Addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. Pályafutásom alatt nem terheltük meg a költségvetést kölcsönökkel. Csak az előző vezetéstől megörökölt, 30 évre fölvett hitelt törlesztjük föl, ami lassan már lejár.”

Földváry Terézia Sárosfát a jövőben is olyan településként képzeli el, ami megőrzi vidéki jellegzetességét. Kellemes és nyugodt környezetet szeretne az itt élő emberek számára. 

Nagyon nem szeretném, ha szatelitfaluvá válnánk, ami begyűjti a lakosokat, akik csak ide járnak aludni, de nem lélegeznek, nem élnek együtt a faluval. Örülök, ha  a fiatalok a faluban maradnak, itt alapítanak családot. Sárosfán jó a szlovák-magyar együttélés is. Azokat, akik elfogadják falunk értékeit és együtt szeretnének velünk élni, együtt akarják velünk fejleszteni a települést, szívesen várjuk és tisztelettel fogadjuk a segítséget” 

– fűzi hozzá.

Az elmúlt választási időszak eredményei között említi a játszótér és a pihenőpark létesítését, mert ott nagy harcot vívtak a telekért. Valójában már az összes épület, ami az önkormányzatnak tulajdonában van, felújításra került. De mint mondja, bizonyos idő elteltével mindenütt modernizálni kell. 

Prioritásként kezelem az oktatási intézményeinket, az óvodát és az iskolát, mert azt gondolom, hogy ameddig ezeket meg fogjuk tudni tartani, addig a gyerekeinknek és a fiatal nemzedéknek is erős gyökereket és kötődést tudunk adni a szülőfalujukhoz. Kétosztályos óvodánk és 1-4. évfolyamos kisiskolánk van. Itt jelenleg 25 kisgyermek tanul. Az iskolához tartozik egy kis gazdasági udvar is, ahol tyúkokról, házinyulakról gondoskodnak a diákok. A jövőben konyhakertet is szeretnénk létesíteni. A cél nem más, mint hogy a gyermekek megismerjék a vidéki élet jellegzetességeit, szépségeit, ne csak tévében vagy állatkertben lássanak házi állatot.” 

Végezetül kérdésünkre válaszolva elmondja, hogy hétfős képviselőjelölt-csapatát olyanokból állította össze, akik már eddig is aktívan bekapcsolódtak a község életébe, nem ismeretlenek a választópolgárok előtt. Hárman közülük újoncok a listán, mert vallja, hogy vérfrissítésre is szükség van. 

Megosztás
Címkék