cl_magyar7_029_het_2024
Pártatlan közvetítés, véres kampány és a Vatikánig sem hallatszó ima
Magyar7 - 29. száma
2020. augusztus 29., 15:42

Felvidéki szemmel

A dunaszerdahelyi Karaffa Attila az idén jelentette meg első könyvét, amely a szerző által fontosnak tartott értékeket mutatja be az olvasónak. A kötet negyven fényképet és szöveget tartalmaz, amelyek fontosságáról magát a szerzőt kérdeztük a múlt héten tartott dunaszerdahelyi könyvbemutatón.

 

Van valamilyen apropója, hogy most jelent meg a Felvidéki szemmel című kötete?

Az idén töltöttem be a negyvenedik életévemet. Nem titkolom, hogy sokszor irigykedve néztem azokra, akik kiadtak egy könyvet, leírták az élményeiket, nézeteiket különféle dolgokról. Úgy gondoltam, hogy számomra is megérett az idő, illetve megérettek azok az írások, amelyeket felhalmoztam az évek alatt. Úgy éreztem, hogy van mondanivalóm, van miről írnom, hiszen régóta foglalkozom írással. Az első írásom még alapiskolás koromban jelent meg az iskolaújságban, később különböző hetilapokban, havilapokban publikáltam, és manapság az internetre is felkerülnek az írásaim. A születésnapom pedig jó apropó volt arra, hogy megjelentessem az összegyűlt szövegeket és fényképeket.

Kétévente hasonló címmel kiállítást is tartanak Dunaszerdahelyen, amelyen a város eseményeit, történéseit mutatják be a közönségnek, mindig más-más aspektusból. Mi a közös nevező a könyv és a kiállítások között?

A cím lényegében azonos, a további párhuzam, hogy a könyvben szereplő képek szerepeltek a tárlatokon is. Egyrészt olyan képekről és írásokról van szó, amelyek rám jellemzőek, másrészt pedig a felvidéki magyarság sorsát érintik. Ezeket a benyomásokat próbáltam csokorba szedni. Egyébként a kiállításokon látott képeket nemcsak a Felvidéken mutattuk be, hanem az anyaországban is jártunk velük több helyszínen. A kollégák és a saját fotóim is tükrözik a nemzetünk iránti szeretetet, és ezt a fényképekkel is szeretnénk tudatni mindenkivel. Számunkra nagyon fontos az elköteleződés a szülőföldünk, a vallásunk és a megmaradásunk iránt. De a kultúrát és a nyelvünket, amelyek megtartóerővel bírnak, sem szabad kihagyni a felsorolásból. Azért is lett a kötet címe azonos a kiállításokéval, mert ezáltal megmutathatom, hogyan látom az eseményeket a fényképezőgép lencséjén keresztül.

Mi jellemzi a kötetben szereplő írásokat?

Leginkább azok az írásaim szerepelnek a könyvben, amelyek a 2000-es évekre tehetők. Igyekeztem válogatni belőlük, és több időszakot bemutatni, hiszen az ember folyamatosan változik, s vele együtt a társadalom is. Ráadásul mindenki másképp látja az adott helyzetet. Vannak témák, amelyeket nem szabad elfelejtenünk, ezért ki kell mondanunk, le kell írnunk őket. Persze eleinte én is lázadó voltam, elég vehemensen fogalmaztam meg egy-egy gondolatot, de mára visszafogottabb hangnemben vetem papírra a gondolataimat. Nem szeretnék ezekkel a szövegekkel senkit megsérteni, ez nem is volt soha szándékomban. Inkább azt szeretném elérni, hogy az emberek felfigyeljenek a mondanivalóra, a lényegre. Állítom, hogy idővel az ember sokkal inkább odafigyel a részletekre.

Hogyan sikerült kiválogatni a fényképeket és a hozzájuk tartozó szövegeket?

A negyvenes szám volt a mérvadó, 40 képet kellett összeválogatni, kihámozni a rengeteg fotó közül, valamint 40 szöveget, amelyek illenek a fotókhoz és fordítva. A fénykép is, az írás is sugall valamit, és szerettem volna, ha a kép és a szöveg mondanivalója találkozik egymással. A vizualitás szempontjából is fontos volt számomra az egységesség. Az elmúlt időszak alatt a fotók száma meghaladja az ezret, publicisztikából szintén volt miből válogatni, de legfőképpen olyan szövegeket helyeztem a kötetbe, amelyeken az olvasó elgondolkodhat. Számomra is jó volt visszaolvasni a szövegeket, hiszen alkalmat nyújtott a nosztalgiázásra a húszas éveim és a későbbi életkorom nézetei felett. Nem szerettem volna vastag könyvvel terhelni az olvasót, a lényeg az volt, hogy az emberek számára emészthető, érthető és olvasható legyen.

Milyen mértékben tölti ki az életét a fotózás és az írás?

Őszintén szólva, mostanában kevesebb idő jut a fotózásra, de még mindig van bőven anyagom, ha esetleg újra kellene válogatni. Ha csak tehetem, tollat ragadok, főképpen a DAC meccseiről írok, és különféle kulturális, illetve történelmi jelentőségű eseményekről próbálok véleményt formálni. Egy-két társadalmi kérdés kapcsán is megfogalmazom a gondolataimat akár a közösségi hálón, akár különféle internetes portálokon. Az írást továbbra is szeretném művelni.

Volt olyan írás, illetve fotó, amely nagyon a szívéhez nőtt?

Számomra mindegyik kedves, hiszen elsősorban azokat választottam ki, amelyeket fontosnak tartok. Egy felvétel azonban különösen a szívemhez nőtt, s ezt még a régi stadionban készítettem. A fociszurkolók között volt egy kisfiú, akinek sárga-kékre volt festve az arca, s látni rajta a sport iránti átszellemülést, fanatizmust. Ez eléggé emblematikus kép. 

Elsőkötetes szerzőnek illik feltenni a kérdést: lesz-e folytatás?

Egyelőre nem szeretnék ennyire előreszaladni, hiszen még friss az első kötet élménye. Megfordult a fejemben a folytatás, illetve hasonló kötet kiadása, hiszen a véleménynyilvánítás manapság nagyon fontos. Jobb kibeszélni, akár leírni a nézeteinket, és tudatni a többiekkel, hogy mi hogyan gondolkodunk egy-egy témáról. Ami azonban az ötletelést illeti, tervben van egy hanghordozó elkészítése a könyv mellé, amely felvidéki zenekarok dalait tartalmazná. Ez, azt hiszem, igazi felvidéki csemege lenne.     

Megjelent a Magyar7 2020/35.számában.


 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.