Felvidéki hagyományőrzők és előadók az V. Ősök Napján

Szabados Kati 2019. augusztus 20., 10:18

Az elmúlt hétvégén zajlott Bugacon a Kárpát-medence legnagyobb magyar hagyományőrző ünnepe, az V. Ősök Napja, amelyen méltón képviselték szülőföldjüket és magyarságukat a felvidéki hagyományőrzők és előadók is.

Vermes István a nemzeti lobogóval Fotó: Szabados Kati

A háromnapos rendezvényen több mint ötven programpont várta idén a látogatókat, akiknek száma meghaladta a százezret.

Ez nem fesztivál, hanem ünnep, amely a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket. Az Ősök Napja mára olyan összekötő kapocs, ami az egész Kárpát -medencei magyarságot egyesíteni tudja

– fogalmazta meg Bíró András Zsolt, a rendezvény fő szervezője majd hozzátette:

Az Ősök Napja egyfajta tradicionális seregszemle, amelyen harci bemutatók, lovas vetélkedők és versenyek, íjász programok, a magyar-hun-avar örökséget bemutató kiállítások, népzenei és magyar táltos-zenei programok kerülnek a középpontba.

Bíró András Zsolt Fotó: Szabados Kati

Méltók a magyar névre

A rendezvényen Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Kurultáj és az Ősök Napja fővédnöke mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Bugac polgármestere, Szabó László, majd a Magyar Turán Szövetség nevében a fő szervező, Bíró András Zsolt köszöntötte az egybegyűlteket, a Karpát-medence minden részéből az ünnepre látogató magyarokat.

Bíró András Zsolt beszédében elmondta, azért gyűlnek össze az Ősök Napján a magyarok, hogy méltón tisztelegjenek történelemformáló nagy őseik emléke előtt.

Ez a tisztelgés egyben a jelenlegi legnagyobb Kárpát-medencei magyar összefogás ünnepe is.

– mondta és hozzátette, hogy ez az összefogás láthatóan erősödik, ez a háromnapos ünnep látogatóinak számának növekedéséből is látszik.

Büszkén mondhatjuk el, hogy mind a hagyományőrzők, mind az itt lévő ünneplők méltók a magyar névre, méltón képviseltük őseink emlékét.

Bíró András Zsolt arra kérte az ünneplőket, vigyék hírét szerte a világba, hogy a magyarság erősödik, hogy szellemi erejével, testi erejével, kitartásával újra jobbra fordítja a Kárpát-medencei magyar sorsot. A Magyar-Turán Alapítvány elnöke beszédében külön köszöntötte a Kárpát-medence minden részéből érkező külhoni magyarokat, köztük a felvidékieket is.

Képgalériánk:
Seregszemle az V. Ősök Napján Fotó: Szabados Kati

Az ősök emléke előtt tisztelgünk

A felvidéki résztvevők közül kiemelkedő szerepet töltött be a gútai Vermes törzs.

Vermes István, a törzs vezetője az Ősök Napján a több mint 200 lovas hagyományőrző koordinátoraként állt helyt, valamint ő személyesítette meg Árpád vezért A magyarok bejövetele című nomád vonuláson.

Vermes István portálunknak elmondta, hogy nagyon nagy tisztelettel és szeretettel gondol mindig az őseire, a legközvetlenebbektől kezdve egészen Atilláig, vagy még messzebbre visszanyúlóan is.

Nagyon fontosnak tartom, hogy van ilyen ünnep, amikor minden cselekedetünkkel az ősök emléke előtt tisztelgünk.

- mondta Vermes István és hozzátette, nagyon felemelő volt akár a honfoglalók élén Árpád vezér szerepében vonulni, akár a nemzeti lobogóval vágtázni.

Nem tudom az érzést elmondani. Aki közelről látta az arcom, az leolvashatta róla. Akikkel beszélgettem, mindenki hasonló élményekről számolt be.

A Vermes törzs lovasai mindhárom nap a hagyományőrző lovasok élén jártak, A magyarok bejövetele című nomád vonulásban, a harcosok seregszemléjén, a hadi bemutatókban, de részt vettek a lovasíjász bemutatón és a lovasíjász bajnokságon is, ahol Vermes Balázs elnyerte az első helyet.

A Vermes törzs lovasai: (jobbról) Vermes István, Vermes Vilmos, Francisti László, Vermes Balázs Fotó: Szabados Kati

Ősi dallamok, pergő ritmus a színpadon

A szombati koncertsorozat egyik fellépője a somorjai Varkocs együttes. A négytagú népzenei formáció csak ez év februárjában alakult, de azóta feltűnően sok koncertet adott. A Csallóközön kívül jártak Gömörben és a Tátrában is, voltak koncertezni Szatmárnémetiben és most a magyar pusztán. A zenekar tagjai, Vaczulka Júlia Viktória, Turtev Erik, Szinghoffer Mátyás és Lőrincz Adrián az ősi dallamvilág hangzását nyújtják hallgatóiknak. Az Ősök Napján most lépett fel először ez a formáció, de más felállásban az előző években a zenekar tagjai már állhattak az Ősök Napja vagy a Kurultáj színpadán. Repertoárjukban népzenei feldolgozások vannak, csallóközi, moldvai, bolgár dallamokat játszanak. Fő hangszerük a doromb, de a tilinkó, a furulya, a koboz és a különféle ritmushangszerek, köztük a sámándob is nagy szerepet kap.  Sajátosságuk a zenei improvizáció. Az ősi, archaikus dallamok minden koncertjükön kicsit másképp hangzanak fel. Muzsikájukkal, pergő ritmusú zenéjükkel nagy sikert arattak Bugacon is.

A somorjai Varkocs zenekar Fotó: Szabados Kati

Teltházas volt a palócokról szóló előadás

Az előadók között Agócs Gergely, a füleki származású népzenekutató is jelen volt az Ősök Napján. A budapesti Hagyományok Háza Népművészeti Műhelyének vezetője vasárnap délelőtt adott elő.

A kezdetektől fogva járok ide, hívnak és én nagy örömmel jövök. Nagyon jó érzés, mert sok nyitott érdeklődésű emberrel találkozom

– válaszolta kérdésünkre Agócs Gergely, akinek A palócok eredete és hagyományos kultúrája címmel megtartott előadását nagy érdeklődés kísérte. A közönségét most is lebilincselte az ízes, gömöri beszédű előadó, aki énekkel, dudajátékkal színesítette mondandóját.

Agócs Gergely a palócokról adott elő Fotó: Szabados Kati

Megmutatták a magyar virtust

A Felföldi Dalia Iskola is az Ősök Napja szereplőihez tartozott. Kopecsni Gábor, a magyar nemzeti harcművészeti iskola vezetője szervezési feladatokat is ellátott Bugacon.

A Felföldi Dalia Iskola vasárnap délután mutatkozott be az Ősök Napja küzdőterén. A fegyvereik a szablya, az íj, a fokos, a bot és a karikás ostor, ezek harci használatát mutatták be látványosan. A felnőtt harcosok között a legfiatalabb dalia, a két és fél éves Kopecsni Sólyomka is megmutatta, milyen az a magyar virtus.

A három napnak a lényege az, hogy mindenféle téren, tehát zenei, harci vagy kézművesség terén megmutatjuk mindazt, ami a miénk, ami a saját kultúránk, és egy utat kínálunk azoknak, akik ezen az úton szeretnének járni

– nyilatkozta az Ősök Napja stábjának Kopecsni Gábor. Elmondta továbbá, hogy nagyon látványos harci bemutatókat láthatnak minden évben az ide kilátogatók, ám idén az egész rendezvény koronája az Árpád vonulás volt. (Amelyről a Múzsa.sk oldalunkon olvashatnak bővebben.)

A Felföldi Dalia Iskola Fotó: Szabados Kati

0 HOZZÁSZÓLÁS