2018. július 28., 06:46

Felújítják a Szent Jakab-templomot

Felújítják a csallóközcsütörtöki Szent Jakab-templomot. A felújítást a Kulturális Minisztérium támogatja összesen 30 ezer euróval.

Csallóközcsütörtöki Szent Jakab-templom
Fotó: Görföl Jenő

A felújítás több szakaszból áll. Ennek első szakasza még tavaly lezárult. Ebben az évben az orgonaszekrény felújítására kerül sor, a harmadik szakaszban pedig a festmények restaurálását tervezik. A javításokat a Nagyszombati Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal felügyelete alatt végzik.

A felújítás második szakaszára megpályázott összeg 25 935 euró volt, de erre a célra csak 10 000 euró támogatást hagytak jóvá. A restauráció harmadik szakaszára 41 705 euró támogatásért pályáztak, de ebből csak 20 000 eurót sikerült elnyerniük.

A román kori templom felújítási munkálatai már négy éve tartanak. Először a tető helyreállítására került sor, majd a templom belső és külső terére. Egy korábbi pályázat során a történelmi park felújítására is kaptak támogatást, ezért hamarosan ezek a munkálatok is elkezdődhetnek.

A csallóközcsütörtöki Szent Jakab-templom mellett a Galántai és Dunaszerdahelyi járásban más plébániák is támogatást nyertek a templomok felújítására. Mégpedig a szentmihályfai, somorjai, bacsfai, egyházgellei, diószegi, jókai és alsószerdahelyi templomokról van szó.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.