Felfedezni, összefogni, megmutatni!
Bodrogköz nem tartozik a turisták által kedvelt útvonalak közé. Igaz, ma még nem is áll készen arra, hogy egyszerre sok látogatót fogadjon. Az utóbbi évtizedekben tapasztaltakhoz képest érezhető ugyan némi elmozdulás a holtponttól, de amint bekukkantunk az Alsó-Bodrogközbe, amely ugyanúgy elmaradott magyarországi térségnek számít, máris van szégyenkeznivalónk.
Bodrogköz Szlovákia délkeleti csücskében fekszik, a Bodrog, a Latorca és a Tisza által határolt területen. Teljes kiterjedése 945 km², ám az 1920-as határváltozás miatt ennek közel kétharmada a határ magyar oldalára került, ezt a területet nevezzük Alsó-Bodrogköznek, míg szlovák oldalon Felső-Bodrogköz található.
A vidéket mindig elkerülték a fő kereskedelmi útvonalak, sorsfordító történelmi eseményeknek sem volt helyszíne. Elzártsága miatt viszont megőrizte eredetiségét és egyediségét, emberi és természeti értékeit. Csakhogy az a terület, amely sokáig nem tartozik bele a mindennapok vérkeringésébe, előbb-utóbb elmarad az ország más tájaitól. Itt is ez történt!
Mit lehet tenni az elmozdulás érdekében? Mennyire fontos Kassa megyének a bodrogközi turizmus? Erről is kérdeztem Furik Csabát, az MKP megyei képviselőjét.
„A megye tisztában van értékeinkkel, az információs központjaiban minden megtalálható rólunk, amit egy turista kereshet. Kiemelten viszont 3 útvonalat támogat: a gótikus útvonalba mindössze egyetlen értékünk, a leleszi apátság tartozik. A vas útja nevű útvonalból kiesünk, mert térségünket soha sem jellemezte a vasgyártás, a harmadikban, a borútban viszont érdekeltek vagyunk. A tokaji nyúlvány mellett Kisgéres és Királyhelmec is beletartozik a desztinációba. Ennek köszönhettük például, hogy pénzt kaptunk a pincesoron a kandelláberek cseréjére” – mondja.
Az MKP képviselője szerint azonban édeskevés, hogy a megye tud a Bodrogközről, ha az ott lakók közömbösek.
„Márpedig tálcán senki sem kínálja majd fel számunka a sikert, azért nekünk kell kőkeményen megdolgoznunk. Tudomásul kell vennünk, hogy a turizmus is egy szakma, amelyet meg kell tanulni. Ha másképp nem, akkor saját kárunkon. Aki ebből akar megélni, az nem dolgozhat teddide-teddoda módjára! Nálunk, Kisgéresben például a bor kevés ahhoz, hogy bárkit akár egy hétvégére is itt tartsunk. Kevés, ha csak bort meg szállást kínálunk, ha a turistának nincs hol megebédelnie. A jó idegenvezető is elengedhetetlen. De ha egyre több magyar gyereknek a szülő szlovák iskolát választ, honnan fogja tudni az ilyen magyar felnőtt, mit érdemes szűkebb hazájában történelmi szempontból láttatnia?”
A téma optimistább szakértője a kistárkányi Kondás Aranka, aki néhány évvel ezelőtt úgy nyitotta meg saját, Aranka Vendégházát, hogy a környezete nem tartotta normálisnak. Ő volt az első fecske, és azóta is létezik, látogatják, mert ő a Bodrogköz leglelkesebb szerelmese, aki őszintén hiszi: ez a vidék is egyszer felébred Csipkerózsika-álmából, és az értékeit megmutatja végre az idegeneknek.
„Most voltak vendégeim Liptószentmiklósról és Zsolnáról. Bár autóval érkeztek, kerékpárjukat is magukkal hozták. Igaz, nincsenek kerékpárútjaink, de lankáinkon nagyon kellemes a biciklizés. Nos, én nemcsak szállásadó vagyok, hanem idegenvezető is. Ha azt akarom, hogy elégedetten távozzon a vendég, maximálisan ki kell őt szolgálnom. Tájékoztatom például arról, mit érdemes megnéznie. Még arra is hajlandó vagyok, hogy egy-egy útszakaszon vele tartsak. Nálunk roppant hiányzik a reklám, nem vagyunk megtalálhatóak ott, ahol a turisták keresnek bennünket. Mindenütt van már turisztikai információs központ, még a közeli Nagykaposon is, csak Királyhelmecen nincs” – meséli.
Aranka szerint a térségben minden megvan, amit a természet adhat: védett madárvilág, mocsári vegetáció.
„Itt van a Nemzeti Természeti Rezervátum Bodrogszerdahely határában 27, 36 hektáron, egy ma már ritka mocsári élővilágnak ad otthont. Rendszeres lakója többek között a mocsári teknős, melyet a veszélyeztetett fajokat összegyűjtő Vörös Könyv a kihalásra ítélt állatfajok közé sorol. Itt van a Battyányt Szirénfalvával összekötő lengőhíd, amelyhez hasonlót nem láthatunk bárhol. És ahol a Bodrog és a Páltó halastó találkozik, ott található az ország legalacsonyabb pontja, amely alig haladja meg a 94 m-t. Ez is egy kuriózum, ahogyan – meggyőződésem szerint – minden településnek megvan a maga érdekessége. Csak fel kell fedezni, meg kell mutatni!” – sorolja.
„A minap voltak nálam olyan erdélyiek, akik Komáromban hallottak valakitől arról, hogy az ország másik végén, Kistárkányban finom a gyümölcspálinka. Igazuk van, de ez miért nem olvasható valahol? Nevetséges, hogy a XXI. században az információ még mindig szájról szájra terjed, mint 1000 előtt a mondák és az ősköltészet” – jegyzi meg a vidéki turizmus egyik legelszántabb követe.
És akkor még nem szóltunk a történelmi emlékeinkről! A Bodrogszerdahelyen található Vécsey-kastélyról, amelyet az 1700-as években a lerombolt vár maradványaiból emeltek, és ahol 1832-ben Kossuth Lajos jogi karrierje is elindult. Érdemes betérni a helyi görögkatolikus templomba is, hiszen értékes ikonosztázát kár lenne kihagyni.
„A kisgéresi pincesorra minden vendégemet elküldöm, hiszen ilyesmi másutt nincsen. Tufadombjában pincék százait alakították ki. Ráadásul a kisgéresi emberek barátságosak, és szívesen megkínálják nedűjükkel az ideérkezőket” – tudjuk meg Arankától
A királyhelmeci Csonkavárra is érdemes felkapaszkodni, hiszen remek kilátás nyílik a tájra, néha még Kárpátaljáig is ellátni onnan. Amint leereszkedünk a dombról, a művészeti alapiskola épületéhez érünk. Itt volt Lorántffy Zsuzsanna nyári lakja és kedvenc tartózkodási helye. A bejárat fölött egy címer is tanúskodik erről. Állítólag az úrnő ebben a kúriában hunyt el.
De Leleszt is bűn lenne kihagyni, hiszen Szent Gotthard-hidja még valamikor a középkorban épült. A leleszi apátságot 1180-ban Boleszló váci püspök alapította, és sokáig szerzetesek lakták. Állítólag II. András kedvenc tartózkodási helye volt, aki itt vette hírét felesége, Gertrúdis megölésének, ezért kegyeletből itt temette el annak szívét.
És ez még csak töredéke Bodrogköz látnivalóinak!
A cikk a Magyar7 hetilap 2018/16. számában jelent meg.
