2020. február 24., 16:00

Farsangzáró családi nap Zétényben

„Nem számít, milyen ellenségesnek tűnik a világ, egy szerető család a biztonság, a védelem és a gondoskodás fészke marad.” /Deepak Chopra/

 

Bizony, legszebb hozomány a boldog gyermekkor, ám ahhoz boldog családra is szükség van.

Ezek a gondolatok vezérelték a zétényi Csemadok tagjait akkor, amikor eldöntötték, hogy  a Bethlen Gábor Alap támogatásával  immár második alkalommal családi napot tartanak falujukban. A műsor tulajdonképpen már pénteken elkezdődött a helyi óvodában illetve alsótagozatos iskolában azzal, hogy játszóházi foglalkozáson vettek részt a nebulók, akik bohócokat rajzoltak, színeztek, hozzájárulva a szombati egésznapos rendezvény helyszínének díszítéséhez. Majd amikor az alkotások elkészültek, a községi  könyvtárban verseket, dalokat, játékokat tanultak.

Médialapozó

A szombat délelőtt sportrendezvénnyel indult, a helyi asztalitenisz  szakosztály a szülőket saját gyermekeikkel állította szembe. Nagy csata zajlott a párosok között, hiszen senki sem szerette volna alulmaradni a "csatában".

A délután már a kulturális műsorokkal folytatódott.

Előbb egy hangulatot megalapozó zenélés folyt a kultúrházban, majd miután a széksorok megteltek, folytatódhatott a tervezett program. Vendégként érkezett Zéténybe az egri Babszem Jankó Társulat, amely nagy sikerrel mutatta be a Három kívánság c. mesét. Az interaktív előadásba a gyerekeket is bevonták. A mese után a kíváncsi fiatalok közelebbről is megnézhették a társulat díszleteit.

Őket Pepe bohóc és társai, a nyuszi és a farkas követte a színpadon. De nem hiányzott Mici Mackó, Micky és Mini egér sem. A mesefigurák alaposan megtáncoltatták a gyerekeket, közben röpködtek a cukorkák is, alig győzték elkapkodni azokat. Azután lufihajtogatás és arcfestés következett.

Őket Janika, a zenész követte, aki közismert slágerekkel szórakoztatta a nagyérdeműt.

A délután további részében a kreatív játszóház vette át a főszerepet, ahol különféle maskarák készültek. Volt farsangi lakoma is: szendvicsek, zsíros-hagymás kenyér, lekváros, diós és mákos finomságok, frissítők. Minden család kapott egy-egy tombolajegyet, és a legszerencsésebb egy gyermekbarát kosarat nyert el, amelyben tanszerek, édességek, könyv és játék egyaránt megtalálható volt. A délután táncmulatsággal zárult. A rendezvényen mintegy 100 fő volt jelen.

+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék