2024. március 10., 18:36

Farnadról indultam, mesterségem címere

A farnadi alapiskola mellett működő szülői szövetség 2024. március 9-ére szervezte meg a Farnadról indultam, mesterségem címere elnevezésű beszélgetőestet, amelynek a helyi kultúrház nagyterme adott otthont.

Farnad
Galéria
+4 kép a galériában
(balról jobbra) Récsei Noémi, Hegedűs Éva, Hugyivár Kecskés Andrea, Nagy Tibor és Góra Zsolt
Fotó: Kaszmán-Saróka Liliána

Hegedűs Éva tudományos kutató, Hugyivár Kecskés Andrea ügyvezető igazgató, autóversenyző, Góra Zsolt főorvos és Nagy Tibor ügyvéd a helyi, magyar tanítási nyelvű oktatási intézményből indulva mára ismert és elismert szakemberekké váltak. A rendezvény házigazdája, Récsei Noémi televíziós műsorvezető sok más mellett első iskolás élményeikről, tudatos pályaválasztásukról és a szakmai életük alakulásáról kérdezte őket, de azt is kifejtették, mit adott számukra a farnadi alapiskola.

Récsei Noémit gyermekkora óta ismerem, követem és tisztelem munkásságát. Beszélgetőestjeit Dél-Szlovákia településein nagy érdeklődés övezi; azt gondoltam, miért ne lehetne ezt megpróbálni itt is? Az est vendégei pedig kik lehetnének mások, mint a magyar alapiskola valamikori diákjai, akik mára szakemberek lettek. Akik letettek valamit az asztalra, mégis közülünk valók s elérhetők. Ez egy nagyszerű példázata annak, hogy kellő kitartással, fegyelemmel és alázattal a magyar kisiskola ugródeszkája is lehet elég rugalmas”

– fogalmazta meg a szervezők nevében Sipos Sztella, a helyi Szülői Szövetség tagja.

A beszélgetőest során, amelyet az alapiskola jelenlegi tanulóinak kultúrműsora színesített, a vendégek hangsúlyozták a szorgalom és a kitartás jelentőségét.

1967-ben a szüleim szlovák iskolába írattak be, de mivel az összes ismerősöm és barátom mind magyar közegben volt, meggyőztem a szüleimet arról, hogy írassanak át a magyar osztályba. Itt tanultam meg nemcsak írni és olvasni, hanem tanulni is, hiszen tanulni is meg kellett tanulni. Azt gondolom, hogy ha valaki magyarnak született, az magyar marad élete végéig. Ha valaki nemzetiséget is akar váltani, a szívet nem lehet lecserélni”

– emlékezett vissza Nagy Tibor, akivel Góra Zsolt is egyetértett, amikor kifejtette, hogy az örömünket és a bánatunkat az anyanyelvünkön tudjuk a legjobban és a legszebben kifejezni.

A farnadi egy nagyszerű iskola volt, nagyszerű tanárokkal. Nagyon jó alapokat kaptam itt a továbbtanuláshoz. Ami pedig a szlovák nyelv tanulását illeti, annyi tollbamondást írattak velünk, hogy még a szlovák tanulók is irigyelték a helyesírásunkat”

– tette hozzá.

Hugyivár Kecskés Andrea pozitívumként emelte ki, hogy a szlovák órákon főleg a beszélgetésre helyezték a hangsúlyt, hiszen – mint mondta – a nyelvet csakis beszéddel lehet megtanulni: „A kisbaba sem tudja, mi az alany és az állítmány, mégis megtanul beszélni.”

Hangsúlyozta, hogy a kortársaival együtt az oktatási intézményben olyan szintű tudást és információhalmazt kaptak, amivel bármilyen irányba bátran elindulhattak:

A magyarságunk biztonságot és biztos hátteret, továbbá lépéselőnyt is jelentett, hiszen mi alapvetően két nyelvvel indultunk.”

Amint arra Hegedűs Éva visszaemlékezett, egy alkalommal, amikor már szlovák közegben végezte tanulmányait, az egyik pedagógusa őt emelte ki példaként diáktársai előtt rámutatva, hogy magyar iskolából érkezve milyen jól elsajátította a szakismereteket szlovák nyelven:

Ne féljünk és ne szégyenkezzünk, ha nem beszéljük tökéletesen a szlovák nyelvet; legyünk tisztában azzal, hogy a magyar az anyanyelvünk, a szlovák, az angol vagy a német pedig egy plusz nyelvtudás.”

„A nagy öröm és várakozás mellett enyhe félelem is volt bennünk, hiszen Farnadon még nem volt hasonló esemény. Nem tudtuk, milyen érdeklődést vált majd ki egy beszélgetőest; éppen ezért minden várakozásunkat felülmúlta, hogy több mint 90 érdeklődő jött el, nemcsak községünkből, de a környező falvakból is. Vendégeink életútja még nagyobb elismerést és követendő példát állít elénk” – értékelt a helyi Szülői Szövetség elnöke, Berek Baltazár Aranka, majd hozzátette:

Boldogsággal tölt el az is, hogy pozitív visszajelzéseket kaptunk a közönségtől, egyúttal jelezték, van igény a hasonló beszélgetésekre. Tapasztalhattuk, hogy sokan vagyunk, akik a virtuális világ helyett inkább a gondolkodásra ösztönző, közösségépítő eseményekre szavazunk.”
Farnad
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.