Farnadi szokás szerint
Végy két hizlalt hárommázsás disznót, két ügyes kezű hentest, egy tucat segédet a hentesek mellé, még négy tucat fiatalt, asszonyt, férfit a további munkálatokhoz, a falu és a messzi környék érdeklődő vendégeit, egy cigányzenekart, és mulass úgy a nagy disznóvágás közepette és után, mint azt családi körben régen dédszüleink és nagyszüleink is tették.
Farnadon, a helyi Csemadok alapszervezete nagy munkálatokkal és vigadalommal kezdett neki a jubileumi esztendőnek. Az Alsó-Garam menti faluban múlt hétvégén hajnaltól majd’ hajnalig tartott a rendezvény, melynek megálmodója és hajtómotorja a helyi alapszervezet elnöke, Nagy Ella volt. Az alkalom elsődleges célja a múlt század disznótori szokásainak felelevenítése volt, s azok bemutatása a fiatalok számára. Az elnökasszony úgy tartja, hogy identitásunk fontos része a népi kultúránk és a régi szokások ismerete, így a disznótort megelőzően a falu időseit felkeresve gyűjtötte össze a farnadi disznótori szokások egy részét, amik még ma is elevenen élnek a szépkorú lakosok emlékeiben.
Napközben a munkálatok mellett a gyerekek régi szokás szerint kukoricakévéből házakat építhettek, kukoricát morzsolhattak, csuhébabát készíthettek és termésekből különböző alkotásokat állíthattak össze. Az egész napos munkálatok után este mintegy kétszázan ültek asztalhoz, s fogyasztották el a szokásos disznótori vacsorát – csontlevest, főtt húst tormával, sült kolbászt és hurkát cukorrépa salátával, disznótoros káposztát, kraflit, kisüsti pálinkát és a farnadi szőlőhegyek borászainak borait. A vacsoránál nem maradhatott el a disznótori maskarázás sem, melynek keretén belül a Nádas néptánccsoport fiataljai kántálták ki a maguknak való falatokat. A fogások között közös nótázással csináltak helyet a következő finomságoknak; ehhez a Rikkony zenekar húzta a muzsikát.
A nap egyik érdekes színfoltja volt, mikor a régi élményekről a falu idősebb lakosai meséltek az érdeklődőknek. Vrábel Erzsébet, Bánovszki Izabella és Baka András osztotta meg nagy örömmel, milyen módon történt a családjukban a disznóvágás. Erzsi néni elmesélte, hogy bizony a gyerekeknek nem nagyon engedték, hogy a munkálatoknál lábatlankodjanak, viszont a szalmás pörzsölésnél kimondottan a kisebbek feladata volt, hogy a kis tüzet vigyázzák, ahonnan a lángot hordták a malacra. Nagyon hamar kiderült az is, melyik hajnali mozzanat volt a legmulatságosabb a gyerekeknek: „A pirosra pörzsölés után, még a disznó bontása előtt kellett egy nagy nevetést csinálnunk, hogy vastag legyen a szalonna. De ez igaz! Erőszakból kellett ott nevetni minden gyereknek! Mi akkor elhittük, hogy attól lesz vastag a szalonna” – mesélte nevetve Erzsi néni.
A beszélgetés közben arra is fény derült, hogy falun belül, egyházi felekezetek szerint más-más neve volt ugyanannak a dolognak.A katrena vagy katka a vastagbél azon része, amit Izus néni elmondása szerint leginkább a sajttöltéshez használtak. A vesepecsenyét a faluban pocikpecsenyének is hívták; ízét felemlegetve mindenkinek összefutott a nyál a szájában.
„Aztán már nem nagyon volt reggeli után evés. Nagy ebédelések sem voltak, hanem a vacsorához való készülés volt a fontos, mert jöttek a vendégek” – mesélte Izus néni, majd nosztalgiázva szólt arról is, hogy számára a vacsora volt a nap legkedvesebb része, amikor összejött a család, s az éneklés mellett viccekkel, történetekkel szórakoztatták egymást.
Akkor jött szóba egy újabb szokás, a maskarázás. „Amikor befejeződött a munka neheze, akkor jöttek az ilyen vidámságok. Azok a rokonok, akik nem voltak meghíva az esti vacsorára, a maskarázással próbálták színesebbé tenni az estét. Az volt a lényeg, hogy ne ismerjék fel őket” – mesélte Bandi bácsi, hogy hogyan mentek kóstolót kérni a disznótoros házhoz.
Erről az élményről Izus néni is kacagva mesélt: „Nyolc éves voltam, amikor beöltöztünk ismeretlen ruhákba a Borcsival, literes kandlival mentünk a szomszédokhoz. Én már nem is tudom, mit húztunk az arcunkra!” Erre Erzsi néni közbeszólt: „Hát bizony, harisnyát!” Majd Izus néni folytatta: „Ránk parancsoltak a felnőttek, hogy el ne áruljuk, kik vagyunk! Bementünk a vacsorázókhoz, ők kérdezgettek, de mi hallgattunk. Emma néni elkészítette nekünk a káposztát meg a pecsenyét. Nagyon kíváncsiak voltak, nem bírtak megismerni minket, ezért a Gyuri bácsi azt mondta: >>Hozzátok ide azt a kicsit, betesszük a zsákba!<< Én akkor nagyon megijedtem, és kiabáltam, hogy gyerünk, Borcsi, gyorsan haza, és kiszaladtunk!”
A szép élmények felidézése után Bandi bácsi kitért a technológiai változások hatására, mely nagyban megváltoztatta az idők során a disznótori szokásokat, s azt is kiemelte, hogy a piac hatására sajnos sok embernek elvették a kedvét a disznótartástól, s mintha az új törvények is csak visszatartanák ettől az embereket: „Ráadásul a mi vidékünk több mint 50%-a városlakó, ennélfogva kevesebb a disznóölések száma is. A falusi kényelem is eljutott odáig, hogy már egyre kevesebben tartanak állatot.”
„A régi korokból le lehet vonni a tanulságot, mi volt hasznos, s mi volt kevésbé az. Kívánom, hogy továbbra is folytatódjon ez a jó szokás!” – zárta gondolatai sorát Bandi bácsi. Aki jelen volt aznap Farnadon, az megbizonyosodhatott arról is, hogy vidékeinken még van közösségi élet, melyről példát lehet venni...
