Farnad aranykora
A lekéri helytörténész, Juhász Gábor, már több Alsó-Garam menti község történetére derített fényt; legutóbb Farnad lakosságával osztotta meg háromhétnyi kutatási eredményeit.
December 17-én a farnadi kultúrházban összegyűlt helyiek sokszor meglepve hallgatták a fáradhatatlanul kutató fiatalember előadását. Az időutazásban egészen a késői kőkorszakig tekintett vissza, ugyanis – mint kiderült – már ekkor lakott terület volt a vidék. Ezt bizonyítja néhány lelet, amelyek közül az egyik – egy háromszög alakú kőbalta – 1965-ben egy farnadi lánynak köszönhetően került a lévai múzeumba. Persze, nem lehet nem megemlíteni a csekei kultúrát, hiszen a Farnad szomszédságában megtalált temetkezési helyek révén nevezték el azt a bronzkori kultúrát, mellyel a környéken sajnos nem igazán foglalkoznak érdemben.
Farnad első írásos emléke 1156-ból származik, s ettől kezdve egyre több dokumentumban lelhető fel annak a kis közösségnek a neve, melyet nem kíméltek a középkori századok; számtalanszor pusztították el. 1241–42-ben a tatárjárás ereje Farnadon is végigsöpört; 1311-ben egy Vörös Bede nevű rablólovag gyújtotta fel a házakat; 1543-ban a törökök Esztergom bevételével a környéket is kizsigerelték, így az Esztergom vármegyéhez tartozó falu sem kerülhette el a pusztulást; 1683-ban a lengyel-oszmán harcok során kihalt a község.
A törökök idejéből származó adóösszeírások azt mutatták ki, hogy a farnadi lakosok a környék többi településéhez képest sokkal több adót fizettek. Ez azt mutatja, hogy egy főt tekintve sokkal többet termeltek a helyiek, mint máshol.
A Mária Terézia-féle rendeleteknek köszönhetően anyagi szempontból is elkezdett stabilizálódni a falu élete. II. József türelmi rendeletének következményeként az evangélikus és a református közösség is megtalálta biztonságos helyét a községben. Meglepő adat, hogy ebben az időszakban több háza és több lakosa volt Farnadnak, mint Zselíznek. A 18-19. századi fejlődési folyamatot az lassította le, hogy Esztergom érsekségéhez tartozva nem tudtak haladni az ipari forradalom újításaival, illetve a 20. század elején tervezett vasút megépítése is elmaradt.
Az előadás során tucatnyi érdekesség hangzott el. Kiderült, hogy a mai Lévai járást tekintve Farnad a kilencedik volt a sorban, ahol posta kezdett el működni. Ez 1872-ben volt. Az 1889-es nagy tűz okáról is szó esett, amikor szinte az egész evangélikus sor leégett; az evangélikus templom harangokhoz vezető ajtófélfája még ma is őrzi a lángok nyomát. A tűz valójában figyelemelterelés volt, amivel egy vérfagyasztó gyilkosságot próbáltak eltussolni.
A falu szívében még ma is megtalálható az az emlékmű, amelyet – Kossuth Lajos születésének 100. évfordulójának apropóján, a szabadságharcban elesettek emlékére – 1902-ben emeltek. Ezt a teret ebben az időben nevezték el Erzsébet-térnek Sissi hercegnő tiszteletére; az elmúlt évtizedek során viszont ez a név kikopott a használatból.
Arra is fény derült, hogy a 20. század elején néhány farnadi is emigrált Amerikába. Juhász Gábor kutatásának köszönhetően a helyiek először láthatták az erről szóló dokumentumokat. 1911-ből egy olyan cikk is megtekinthető volt, melyben arról írtak, hogy Farnad tíz év alatt 383 lakossal gyarapodott. Ez is mutatja a település 20. század eleji jelentőségét.
Sokan még azt sem tudták, hogy az elmúlt századokban több nemesi családnak is köze volt – az egy ideig Bars vármegyéhez tartozó, s ma Farnad részét képező – Ikladhoz. Juhász Gábor elmondta, hogy ha tüzetesebben át lennének tanulmányozva a fennmaradó, régi okiratok, szerinte még sok érdekességre lehetne lelni a falu történetét illetően.
Az előadást szívhez szóló gondolatokkal zárta a lelkes helytörténész: „Annyi viszontagságon ment keresztül ez a falu! Bízom benne, hogy tanulságként magukkal viszik a tényt, hogy ez az a település, amely soha nem adta meg magát, amely mindig harcolt a megmaradásáért. Érdemes hát itt élni, ezen a gyönyörű tájon.”
