Ezer gyerek dobolt Nagykaposon
Közel ezer gyekek kapcsolódott be az országos akcióba és dobolt együtt Nagykaposon, a városháza előtt.
A város összes oktatási intézménye, a szabadidőközpont és a sportklubok is bekapcsolódtak abba a kedd délelőtti megmozdulásba, amellyel a gyerekek jogaira akarták felhívni a figyelmet, valamint arra, hogy a gyerekeket védeni kell az erőszak ellen – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Gabriela Fedičová, a városi rendőrség munkatársa, a program koordinátora.
– mondta Fedičová, és hozzátette, a nagykaposi városi rendőrség is bekapcsolódott abba a programba, amelynek célja a gyerekbántalmazás megelőzése.
Fedičová azt is elmondta, a nagykaposi városi rendőröknek zaklatással, drogfogyasztással kapcsolatos ügyekben kell a leggyakrabban eljárniuk.
A város főterén kedden délelőtt három dobos vezetésével dobozokon, fazekakon doboltak a gyerekek főzőkanállal, kalapáccsal vagy PET-palackokkal. „Öt percig a dobosokkal közösen, azután csak a gyerekek verték a ritmust. Arra kértük őket, hogy csapjanak minél nagyobb zajt” – árulta el Fedičová.
Az akció mottója: Dobolunk, hogy jobban hallják a gyerekeket. A szervezők a megelőzés fontosságára, a gyerekek védelmének szükségességére akarják felhívni a figyelmet.
„Az erőszak olyan téma, amely különféle formáiban van jelen az életünkben. Befolyásolja az életünket és a gyerekeink életét is. A gyerekek egyre többször találkoznak megaláztatással, kirekesztettséggel és az erőszak egyéb formáival, de gyakran csak akkor derül fény a problémára, amikor már késő. Éppen ezért fontos beszélni a gyerekekkel szembeni erőszakról” – mondta Mariana Kováčová, az akciót szervező Napocska Központ (Centrum Slniečko) igazgatója.
Hatodszor szervezték meg Szlovákiában a közös dobolást. Nagykapos először kapcsolódott be az akcióba. Kedden délelőtt az ország 140 városában verték a dobot a gyerekek.