2021. június 28., 19:07

Ezek a legnépszerűbb pozsonyi strandok!

A forró nyári napokon nem okoz problémát a felfrissülés Pozsonyban, mivel több fürdőstrand is az érdeklődők rendelkezésére áll. Ezek közül a legnépszerűbbek a Rosnička, a Delfín és a Téglamező (Tehelné pole) elnevezésű fürdőhelyek.

delfin_strand_pozsony_slovenskycestovatel
A pozsonyi Delfín strandfürdő.
Fotó: slovenskycestovatel.sk

Júniusban megnyíltak a strandok és azóta javában tart a nyári fürdőszezon. Pozsonyban több fürdőstrand is a látogatók rendelkezésére áll, ahol a nyári hőségekben felfrissülhetünk.

A Téglamező strand a belvárosban található, nem messze a Téli Stadion épületétől. A legszebb és legismertebb fürdőhelyek közé tartozik a fővárosban, amely egyben ragaszkodik hagyományaihoz is. Sok pozsonyi lakos éppen ezzel a hellyel kapcsolatban őriz számos kedves fiatalkori emléket, amikor nyaranta itt találkoztak barátaikkal, vagy töltötték szabadidejüket gyerekeikkel, unokáikkal.

A fürdőhely kisebb rekonstrukciója után a látogatóknak három medence áll a rendelkezésükre – egy nagy és egy közepes méretű, illetve egy gyerekmedence, emellett egy csúszda is található a helyen. A legkisebbeket hintákkal és mászókákkal felszerelt játszótér is várja. A Téglamező ugyanakkor nemcsak a fürdőzés, de a sportolás és kikapcsolódás központja is Pozsonyban.

tehelne_pole_pozsony_slovenskycestovatel
Téglamező
Fotó:  slovenskycestovatel.sk

A népszerű Rosnička Károlyfalu és Pozsonyhidegkút (Dúbravka) városrészek határán található, amelyet a környező erdők zöldje vesz körül. Három különböző méretű medence áll a fürdőzők rendelkezésére.

Emellett 2009-ben egy medencével összekötött hárompályás csúszdát is kiépítették a helyen, melynek hossza 50 méter. A strandon játszóteret és strandröplapba pályát is találunk.

A Delfín nevezetű strandot Főrév/Ruzsinó központjában találjuk. Három úszómedence áll a fürdőzők rendelkezésére, emellett egy új tobogán is, melynek kamikadze a neve.

A Delfínt 1966-ban nyitották meg. Abban az időben építészeti szempontból a legérdekesebb, a szolgáltatások terén pedig a legátfogóbb strandok közé tartozott Pozsonyban.

Egy 50 méteres úszómedence állt akkoriban a látogatók rendelkezésére, emellett az első finn szauna is itt nyílt meg Pozsonyban. Ma különféle vízi attrakciókkal felszerelt medencék és úszómedencék várják a vendégeket.

rosnicka_pozsony_slovenskycestovatel
Rosnička
Fotó:  slovenskycestovatel.sk

A Karasznya (Krasňany) strand Récse városrészben található, a Černockého utcában.  Egy kisebb strandról van szó, amely egy úszó- és egy gyerekmedencével van felszerelve. Főleg  a családok számára nyújthat kellemes időtöltést, de a nyári melegek során minden látogató számára kikapcsolódást nyújthat.

Egy nagyobb rekonstrukció után ismét megnyílt a Lamacs (Lamač) fürdő, amely főként a lamacsi, a hidegkúti, a dévényújfalui, illetve a károlyfalui lakosok számára nyújt felfrissülést és kellemes nyári elfoglaltságot. A felújított strandon három medence található: egy úszó-, egy rekreációs-, és egy gyerekmedence. Emellett játszótér, strandröplabda-pálya és asztalitenisz is várja a látogatókat.

lamac_pozsony_slovenskycestovatel
Lamač
Fotó:  slovenskycestovatel.sk

A Récse (Rača) strand Récse városrészének peremén található, a Knižkova völgy (Knižkova dolina) szép környezetében, amelyet szőlőhegyek öveznek. Főleg a családoknak nyújthat kellemes kikapcsolódást. A fürdőzőket egy 50 méteres medence, a gyerekeket pedig különböző vízi attrakciók, vízi gomba és más játszóelemek várják.

A strand területén sok fa található, amelyek szükség esetén árnyékot nyújtanak a napsugarak elől.

A nagy füvesített övezeteket napozásra, pihenésre, avagy sporttevékenységre is használhatják a látogatók. 

A hőség miatt meghosszabbították a strandok nyitvatartási idejét

A 30 Celsius fok feletti hőmérsékletek esetén a pozsonyi strandok nyitvatartási idejét meghosszabbítják – informált a mai nap folyamán a pozsonyi városvezetés.

Hőség idején már reggel 9 órától nyitva tartanak a strandok, este pedig 19 óráról 20 órára tolódik ki a zárási idő.

Több pozsonyi fürdő esetében akár előre is megvehetjük a belépőjegyeket, mégpedig interneten keresztül. Ezzel megspórolhatjuk a hosszú várakozásokat a kígyózó sorokban. Akik előre megvásárolják a jegyeket, azokat a nagyobb strandokon várakozás nélkül egy külön bejáraton engedik be, a kisebb strandokon pedig előnyben részesítik őket a bejárati kapuknál.

parakapu_pozsony_bratislavadnes24
Párakapu a Hviezdoslav téren
Fotó:  bratislava.dnes24.sk

A pozsonyi városvezetés emellett a belvárosban is igyekszik elviselhetőbbé tenni a forró nyári napokat. Több forgalmas pontra ezért kültéri hűsítő párakapukat helyeztek el. Többek között a Fő-, a Hviezdoslav-, a Szlovák Nemzeti Felkelés-, a Dula-, a Martin Benka-, és a Szabadság téren, továbbá a Medikus kertben és az Andrej Hlinka parkban találkozhatunk velük.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.