2018. június 27., 10:38

Érdemes megtekinteni Holop Ferenc komáromi fotókiállítását

A pillanat tükre címmel nyílt meg június 26-án a Naszvadon élő Holop Ferencnek, a komáromi Helios Fotóklub elnökének szemgyönyörködtető és gondolatébresztő fotókiállítása a Duna Menti Múzeum Zichy-palotabeli Fotógalériájában.

Holop Ferenc fotói
Galéria
+15 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

„Az első tekercs film előhívásakor éreztem, hogy egy varázslatos dolognak vagyok a részese. Attól a perctől kezdve a fotózás és annak minden velejárója egy életformává vált számomra. Mindez több évtizede történt, a fényképezőgéppel való barátságom azonban azóta is töretlen“ – olvasható Holop Ferenc ars poeticája a folyosógaléria bejáratánál. 

A naszvadi kultúrházigazgató, aki egyúttal a községi televízió főszerkesztője is, fotózással már 42, videózással 27, grafikai szerkesztéssel pedig több mint 10 éve foglalkozik. Egyebek mellett ezt is megtudhattuk munkásságának magyar és szlovák nyelvű méltatójától: Kopják Angelikától, a Helios Fotóklub alelnökétől, illetve Jana Mačicovától, a társszervező Komáromi Regionális Művelődési Központ munkatársától.

Az idén 62 éves, párkányi születésű alkotó gyermekkorát Bátorkeszin töltötte. Az ógyallai gimnáziumi éveket követően 1976-tól a Komáromi járás nagyközségében, Naszvadon él, ahol előbb a művelődési központ dolgozója, majd igazgatója, 1995-ben pedig a községi televízió operatőre és egyben főszerkesztője is lett.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Saját bevallása szerint a fotózás terén jelentős mérföldkőnek számított életében a 2005-ös év, amikor a komáromi Helios Fotóklub tagjává vált, s a már meglevő technikai ismereteihez szemléletváltás párosult.

Holop több szlovákiai, magyarországi, ausztriai, erdélyi és vajdasági csoportos, valamint egyéni kiállításon túl, rendszeres résztvevője különféle hazai és külföldi fotóversenyeknek, illetve gyakran azok zsűritagjai közé is meghívják őt. Tagja a budapesti székhelyű Magyar Fotóművészek Világszövetségének, a Szlovák Fotográfusok Szövetségének és az EPHAP elnevezésű nemzetközi fotós társaságnak is.

A megnyitó ünnepség megható momentuma volt, amikor az elismert fotós a rendezvényen közreműködőkön kívül élete párjának is köszönetet mondott – elsősorban megértéséért, hogy mindvégig kitartott mellette, pedig gyakran az alkotómunka érdekében megfosztotta őt a közösen tölthető óráktól. Továbbá háláját fejezte ki az őt befogadó és később elnökévé megválasztó Helios Fotóklub tagságának is.

Érdemes időt szánni A pillanat tükre című komáromi kiállítás anyagának alapos szemrevételezésére, amely az alkotó tájékoztatása szerint válogatás több évtizednyi fotóterméséből. Beszédes portrék, sejtelmes nők, misztikus alakok, magával ragadó tájak, különleges építmények... egyaránt helyet kaptak a Fotógalériában.

Az ünnepélyes megnyitón a tehetséges ifjú „naszvadi pacsirta“, Szabó Julcsi dalaival szórakoztatta a Nyitra Megyei Önkormányzat, a Komáromi Regionális Művelődési Központ, a Duna Menti Múzeum és a Helios Fotóklub összefogásával megrendezett, augusztus végéig látható tárlat látogatóit.  

Holop Ferenc fotói
Galéria
+15 kép a galériában
Megosztás