2021. november 5., 08:00

Emléktáblát avattak a Kassai Polgári Klub alapítója tiszteletére

Emléktáblát avattak Csaláné Erdélyi Kornélia, a Kassai Polgári Klub alapítója és első elnöke tiszteletére Kassán, a MaJel Rovás Központban.

Csaláné Erdélyi Kornélia, Kassai Polgári Klub, emléktábla, avatás
Galéria
+10 kép a galériában
Fotó: Rovás

Csaláné Erdélyi Kornélia életének fontosabb eseményeit Palenčárné Csáji Ildikó, a Kassai Polgári Klub jelenlegi elnöke ismertette. Mint elmondta, Erdélyi Kornélia a Bodrogközben, Abarán született. A kommunista rendszer megakadályozta, hogy álmát valóra váltva gyermekorvos legyen, azonban hitét, tudásvágyát és tenni akarása töretlen maradt.

A ’60-as évek derekán került Kassára, banki ellenőrként és programozóként, majd egy mezőgazdasági számítástechnikai intézet kutatási osztályán dolgozott. A rendszerváltás után a Független Magyar Kezdeményezés kassai szervezetének alapítója lett, később az igazi helyét a Kassai Polgári Klub (1998), majd a Magyar Közösségi Ház (2003) élén találta meg. Az ő nevéhez fűződik Márai Sándor és Esterházy János kassai szobrának állítása, számos kétnyelvű helytörténeti kiadvány, kiállítás és más egyéb.

2021-11-04 Csaláné Erdélyi Kornélia, Kassai Polgári Klub, emléktábla, avatás
Palenčárné Csáji Ildikó, a Kassai Polgári Klub elnöke
Fotó:  Rovás

„Célja a szeretett város, Kassa helytörténetének, a hozzá fűződő kultúrtörténeti és történelmi személyek, illetve események ismertetése volt. Munkásságáért 2007-ben Magyarországon a Kisebbségekért Díjjal tüntették ki. 2011-ben Kassa városa a Kassa Város Díját adományozta posztumusz, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala ugyancsak posztumusz ismerte el munkásságát a Civil Társadalom Fejlesztéséért Díjjal. Lia a kassai magyarság meghatározó egyénisége volt és marad” – mondta Palenčárné Csáji Ildikó.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár levélben köszöntötte az ünneplő közösséget. Úgy fogalmazott, a Kassai Polgári Klub megalakítása óta fontos szervezete annak, hogy a helyi magyarság megismerhesse és népszerűsíthesse hagyományait, illetve tájékozódjon a jelen folyamatairól, Csaláné Erdélyi Kornélia személye pedig összefonódott a szervezet működésével.

„Munkássága így nemcsak a kultúrát gazdagította, hanem erősítette a magyarság identitását és építette a helyiek közösségét is. Az igazságért való bátor kiállásban és a lelki szabadság megőrzésében adott példamutatása maradandó emlék mindazoknak, akik ismerték. Magyarország kormánya részéről köszönjük a kassai, sőt, az egész felvidéki magyarságnak, hogy közösségünket, nemzetünket hasonló odaadással és bátorsággal szolgálják” – írta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

2021-11-04 Csaláné Erdélyi Kornélia, Kassai Polgári Klub, emléktábla, avatás
Fotó:  Rovás

Ezután leleplezték az emléktáblát, Szabó Ottó alkotását.

2021-11-04 Csaláné Erdélyi Kornélia, Kassai Polgári Klub, emléktábla, avatás
Fotó:  Rovás
2021-11-04 Csaláné Erdélyi Kornélia, Kassai Polgári Klub, emléktábla, avatás
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.