Emlékesttel tisztelegtek Csaplár Benedek előtt
A Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ, a Biró Márton Polgári Társulás, Pázmaneum Polgári Társulás és a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet október 2-án a dunaszerdahelyi Vermes-villában emlékestet szervezett a város szülöttje és a művelődési központ névadója, Csaplár Benedek emlékére, születésének 205. és halálának 120. évfordulóján.
A Vámbéry Ármin Alapiskola tanulója, Csonka Sára által előadott népdalcsokor után az emlékestet Iván Péter, a Csaplár VMK igazgatója nyitotta meg, aki kifejtette, hogy az hagyományteremtő szándékkal jött létre annak érdekében, hogy Csaplár Benedeket is legalább olyan széles közösség ismerje a városban, mint Vámbéry Ármint.
Nem titkolt célunk, hogy Csaplár Benedek személyéről, életútjáról és munkásságáról a jövőben sokkal többet beszéljünk. Meggyőződésünk ugyanis, hogy jelentőségéhez képest neve és életműve mindmáig kevéssé ismert a dunaszerdahelyiek körében. (...) Nem kereste a nyilvánosságot, nem törekedett arra, hogy a dicsőség fényében sütkérezzen. Írásaiban is sokszor álnéven hivatkozott önmagára és nemesi származását sem hangsúlyozta ki. Éppen ezért különösen fontos az utókor felelőssége, vagyis a mi felelősségünk. A mi feladatunk, hogy nevét megőrizzük, munkásságát megismertessük és emlékét továbbadjuk a következő nemzedéknek”,
hangsúlyozta Iván Péter. Üdvözlendő és helyes döntésként értékelte Dunaszerdahely Város Önkormányzata részéről, hogy 10 éve épp Csaplár Benedekről nevezte el a régió egyik legjelentősebb kulturális intézményét. Megemlítette, hogy Nagy Attila helytörténész nevéhez fűződik a Csaplár Benedek Adattár létrehozása.
Csaplár Benedek egy hihetetlen műveltségű ember volt. Öt élő nyelven valamit latinul és görögül is beszélt. Valódi polihisztor volt, hiszen a teológia és a néprajzkutatás mellett történetíróként és irodalomtörténészként is tevékenykedett, de járatos volt a növénytan világában is. Azt írják róla, hogy szobája annyira tele volt könyvekkel, füzetekkel és kéziratokkal, hogy amikor látogató érkezett hozzá, előbb szabaddá kellett tennie egy széket, hogy a vendégét egyáltalán le tudja ültetni.”
A művelődési központ igazgatója azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy
bár Csaplár Benedek élete során bejárta Magyarország számos vidékét, de mégsem felejtette el soha, hogy honnan indult, Dunaszerdahely mindvégig fontos volt számára.
Nem véletlen, hogy gyűjtői munkáját is éppen a szülővárosában kezdte meg 1851-ben, ami a dunaszerdahelyiek számára egy különösen fontos örökség, hangsúlyozta Iván Péter, aki bízik benne, hogy Csaplár Benedek öröksége és munkássága lassan elfoglalja azt a helyet a helyi és a magyar kulturális emlékezetben, amely méltán megilleti őt.
Karaffa Attila alpolgármester, a Pázmaneum elnöke is nyomatékosította, hogy Csaplár Dunaszerdahelyről indult el, s onnan vitte magával azt a szellemi és lelki örökséget, amely egész életében elkísérte, s amelynek köszönhetően papként, tudósként, pedagógusként és a magyar kultúra kutatójaként maradandót alkotott. Ugyan életútja messzire vezette őt szülővárosától, mégis szívén viselte városa sorsát, figyelmet fordított a dunaszerdahelyi oktatásügyre, és hozzájárult az iskola alapításhoz.
Csaplár azt üzeni nekünk, hogy aki iskolát támogat, az nem csupán a jelenlegi, hanem a jövő nemzedékeibe fektet bele. És mi, akik ma Dunaszerdahely közösségért dolgozunk, pontosan tudjuk, milyen nagy felelősség ez. Hiszem, hogy egy város erejét nem csak az mutatja meg, hogy milyen utakat, tereket vagy épületeket hoz létre, de legalább olyan fontos, hogy milyen közösséget épít, milyen iskolákat tart fent, hogyan őrzi kultúráját, és milyen értékeket ad tovább a következő nemzedéknek. Csaplár Benedek ezt már a maga korában felismerte”,
mondta Karaffa, s hozzátette, hogy Csaplár munkásságának másik meghatározó része a magyar hagyományok, népszokások és kulturális értékek felkutatása és megőrzése volt. Tudta, hogy amit nem jegyzünk fel, amit nem őrzünk meg, és amit nem adunk tovább, az előbb-utóbb elveszik.
Közösségünk szolgálatában mi is arra törekszünk, hogy hitünket, magyar kultúránkat, történelmi emlékezetünket és a közösségi értékeinket ne csupán megőrizzük, hanem élő örökségként adjuk tovább azt. 120 esztendő telt el a halála óta. Megváltozott körülöttünk a világ, megváltozott Dunaszerdahely arculata is, nemzedékek születtek és távoztak, utcák és épületek változtak meg, új intézmények jöttek létre. De vannak értékek, amelyek nem változtak. Az anyanyelv szeretete, a hit megtartó ereje, az iskola és a tudás megbecsülése, a magyar kultúra szolgálata, a hagyományaink tisztelete és a szülőföldhöz való hűség. Ezek az értékek, amelyek Csaplár Benedek életéből ma is megszólítanak bennünket”,
fejtette ki a Pázmaneum elnöke, aki alpolgármesterként különösen fontosnak tartja, hogy Dunaszerdahely ne csak fejlődő város legyen, hanem emlékező város is, egy olyan közösség, amely ismeri saját történelmét, számon tartja nagyjait, megbecsüli elődei teljesítményét és mindezt képes továbbadni is a fiataloknak.
Köszönjük azt az örökséget, amely Csaplár Benedek halála után 120 évvel is képes bennünket megszólítani. Legyünk méltók ehhez az örökséghez. Becsüljük meg magyar iskoláinkat, őrizzük anyanyelvünket, ápoljuk hitünket és hagyományainkat, ismerjük meg Dunaszerdahely történelmét, és tanítsuk meg gyermekeinknek is, hogy legyenek büszkék arra a városra, ahonnan származnak. Mert nekünk, dunaszerdahelyieknek különleges kötelességünk és egyben kiváltságunk, hogy kimondhatjuk: Csaplár Benedek a miénk, a mi városunk szülötte, Dunaszerdahely múltjának, szellemi örökségének és a magyar kultúrának maradandó része”,
fogalmazott Karaffa Attila.
Az esten tiszteletét tette Sinkovits-Vitay András színművész, aki pár szóban megemlékezett Csaplár Benedekről és elmondott három verset; egy saját költeményt, továbbá egy-egy Ratkó- és Illyés-verset.
Nagy Attila helytörténész előadásában Csaplár Benedek tevékenységét méltatta és összefoglalta életútját.
»Kit keltsek életre a sok közül, akiknek lelkes tüzénél még melegedtek az élő kortársak, s némelyiknek szinte a keze melegét itt érezzük kezünkön? A nagy szorgalmú Csaplár Benedeket? Akit irodalomtörténetünk legérdemesebb munkásai közt említünk?« – írta Móra Ferenc, városunk Dunaszerdahely, jeles szülöttjét felidézve. Ma mi is őt idézzük meg. A tudós papot, az elhivatott tanárt, szülővárosának hűséges fiát. Életútja arra emlékeztet bennünket, hogy bárhonnan is induljon az ember, tudásvággyal, szorgalommal, kitartással és nem utolsósorban a Jóisten segítségével bárhová lehet jutni. Ugyanakkor azt is megmutatja, hogy a megszerzett tudás akkor válik igazán értékessé, ha mások javát szolgálja”,
kezdte előadását Nagy Attila egy Móra Ferenc-idézettel. Megtudhattuk tőle azt is, hogy Csaplár Benedek Gáspárként született, a Benedek nevet piaristaként kapta. Elemi iskoláit Dunaszerdahelyen végezte, középiskolai tanulmányait az érsekújvári Ferences Gimnáziumban kezdte, majd a bencések pozsonyi és nagyszombati gimnáziumában folytatta. Mindössze 15 évesen belépett a piarista rendbe. Kolozsvárott, Nyitrán és Pozsony-Szentgyörgyön tanult, pappá 1846-ban szentelték. Másodéves novíciusként a privigyei elemi iskola első osztályában kezdte meg a pedagógusi munkát, később Besztercén, Kolozsváron és Budán is tanított.
Pályaválasztásában az ifjúság szeretete vezérelte. Olyan hivatást vállalt, amely sok munkával járt, ám kevés rangot és kitüntetést ígért. Férfikorának java erejét mégis a fiatalok nevelésének szentelte, követve rendje alapítója, Kalazanci Szent József példáját. Az 1850-es években jó barátjával, Ipolyi Arnolddal együtt járta be a Csallóközt. Összegyűjtötte a Szerdahely környéki népszokásokat, és Karcsai álnéven az Új Magyar Múzeum 1851. évi számában közzétette őket. Neki is köszönhetjük, hogy fennmaradtak számunkra a csallóközi Tündérkert és Tündér Ilona mondái. Munkájában szülőföldje emlékezetét őrizte meg. Lejegyezte mindazt, amit az itt élők nemzedékről nemzedékre továbbadtak, és aminek egy része nélküle talán feledésbe került volna”,
jegyezte meg a helytörténész. Csaplár számtalan mesét is lejegyzett. Az 1850-es évek elejétől a lévai, majd a nyitrai, később pedig a szegedi piarista gimnázium tanára lett. Szegeden 1855 és 67 között működött. Szülővárosáról eközben sem feledkezett meg. Gyakran hazalátogatott szüleihez és közben figyelemmel kísérte az itteni oktatás alakulását, és 1861-ben anyagilag is támogatta a szerdahelyi katolikus iskola újjáépítését.
Az iskola és a gyerekek iránti elkötelezettségének különösen szép bizonyítéka, hogy szülői örökségét is a dunaszerdahelyi katolikus elemi népiskolának adta. Azt kívánta, hogy annak kamataiból szegény sorsú gyermekek tankönyvhöz jussanak, és az iskola megvásárolhassa a szükséges tanszereket. Ez a cselekedete ma is világosan beszél hozzánk. Számára a tanulás lehetősége olyan érték volt, amelyből a nélkülöző gyermekek sem maradhattak ki”,
emlékezett Nagy Attila. 1867-ben Csaplárt a tatai piarista gimnázium igazgatójává nevezték ki, majd a főváros történetírója lett. A kallódó műtárgyak sorsa sem hagyta közömbösen. Nyílt levélben szorgalmazta a hazai műkincs-kereskedelem szabályozását. Összegyűjtött anyagait mások rendelkezésére is bocsátotta. Rengeteg régi csallóközi szót őrzött meg. Munkásságát rendje és a tudományos élet számos közössége is elismerte. Rendje kormánytanácsosi címmel tüntette ki, több tudományos társaság választotta tagjai közé. A Magyar Tudományos Akadémia 1886. május 2-án választotta levelező tagjává. A tanári hivatás számára egész életen át tartó szolgálat maradt. Életének tragikus támadás vetett véget 1906-ban. Dunaszerdahely méltó módon őrzi emlékét, a város kultúrát szolgáló intézménye az ő nevét viseli.
Csaplár Benedek öröksége a tudós munkáiban, a tanár példájában és a jótevő tetteiben egyaránt tovább él. Úgy tisztelhetjük méltó módon emlékét, ha mi is segítjük a tanulni vágyókat, óvjuk a Csallóköz értékeit, és továbbadjuk mindazt, amit elődeinktől, az előttünk járóktól kaptunk”,
intett bennünket értékeink megőrzésére és továbbadására Nagy Attila.
A meghívottak között jelen volt Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum igazgatója is, aki spontán felszólalásában arra tért ki, hogy Csaplár öröksége, gyűjtése a múzeum pedagógia programjának szerves része, hiszen a szervezett óvodai és iskolai foglalkozások alkalmával gyakorta előkerülnek az egykori Aranykertről és Tündér Ilonáról szóló mesék és történetek. Nagy Iván ezzel elsősorban arra kívánt reflektálni, mi szerint a dunaszerdahelyiek kollektív emlékezetében még nincs annyira jelen Csaplár, mint Vámbéry, azonban a csallóközi Múzeum példája is azt bizonyítja, hogy ezen lehet változtatni.
Az emlékest zárásaként ismét Csonka Sára énekelt.
