Emberekről, állatokról, mesterséges civilizációról Csányi Vilmossal
Csányi Vilmos, Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és a Magyar Tudomány egykori főszerkesztője volt április 24-én a komáromi Kikötő – Polgári Szalon beszélgetőest-sorozat vendége.
Kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdésköre. Tudományterjesztési és szépirodalmi munkássága is jelentős. A Rév-Magyar Kultúra Házában zajlott beszélgetést Bödők Gergely történész, a Clio Intézet társ-ügyvezetője vezette.
A rendezvényen békésen heverésző két kutyának köszönhetően az állati viselkedésből is ízelítőt kaphattunk. Bödők Gergely megjegyezte: jeles vendégéről 1999-ben csillagot neveztek el – hol másutt, mint a Nagykutya csillagképben. Arra a kérdésre, hogy magát leginkább minek definiálná és mire a legbüszkébb, a közel 84 éves professzor frappánsan így válaszolt:
elsősorban embernek tartja magát, és a Cambridge-i Egyetemen professzorként dolgozó fiára a legbüszkébb.
Azt is megtudtuk: a budapesti ELTE-n végzett, vegyészből vált a humánetológia atyjává. Az egyetemi állásai mellett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportjának vezetője. 2011-ben Szilárd Leó professzori ösztöndíjban részesült. Vendégkutatóként két évet töltött az Egyesült Államokban, először a Harvard Egyetemen, majd a New York State Research Institute for Neurochemistryben. 1995-ben megválasztották az MTA levelező, 2001-ben pedig rendes tagjává. 1994-ben a salzburgi Európai Tudományos és Művészeti Akadémia is felvette tagjai sorába.
Akadémiai tisztségei mellett az 1990-ben megalakult Magyar Etológiai Társaság elnöke, később tiszteletbeli elnöke lett. Tagja a Biológiai Társaságok Nemzetközi Uniója (IUBS) oktatási szakbizottságának (CBE), ahol egy humánetológiai projektet vezetett. 2001-ben vált a Magyar Tudomány főszerkesztőjévé, s 1973-tól az Élet és Tudomány, 1989-től pedig az Acta Biologica Hungarica szerkesztőbizottságának is a tagja. Ezenkívül 1993–1996-ban a World Future: Journal of General Evolution című folyóiratnál is tevékenykedett.
Nevéhez fűződik az evolúció általános elméletének kidolgozása,
amely a biológiai evolúció mellett technikai, pszichológiai, illetve kulturális folyamatokra is átültethető, értelmezhető. Jelentősek a kutyákon lefolytatott etológiai vizsgálatai is. Több mint kétszáz tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Ezenkívül közel harminc könyvet írt. Jelentős tudománynépszerűsítő és publicisztikai munkássága is. Lassan húsz éve szépirodalommal is foglalkozik. Elismerései közül legutóbbiak a 2003-ban kapott Széchenyi-díj, a 2004-es Prima-díj és a 2017-ben átvett Hazám-díj.
Tudományos pályafutásának legátfogóbb kötetében (Íme, az ember) nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megválaszolja a kérdést: mi teszi emberré az embert. Úgy véli, hogy fajunkat a genetikai felépítése az állatvilághoz köti, a maga módján azonban mindegyik faj különleges, csak rá jellemző tulajdonságokkal rendelkezik. A szabálykövetés és a nyelvhasználat, a tárgyakhoz való vonzódás jellemző embertulajdonság, ahogyan fajspecifikus jelleg az engedelmesség és az alávetettség készségének magas foka is. Az utóbbi kettő épp úgy velünk született tulajdonság, mint a rangért folytatott küzdelem. A szerző a legfontosabb emberi vonásnak azonban a rendszerszervező és kultúraképző képességünket és tehetségünket tartja - a közösségek szervezését, a szövetségek kötését, a (hiedelem)rendszerek kidolgozását és azok átörökítését generációkról generációkra.
Elárulta: a televíziót mesterséges nyugtatónak tartja, ami a saját véleményt nélkülöző, céltalan tömeg megtartását szolgálja. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Magyarország polgárai átlagosan napi 5,5 órát töltenek TV-nézéssel, s ebben már az ő fél órája is benne van.
„Tudnom kell azt, hogy mivel etetik a népet. Például a reklámokkal hazugságra tanítják, azt sugallva, hogy a hazugság az élet szerves része. Ahelyett inkább folyamatosan gondolkodnunk kellene.“ Arra a kérdésre, hogy miként sikerül összeegyeztetnie a kutatói karrierjét a családi élettel, leszögezte: „Nekem olyan család kell, amely nem akadályoz a munkámban. Ha ez megvan, akkor nagyon kedves tudok lenni. Egyébként erről a feleségeimet kellene megkérdezni...“
Azt gondolja, hogy egy kutató akkor halad jó irányba, ha bizonyos ideig ragaszkodik az elképzeléseihez, ám ha sokáig nem ér el konkrét eredményt, akkor keres járhatóbb utakat.
„Engem mindig az őszinte érdeklődés vezetett, sosem voltam becsvágyó. Mindig olyan kérdésekkel foglalkoztam, amelyekre valóban tudni akartam a válaszokat. Agnosztikus vagyok, csak a megtapasztalható dolgokban hiszek, amelyek bizonyíthatók. Például a kutyák viselkedésének vizsgálata által szeretném megértni az emberek nyelvhasználat előtti viselkedését. Amikor beszéd nélkül is egymás értésére tudták adni, hogy mit is akarnak. Bár a csimpánz agytérfogata 9-szerese a kutyáénak, mégis a kutya az intelligensebb állat.“
Az emberiség vélt jövőjéről és a mesterséges intelligenciához való viszonyulásáról megtudtuk: „Aki fél évnél hosszabb időtartamra tud jósolni, az szerintem hazudik. A jóslatok tartalma semmivel sem bizonyítható. A mesterséges intelligenciában már nyakig ülünk, s anélkül gyorsan összeomlana a civilizációnk. Nem tartok az embernél okosabb robotok hatalomátvételétől. Aki attól fél, az az ember hatalomvágyát helyezi bele egy számítógépbe, robotba, amely mögül azonban hiányzik az esetleges hatalomátvételét támogató társadalom. Nem hiszem, hogy lesz olyan emberi társadalom, amely majd egy gépet fogad el vezetőjének.“
Miután elhangzott, hogy ősszel jelenik meg az Édes Janka című következő kutyatörténete, a feltett 3 kvízkérdésre leggyorsabban helyesen válaszolókat egy-egy dedikált könyvével jutalmazták. A szervezők a belépőjegyek jelképes 1 eurós árából összegyűlt 77 eurót és 2 ezer forintot a Selye János Gimnázium biológiai kutatásokat végző egyik diákjának ajándékozták. Az összeget Andruskó Imre gimnáziumigazgató vette át.
