Eltörölni a múlt emlékeit!

2021. január 24., 18:19
Popély Gyula

A felvidéki magyarság politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi diszkriminációja mellett a megszállás kezdeteitől folyt a magyar történelmi múlt emlékeinek eltávolítása és lerombolása. Az északi magyar országrészeket birtokba vevő megszállók – sok esetben a helyi szlovák lakosság egy részének segédletével – nagy előszeretettel semmisítették meg a magyar múltra emlékeztető szobrokat, emlékoszlopokat és táblákat.

A pusztítás kiszemelt fő célpontjai a millenáris emlékművek, a Rákóczi-szabadságharc, valamint az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc emlékei voltak.

Az 1896-ban felállított millenáris emlékművek közül három volt található a megszállt Felvidéken: Jankovics Gyula dévényi, Kallós Ede zoborhegyi és Bezerédy Gyula munkácsi alkotása. Ezek mind áldozatául estek a szabadon tomboló magyarellenes indulatoknak.

Ez lett a sorsuk a zólyomi és a breznóbányai Rákóczi-szobroknak, Rákóczi, Bercsényi és Vak Bottyán emléktábláinak Érsekújvárott, valamint a Bercsényi-emléktáblának Ungvárott. Az eltávolított, lerombolt vagy megcsonkított Kossuth-szobrok közül megemlíthetjük például Holló Barnabás losonci, Róna József rozsnyói alkotását.

A ledöntött honvédemlékművek közül említést érdemel a losonci, a körmöcbányai, a lőcsei és a kassai. A Branyiszkói-hágóban felrobbantották az 1849. évi híres február 5-i ütközet emlékművét, Nagysalló mellett szétzúzták az 1625-ös török–magyar csata emlékoszlopát.

Az elvakult bosszú a magyar kultúra kiemelkedő személyiségeinek szobrait és emléktábláit sem kímélte.

Pozsonyban például Liszt Ferenc, Érsekújvárott Czuczor Gergely, Ungváron Dayka Gábor szobrát rombolták le.

Pozsonyban Radnay Béla Petőfi-szobrát csak úgy sikerült megóvni a biztos pusztulástól, hogy a városi képviselő-testület szétszedette és darabjait biztonságos helyre szállíttatta.

A szobordöntögető, emléktáblákat szétzúzó garázda elemeket a hivatalos szervek nem vonták felelősségre, ami egyértelműen azt a benyomást kelti, hogy

a hatalom által eltűrt, sőt tervszerűen végrehajtott rombolási folyamatról van szó.

A dévényi emlékoszlopot az Árpád-szoborral például 1921. január 12-én fényes nappal, déli 12 órakor robbantották fel „ismeretlen tettesek”, miközben a helyi lakosokat fegyveres fenyegetéssel tartották távol a rombolás színhelyétől.

Dévényi Árpád szobor

A dévényi robbantás után néhány nappal, 1921. január 15-én a pozsonyi rendőrigazgatóság rövid jelentést küldött a történtekről a prágai belügyminisztériumba, a pozsonyi Szlovákiai Teljhatalmú Minisztériumba, valamint a pozsonyi zsupáni hivatalba.

A rendőrhatósági jelentés „ismeretlen elkövetőkről” beszél,

akik állítólag már január 11-én megkísérelték felrobbantani az emlékművet, de akkor még nem jártak sikerrel. Az elkövetők dinamittal hajtották végre a robbantást.

A rendőri jelentés sajátos módon egy szót sem ejt a nyomozásról, annál keményebben bírálja a pozsonyi sajtót – név szerint említve a Híradó, a Magyar Újság, valamint a Pressburger Zeitung lapokat –, mivel az tendenciózusan ír az emlékmű felrobbantásáról. A pozsonyi rendőrigazgató szerint nincs ok aggodalomra, sőt még jó is, hogy ez így történt.

A szlovák lakosság körében a szobor eltávolítása, amelyről az volt a vélemény, hogy durván sérti a szlávság nemzeti érzületét, érthetően megnyugvást váltott ki

– szögezte le a rendőri jelentés.

Nem sokkal a dévényi eset után Kallós Ede zoborhegyi milleniumi emlékoszlopának a szétzúzása következett.

A négy hatalmas turulmadárral díszített emlékművet cseh legionáriusok rombolták le 1921. február 9-én, a turulmadarak 1,6 tonnányi vörösréz anyagát pedig rablott zsákmányként magukkal vitték.

zobor hegyi emlékmű

A pozsonyi magyarság már a dévényi emlékmű felrobbantása után aggódva gondolt a város legnevezetesebb emlékművére, a fehér márványból faragott Mária Terézia-szoborkompozícióra.

Félünk, nagyon félünk

– írta három nappal a dévényi rombolás után a Népakarat, az Országos Keresztényszocialista Párt Pozsonyban megjelenő központi sajtóorgánuma.

Itt a jó alkalom, hogy a kormány bebizonyítsa jóakaratát, s megóvja a köztársaságnak becsületét attól a gyalázattól, hogy itt a művészet halhatatlan remekét feláldozzák a túlzó sovinizmus őrült szenvedélyeinek. Tessék a szobor köré őröket állítani

– kérte a hatalom illetékeseit a keresztényszocialista lap.

Rövidesen bebizonyosodott, hogy mennyit ér egy elnyomott nemzeti kisebbség becsületre és jóakaratra való hivatkozása, esetünkben a rombolás megakadályozását célzó kétségbeesett kérelme.

A pozsonyi Mária Terézia-szobrot ugyanis 1921. október 26–27-én a csehszlovák legionáriusok, valamint szokolisták szétzúzták, méghozzá a karhatalom szeme láttára. A vandalizmust nem is próbálták megakadályozni.

Mária Terézia szobor Pozyony

Döbbenetes, hogy a máskülönben legalább a demokrácia és a konszolidált államélet látszatát színlelni igyekvő csehszlovák hatalom elvakult magyarellenességében mennyire képtelen volt az önmérsékletre, és mennyire szabadjára engedte romboló ösztöneit.

Mintha nem gondolt volna arra, hogy a barbár szobordöntögetés, az emlékműrombolás és az emléktáblák eltávolítása árthat az ország külföldi megítélésének.

Az antantországok sajtója is sokszor volt kénytelen megrökönyödve beszámolni a „csehszlovák demokrácia” felvidéki kilengéseiről.

A nyugati lapok találóan mutattak rá, hogy a civilizálatlan cselekedeteket a hivatalos csehszlovák magyarázkodások szerint mindig ismeretlen elkövetők hajtják végre, de mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a hatóságok és a nyomozó szervek cinkosan tolerálják, sőt gerjesztik e rombolásokat. Különösképpen a pozsonyi Mária Terézia-szobor szétzúzása váltott ki erős elítélő sajtóvisszhangot szerte a művelt világban.

Fadrusz János ezen remek alkotását, mely mint egy halott fehér márványvirág pompázott a gyönyörű háromnyelvű városban, nem a háború vagy a forradalom heve pusztította el. Azt a mi jó barátaink, a csehszlovákok, az új Európa dédelgetett kedvencei két esztendővel a forradalom után rombolták össze!

– írta a L´Amour de l´Art című párizsi művészeti folyóirat. „A legionáriusok és civilek két teljes napon keresztül döntögették a szobrot a rendőrség csöndes segédlete mellett, mely egyedül a ledöntött szobor lefényképezését akadályozta meg.”

Az idézett francia lapvélemény nem volt egyedi megnyilvánulás, mivel több francia és olasz sajtóorgánum is megdöbbenve írt a „csehszlovákok” felvidéki szobor- és emlékműrombolásairól, leginkább persze a pozsonyi Mária Terézia-szobor ledöntéséről.

A negatív nyugati sajtóvisszhang kellemetlenül érintette ugyan a csehszlovák államhatalom illetékeseit, szégyenérzete azonban senkinek sem támadt.

A prágai külügyminisztérium érdeklődő megkeresésére a pozsonyi Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium is kifejtette álláspontját a magyar emlékművek lerombolásával, valamint azok nyugat-európai sajtóvisszhangjával kapcsolatban. A pozsonyi hivatalos állásfoglalásnak az volt a summája, hogy a külföld úgymond „rosszul informált” a Mária Terézia-szobor eltávolításának okairól és körülményeiről, a nyugati sajtóban tehát meg kellene magyarázni e tett lélektani indítékait. A pozsonyi minisztérium szerint az is ügyes húzás lenne, ha a csehszlovák propaganda arra is rámutatna, hogy voltaképpen a franciák és az olaszok is követtek már el szobor- és emlékműrombolásokat.

A magyar jellegű szobrok és egyéb emlékművek kálváriája a Felvidéken ezzel korántsem ért véget.

A magyar múlt tárgyi emlékei ellen folytatott romboló hadjárat ugyanis szerves részét képezte e területek minél eredményesebb és látványosabb magyartalanításának, valamint az ezzel párhuzamosan haladó „csehszlovák” nemzeti előretörésnek.

Találóan állapította meg Olay Ferenc a magyar kulturális örökség ellen folyó barbár rombolásokról:

A magyar területeken osztozkodó népek közül, úgy látszik, egyik sincs a műveltségnek azon fokán, hogy meg tudják becsülni az emlékműveket, ha azok egy más, általuk gyűlölt nemzet nagyjait és eseményeit örökítik meg.

Az idézett szerző szerint

a románok és szerbek által elkövetett brutalitások eltörpülnek a csehek tevékenysége mellett, akik – bár a másik két utódállamnál műveltebbek – sokkal több kárt okoztak s a rombolásban messze elöljárva, Felsőmagyarországon szám szerint is a legtöbb emlékművet pusztították el.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/3. számában.