Elsőként Szlovákiában: ingyenes lesz a buszközlekedés Komáromban

Nagy Miskó Ildikó 2019. november 08., 15:56

A komáromi városvezetés már 2020. január 1-től szeretné bevezetni a mindenki számára díjmentes városi tömegközlekedést. A képviselő-testület legutóbbi ülésén ugyanis megszavazta az országos viszonylatban újdonságnak számító kedvezményt, amelytől a buszjáratok utasszámának növekedését és az életkörnyezet javulását reméli.

Illusztráció Fotó: arriva.sk

A városvezetés által az önkormányzat elé beterjesztett javaslat kapcsán elhangzott: évek óta egyre kevesebben utazgatnak az Arriva társaság által üzemeltetett városi buszokon, ami egy korábbi testületi döntéssel összhangban a kihasználatlan járatok kiiktatásához vezetett.

Tavaly már csak 220 ezer menetjegyet vásároltak a busszal közlekedők, ami 60 ezerrel kevesebb, mint amennyit 2014-ben váltottak.

Miközben a múlt évben a városi buszközlekedés fenntartása 256 ezer euróba került, a jegyeladásból mindössze alig 40 ezer euró folyt be, a fennmaradó összeget pedig a városkasszából kellett fedezni. A városvezetés a tetemes ráfizetés ellenére továbbra is az utasszám növelését tartja prioritásának. Számára az életkörnyezet javítása is fontos szempontnak számít, amihez hozzájárulhat az autózásról a buszozásra történő áttérés is.

A képviselőknek két lehetőség közül kellett választaniuk. Az egyik szerint tovább bővült volna a városi ingyenes utazásra jogosultak tábora, míg a másik szerint mindenki számára teljesen díjmentessé válna a komáromi buszközlekedés.

Keszegh Béla polgármester az önkormányzat tagjait arra sarkallta, hogy inkább az utóbbi alternatívát pártolják. Szlovákiában ugyanis még egyetlen település sem biztosít ingyenes tömegközlekedést saját lakosai számára, miközben Magyarországon és Hollandiában már történtek ilyen kezdeményezések.

A polgármester úgy vélte, hogy a városi kassza számára nem jelent túl nagy veszteséget az említett évi 40 ezer euró kiesése. Végül a testület 19 igen szavazattal elfogadta a második variánst.

A vonatkozó határozat a városi buszok működtetésére kiírandó új közbeszerzés feltételeit is tartalmazza. Azok alapján a majdani üzemeltetőnek 1 kisebb és 2 nagyobb autóbuszt kell biztosítania, amelyek egyike sem lehet 16 évesnél öregebb, valamint a győztes szolgáltatóval a megszokott 5 éves helyett 10 évre szóló szerződést kötnek, ami a működtetés árának csökkentéséhez vezethet.

Mivel az ülésen nem derült ki, hogy pontosan mikortól válik ingyenessé a városi buszközlekedés, ezt Keszegh Béla polgármestertől kérdeztük meg.

„A városi tömegközlekedés díjmentessé tételét 2020. január 1-től tervezzük, de a pontos időpont attól is függ, hogy mikor zárul le az üzemeltetésére kiírt közbeszerzés, s mikor íródik alá a szerződés a győztes pályázóval“ - adott választ a ma7 kérdésére a polgármester.

0 HOZZÁSZÓLÁS