Első alkalommal rendeztek bibliaismereti versenyt középiskolásoknak a Selye János Egyetem Teológiai Karán
A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara november 22-én bibliaismereti versenyt rendezett középiskolások részére. A Kar hagyományteremtő céllal hívta életre a rendezvényt. Az első ízben megrendezett versenyre nagyon szép számban jelentkeztek a versenyzők. Az ország távolabbi városaiból is érkeztek csapatok a megmérettetésre, amelynek versenyfeladatait a budapesti Református Pedagógiai Intézet hitoktatással foglalkozó szakemberei állították össze.
Az eredményhirdetés előtt a versenyzők vetítéssel egybekötött bemutatón keresztül ismerhették meg a Kar életét és tanulmányi programjait Görözdi Zsolt tanszékvezető tanár által.
10 iskolából 13 csapatban 47 diák vállalta a megmérettetést. A képzeletbeli dobogó fokaira a következő iskolák tanulói állhattak:
1. Selye János Gimnázium, Komárom
2. Pázmány Péter Gimnázium, Érsekújvár
3. Marianum Egyházi Gimnázium, Komárom
A szervező Szénási Lilla bízik abban, hogy gazdag élményekkel térhettek haza a résztvevők, és kedvet kaptak a házigazda intézményben való továbbtanuláshoz is. Jövőre ismét várják a középiskolák tanulóit felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül.
{P5}
{P4}
{P3}
{P2}