Élete maga a helytállás volt
Dolník Erzsébet halálhíre régi találkozások emlékét szakította fel bennem. Mindig örültem, ha valahol összefutottunk és nagyon sajnáltam, hogy ezek a beszélgetések csak rövidre sikerültek, pedig sok mondanivalónk lett volna egymás számára.
Az 1980-as évek végén, talán 1988 tavaszán találkoztunk személyesen először, Léván a Csemadok járási konferenciáján, amely azért is emlékezetes maradt számomra, mert az akkori járási pártitkár szó szerint megfenyegette a résztvevőket, akik a gorbacsovi „glasznosztyra” és „peresztrojkára” hivatkozva követeltek több jogot a magyar kisebbségnek és nehezményezték, hogy a csehszlovák kommunista vezetés nem ezeknek az elképzeléseknek a szellemében politizál.
– dörgött a hangja és a szünetben még ki is osztotta a három „felelőst”, Csáky Pált, Zoller Mihályt és Dolník Erzsébetet, a lévai magyar kulturális élet akkori motorjait.
Szerencsére ez a biľaki kaliberű funkcionárius eltűnt a történelem süllyesztőjében, maradtak viszont a „rebellisek”, akik a szebb napokat is megélt városban példát mutatva magyarságból, a múlt iránti tiszteletből és a kultúra szeretetéből a rendszerváltást követően is meghatározó módon alakították a politikai eseményeket.
Ma már nem emlékszem pontosan, ki volt a kezdeményezője a lévai értelmiségi fórumoknak az 1990-es évek elején, de azt határozottan állítom, hogy
Dolník Erzsike áldozatkész szervező munkája nélkül sosem sikerült volna annyi tenni akaró, okos elképzelésekkel felfegyverzett magyart összeterelni az ország különböző szegleteiből, mint ahányan végül megjelentek.
Akkoriban már nem tanárként tevékenykedett, hiszen az az iskola, ahol évtizedeken át tanított, a Lévai Pedagógiai Szakközépiskola bezárta kapuit, és ő volt az utolsó érettségiző osztály osztályfőnöke. Új feladatot talált magának, az Együttélés PM titkáraként szolgálta a felvidéki magyar közösséget. Filigrán, madárcsontú alakja mindenütt feltűnt, ahol fontos ügyekről volt szó, és néhány szóval képes volt még a leghevesebb indulatokat is lecsendesíteni és a parttalannak tűnő vitákat is mederbe terelni. Általában a háttérben maradt és sokszor több ember helyett is végezte a munkát, amelynek eredményeit gyakran mások igyekeztek learatni.
Erzsike 16 évesen élte meg a magyarországi eseményeket és éppen jókor jött a tanár úr eligazító szava és személyes példamutatása, amiről még hatvan évvel később is nagy tisztelettel és szeretettel beszélt. Ez vezette a pedagógusi pályán és ennek köszönhetően kapcsolódott be minden olyan tevékenységbe is, ami a felvidéki magyarság ügyét szolgálta, sokszor még a hatalom retorzióit is vállalva. Az 1980-as évek iskolamentő összefogásában aktív szerepet játszott és ekkor került szorosabb kapcsolatba a magyarországi ellenzéki körökkel is.
Ezek az évek a rendszerváltás után lehetővé váló politikai szerepre való felkészülést is jelentették, és bár nem szívesen lépett a nyilvánosság elé, 1998 és 2006 között az MKP színeiben parlamenti képviselőként igyekezett magát még hasznosabbá tenni. Tőle tudom, milyen nagy fájdalommal vette tudomásul az MKP-ban 2009-ben bekövetkezett szakadást és már akkor sejtette, hogy ez végzetes lehet a felvidéki magyarság számára.
Az országos politikai szerepléstől visszavonulva, már csak a lévai peremmagyarságot szolgálva folytatta munkáját, de elveiből egy hajszálnyit sem engedve büszkén vállalta azt, hogy 2010-ben magyar állampolgárságot szerzett és ezt a nyilvánosság elé is tárta. Bár korábban is volt baja a hatalommal, azt nem gondolta volna, hogy a „demokratikus” Szlovákiában fogják őt leginkább meghurcolni és egy alkotmánysértő törvénymódosítás alapján a rendőrség folyamatos vegzálását is kénytelen lesz eltűrni. Szlovák állampolgárságától megfosztva élte utolsó tíz esztendejét és még azt is szomorúan kellet tudomásul vennie, hogy ebben az ügyben az Európai Emberjogi Bíróság is a szlovák állam javára döntött, noha Nyugaton egyébként „módfelett érzékenyek” a jogállamiságra és minden emberjogi visszaélésre.
Amikor 2011-ben megkapta a Pro probitate – Helytállásért díjat, a következőket nyilatkozta:
Túl a hetvenedik életévén is fontosnak tartotta, hogy tapasztalataival, tanácsaival a fiatalok munkáját segítse. Egy pozsonyi összejövetelen 2014-ben arról beszélt, hogy a felvidéki közéletben kevesen vannak a középkorú nemzedék soraiból, viszont sok értelmes fiatallal találkozott, akikre építeni lehet, csak ők még tapasztalatok híján vannak, ezért lenne fontos őket mindenképpen támogatni. Egy előremutató javaslatot is megfogalmazott, amelyben szorgalmazta egy olyan szellemi műhely létrehozását, ahol a politikusok munkáját felkészült szakemberek segítenék, és naprakész adatokkal látnák el őket, hogy megfelelő szinten érvelhessenek és, ha erre lehetőségük adódik, dönthessenek is. Azóta hét év telt el, de Dolník Erzsébet elképzeléséből sajnos semmi sem valósult meg.
