2022. május 6., 19:52

Élet a hit és a szeretet jegyében Kozma atyával

Kozma Imre irgalmasrendi szerzetesnek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökének személyében május első hetében értékes vendég látogatott a Bodrogközi Magyar Közösség Házba, akit annak elnöke, Pásztor István köszöntött és mutatott be a megjelent érdeklődőknek. Az atyát elkísérte egykori középiskolai osztálytársa, Rieger Tibor szobrászművész.

Kozma atya
Fotó: Zsebik Ildikó

Az életének 82. életévében járó szerzetes korát meghazudtoló testi és szellemi frissességnek örvend, egy 300 km-es utazást követően, állva több mint 2 órán át beszélt életéről, munkájáról, a nagyvilágban tett látogatásairól és tapasztalatairól.

1989-et tekinti élete meghatározó mérföldkövének, hiszen az NDK-s menekültek megsegítésével végre elérkezhetett életének az a szakasza, amiért anno a papi hivatást választotta. Ekkor három hónap alatt összesen 48 600 emberről gondoskodhattak.

Ezt követően arra biztatta hallgatóságát: legyenek büszkék magyarságukra, mert a világot járván azt tapasztalta: mindenütt szeretettel és elismeréssel fogadják a magyarokat. Amilyen kicsi ez az ország, főleg Trianon óta, olyan nagy szíve van, ha bármely nemzet üldözöttei segítségre szorulnak.

Kozma atya
Fotó:  Horváth Károly

Az atya minden húsvét és karácsony előtt megfogalmazza lelkipásztori üzenetét, és azt elküldi mindazoknak a nagy tekintélyű világi és egyházi embereknek, akikkel élete során már találkozott.  Az idei húsvét gondolatsorát Királyhelmecen minden jelenlévőnek kiosztotta, annak lényegét pedig röviden felvázolta hallgatósága előtt. Eszerint a mai Európa nem tekinthető kereszténynek, mert kevés igazi hívő keresztény él a kontinensen.

A megmaradás kérdése az: képesek leszünk-e még újjászületni a kereszténységben? Mert a feltámadt Krisztus azáltal él tovább, ha mi hitben és szeretetben élünk együtt. Az élet arról szól: tudunk-e egymásért áldozatot hozni.

 „Az újraeszmélés elkülöníti a lényeget a lényegtelentől, az igazat a szerkesztettől, a nyíltat az álcázottól, a rangot a szolgálattól, a Krisztusban elveszített életet a „magunknak megtartott“ élettől.  Azt kívánja: 2022 húsvétján  jöjjön el a szentek igazsága, s a kereszténység különösnek tartott ajándéka legyen az emberiség általános igazsága! “

Hozzátette még: Minden ember arra vágyik, hogy valakinek fontos legyen. Akit szeretünk, azzal össze akarunk tartozni, azt fenntartások nélkül beengedjük az életünkbe. Nincs vele  szemben előítéletünk. Európa újjászületése azon múlik: feltámadunk-e hitünkben, szeretetünkben. Boldogságszegény világunkban megtanulunk-e jót tenni, hiszen az maga a boldogság!  Az ember igazi lehetősége a másik emberrel való kapcsolata.

Kozma atya
Fotó:  Horváth Károly

Ami pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot illeti, elmondta: a szervezetnek 13 000 fizetett alkalmazottja van, akik csak úgy tudják jól végezni munkájukat, ha bennük is kialakul az önkéntesség szelleme.

Aktuális feladataikon túl rájuk hárul Magyarország 300 legszegényebb településének felzárkóztatása is. A Magyar Kormánytól rengeteg megbízást, megoldandó feladatot kapnak, és minden helyzet új kihívás elé állítja őket. Munkájukat számtalan önkéntes segíti, támogatja.

A Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetőjeként szót ejtett az Irgalmasrend újjáélesztéséről is. Ez a rend 1650 táján jött létre Szepesváralján, mint az intézményes gyógyítás úttörője. Fontosságát a jelenben  mi sem fémjelzi ékesebben, mint az a tény, hogy a  80-90 éves magányos emberek gondozása Magyarországon megoldatlan.

Kozma atya
Fotó:  Zsebik Ildikó

A fáradhatatlan Kozma atya búcsúzóul minden jelenlévőt megajándékozott két könyvvel: az egyiknek XVI. Benedek pápa a szerzője, akit ő személy szerint a XX. század legjelentősebb teológusának tart, a másik pedig elmélkedések gyűjteménye hitünk szent titkáról.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.