Elbűvölő várak, kastélyok a Felvidéken - KÉPGALÉRIA
Csodálatos fényképek egy helyen. Elbűvölő várak, kastélyok Szlovákiában címmel nyílt Besztercebányán fotókiállítás.
50 fényképész munkájában gyönyörködhetnek a látogatók. A kiállítás ötletgazdája, Martin Kmeť elmondta,
már több éve dolgoznak a terven, hogy a tárlat megvalósulhasson.
A Duna és a Morva folyók összefolyásánál, az ún. Dévényi-kapunál található az egykori dévényi vár maradványa. A rom a 212 m magas várhegy – 80 m magas – mészkőszirtjén áll. A Duna és a Morva folyó összefolyásánál, a gyönyörű tájból kimagaslik egy bástyaoromzatú, elegáns, karcsú torony.
A monda szerint Apácatoronynak nevezték el.
A szláv mitológiában a Devina a szerelem istennője. A legenda szerint egy nemes lovag apácát szöktetett meg egy közeli kolostorból, és a vár tornya felé menekültek. Amikor az üldözők már a sarkukba értek, ismerték fel, hogy milyen rosszul is döntöttek, mert a toronyból nem vezet kiút. A csúcsról kéz a kézben levetették magukat a hömpölygő mélybe, a Duna medrébe.
A Liptó észak-nyugati csücskében álló Likava várát 1315-ben említik először. Építését a Vágmentét Árvával összekötő és Lengyelországba vezető jelentős kereskedelmi útvonal és a Vág folyón át vezető átjáró őrzése miatt kezdték el.
A Hunyadi család a 15. század második felében fokozatosan átalakította és kiszélesítette az eredeti vármagot és felépítette az ún. alsó várat. A 17. század második felében a Thököly család befejezte a fortifikációs rendszer építését, azonban a 18. század elején ez sem mentette meg a várat. Rákóczi Ferenc visszavonuló seregei azt 1707-ben lerombolták. A vár fokozatosan pusztulásnak indult és rommá vált.
Az utóbbi évek kiterjedt rekonstrukciós munkálatai után a Hunyadi-torony megnyílt a nyilvánosság számára
és Likava várának történelmét ismertető kiállítást rendeztek be benne.
A nyitrai vár a város legdominánsabb elemei közé tartozik. Ma a nyitrai püspökség székhelye. Legendák szövődnek főleg az ún. Vazil toronyhoz, amit Vazul magyar herceg bebörtönzésével kapcsolatban említ a monda.
A szepesi vár 4 hektáros (41 426 m²) kiterjedésével Közép-Európa egyik legnagyobb vára. A vár és a társított kulturális emlékművei együttesen a Világörökség részei.
A meredek mészkőszirten emelkedő vár ikonikus megjelenésű épület:
messziről látszik büszke tornya, és még az évszázadok pusztítása után is uralja a körülötte elterülő tájat.
1780-ban a váregyüttes pusztító tűzvész áldozata lett és a szepesi vár fokozatosan várrommá változott. A várat a műemlékvédők mentették meg a teljes elpusztulástól, akik 1970-ben elkezdték a nem szilárd szikla-alapzat által veszélyeztetett várfalak és paloták technikailag bonyolult konzerválását.
Bajmóc, a Privigye melletti városka gyöngyszeme nemcsak Szlovákia, de
Közép-Európa egyik leglátogatottabb és legszebb várkastélya, a "mesés" bajmóci várkastély.
A várkastélyt egy mésztufa rakáson építették, amelyen a 11. században egy középkori vár állott. A múltban a leghíresebb nemesi családok birtokolták, miközben az utolsó tulajdonosa a Pálffy család volt. Pálffy János gróf a 19. század végén az egész objektumot egy budapesti műépítésszel átalakíttatta a közép-franciaországi Loire folyó mellett álló várak mintájára. A romantikus elképzelésű középkori vár jellegzetes körvonalait kidomborítják a palota, kápolna és tornyok meredek tetői.