Együttműködési megállapodást írtak alá a LESZ kárpát-medencei tagszolgálatai
A hétvégén Salgótarján-Salgóbányán Családban és/vagy család nélkül címmel tartotta XXXII. országos konferenciáját a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége. A rendezvény vasárnapi zárónapján a szövetség 18 tagszolgálata és az Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján működő magyar nyelvű telefonos lelki elsősegély-szolgálatok együttműködési nyilatkozatot fogadtak el, hogy a jövőben biztosítani tudják a bajba jutott emberek magyar nyelvű segítségnyújtását szerte a Kárpát-medencében.
Több mint 300 Kárpát-medencei önkéntes és meghívott vendég vett részt azon a szakmai rendezvényen, melyet a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége rendezett Salgótarján-Salgóbányán. A konferencián a család szerepét, a családi kapcsolatokat, a családszerkezet változásait, a férfi és női szerepeket, a családon belüli konfliktusokat vizsgálták előadások és műhelymunkák keretében.
A rendezvény kicsúcsosodása az együttműködési megállapodás aláírása volt.
Varga Gábor, a LESZ elnöke elmondta: az erdélyi magyar telefonszolgálatokkal közel két évtizedes együttműködés van mögöttük. Nemrégiben pedig Kárpátalján és a Felvidéken is alakultak csapatok.
– nyilatkozta.
Főként a frissen alakult szolgálatokat szeretnék segíteni. Ilyen a felvidéki is, amely pár hónapja kezdte meg tényleges működését. Hideghéthy Andrea, a Szövetség a Közös Célokért társulás képviseletében, a szolgálat működtetőjeként volt jelent. „Bár Szlovákiában működnek szlovák nyelvű segélyhívó vonalak, magyar nyelven hiány volt ezen a téren. Viszont rendkívül fontos az anyanyelvű segítségnyújtás, mert a szlovákul nagyon jól beszélő emberek is, ha krízishelyzetbe kerülnek, az érzelmi blokkoltságot nem tudják megfelelően kifejezni” – mondta.
„A hívások anonimak, névtelen az ügyelő és a hívó is. Nem az öngyilkossági krízis az, amivel a legtöbb esetben megkeresnek minket, hanem az élethelyzetben való elakadás. Általában a gyermeknevelés nehézségei, a válás, betegség, magány, egyedüllét, fiatalok esetében a társadalmi nyomás, elvárás az, aminek a feloldásáért telefonálnak” – tette hozzá. A felvidéki lelki elsősegély-szolgálat létrehozásának első lépései 2016-ra tehetők. Ekkor üzemelték be a technikai rendszert.
Ez év márciusa óta magyar nyelven, 24 órában hívhatók a következő alapdíjas telefonszámok: 0918 500 333; 0904 500 338.
A LESZ továbbra is várja azokat a segítő szakma iránt elhivatottságot érző embereket, akik speciális szakmai képzést követően vehetnek részt az önkéntes, sokszor életet mentő munkában.