Egyszer majd megköszönöm Istennek
Édes Zsófiának, sikersorozata után, váratlan fordulatot vett az életútja. A most huszonöt éves, előzőleg tízszeres korosztályos országos bajnok, illetve négyszeres junior bajnok komáromi sakkozó különféle segélyszervezetek égisze alatt, főként árva gyerekek körében végzett önkéntes munkát. Jelenleg szülővárosában piheni ki az előző hónapokban Dél-Afrikában végzett energia- és időigényes szolgálata fáradalmait.
A nyomasztó teljesítménykényszer miatt váltott
Győzelmeim után egyre nyomasztóbbnak éreztem a folyamatos teljesítménykényszer miatt rám nehezedő terhet. Ezért a törökországi világbajnokságról való hazatérésem után többé nem ültem le a sakktáblához. Előzőleg felvettek a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem alkalmazott matematika szakára, ahol két évig tanultam. Miután szakítottam a sakkozással, átértékeltem a céljaimat, és otthagyva az ELTÉ-t, egy évre Angliába utaztam önkénteskedni. Meg akartam tapasztalni azt, hogy az Isten valójában hol is akar látni engem, mi az igazi utam. Kiutazásom előtt a világhálón olvasgattam a külföldi önkénteskedéssel kapcsolatos lehetőségekről, amelyekről barátoktól is érdeklődtem. Nagyon hálás vagyok azért, hogy sikerült egy nagyszerű közösségre találnom – ecsetelte a nagy fordulatot vett életútját Zsófia.
Először egy angliai keresztény központban dolgozott konyhai kisegítőként, később pedig lelki segítséget nyújtott a megnyugvást kereső, illetve előadásokon részt vevő látogatóknak.
Miközben a központba betérő emberekkel foglalkoztam – mesélt élete további alakulásáról Édes Zsófia –, egyre inkább megérett bennem az elhatározás, mi is az utam: a segítségre szoruló felnőttekkel és gyerekekkel kell törődnöm. Nagyon szeretem az embereket, és tudatosítottam, hogy Isten szeretetével valamit adhatnék az otthon melegségét nélkülöző, árva gyerekeknek is. Megkaptam az elhívást, hogy bár a tanulmányaim folytatása céljából egyelőre haza kell térnem, de később dolgozhatok egy dél-afrikai árvaházban, ezért hazautaztam. Nem az ELTÉ-n tanultam tovább, hanem a Selye János Egyetem matematika–hittan szakát választottam. Mivel Komáromban beszámították a budapesti matematikai tanulmányaimat, inkább csak a hittanra kellett összpontosítanom, ezért az ottani hároméves bc-képzést két év alatt elvégezhettem.
Anglia, Erdély, Sri Lanka, Dél-Afrika
Komáromi tanulmányai alatt odahaza, a Fiatal Reformátusok Szövetségében (FIRESZ), annak vezetőségi tagjaként is végzett önkéntes munkát; besegített a táborszervezésbe és a még ifjabbak mentorálásába.
Még a diplomaszerzés előtt egy hónapra visszatértem Angliába, ahol akkor már csak gyerekekkel foglalkoztam. További egy hónapig a romániai Déván, Böjte Csaba gyermekotthonában dolgoztam. Aztán egy barátnőmmel a sikeres pályázatunknak köszönhetően ugyancsak egy hónapig az egyik Sri Lanka-i fejlesztőközpontban segítettünk a gyerekek fizikai fejlesztésében. Tavaly pedig beteljesült Isten korábbi ígérete: decemberben egyedül kijuthattam egy dél-afrikai árvaházba, ahonnan idén június végén tértem haza – mesélte Zsófia.
Azt sem titkolta: bár Johannesburgban a hét 6 napján végzendő 10 órás munkára vették fel, ám gyakorlatilag reggel 6 órától estig foglalkozott a 0–4 éves kicsikkel, s a szolgálat végére nagyon kimerült.
Az árvaházban néhány újszülött és 4 éves kor alatti gyermek élt, akiket az életkoruk alapján csoportokba osztottak. Mindig alkalmazkodnom kellett a rám bízott csoport napi életritmusához. Bevallom, az ottani szolgálat annyira kimerítő volt, hogy három hónapig folyamatosan betegeskedtem. De mivel nem pihengetés céljából utaztam ki, betegen is elvégeztem a feladataimat. Az önkéntes munka ezzel jár, hiszen előzőleg Angliában és Romániában is rengeteget dolgoztunk.
Önfeláldozás a pénz világában
Pénzcentrikus világunkban szinte hihetetlennek tűnik, hogy Zsófia Dél-Afrikában minden költségét maga fizette.
Önkéntesként fizettem azért, hogy dolgozhassak. Dél-Afrikában a szállás- és kosztköltségeket magamnak kellett fizetni, s akárcsak korábban Sri Lankán, ott is némi adománnyal kellett kedveskednem azért, hogy az intézményekbe befogadjanak. Csupán Angliában kaptam egy kis zsebpénzt. Persze, az útiköltséget minden esetben magamnak kellett állnom. A dél-afrikai útra három évig gyűjtöttem a pénzt, szerencsére akadtak a támogatóim, akiknek ezúton is köszönetet mondok. Miközben a szüleim nagyon féltenek, erkölcsileg és lehetőségeik szerint anyagilag is támogatnak az önként választott utamon.
A fiatalok többsége jól fizető munkahelyet és folyamatos létbiztonságot szeretne magának. Zsófiát azonban más fából faragták. Kérdésünkre, hogy az önkéntes szolgálat által lélekben megerősödött-e s annak számára mi a hozadéka, így felelt:
Nem állíthatom, hogy egy-egy kimerítő önkéntes szolgálat során lelkileg megerősödtem volna. Nehéz helyzetekben sok lelki harcot vívtam, de tudom, hogy idősebb koromban majd megköszönöm az Istennek mindazt, amin keresztülmentem. Ezt az egészet úgy fogom fel, mint egy befektetést, hogy még jobb emberré válhassak. Hiszen ha csak egyetlen gyereknek is segítettem a szeretetemmel, már megérte végigcsinálni ezt. Isten kegyelmének és ajándékának tartom, hogy segíthetek másoknak. Folyamatosan érzem a támogatását.
Zsófia némi pihenő után idehaza szeretne munkát vállalni, mert elfogyott az összes pénze. Arra pedig szüksége lesz az önkénteskedés folytatásához. Kissé összeszedi magát, mondja, aztán ki akarja próbálni, milyen érzés fizetésért napi 8 órát dolgozni. Természetesen olyan munkát keres, aminek köze van az emberekhez. Aztán majd meglátja, hogy Isten merrefelé hívja.
Az írás megjelent a Magyar 7 32. heti számában.
