2019. május 4., 16:55

Egyetemi vagy magánkórház Pozsonyban?

Az állam továbbra is érdekelt egy modern egyetemi kórház létesítésében Pozsonyban. Ugyanakkor továbbra is nyitott kérdés marad az egészségügyi intézmény helyszíne. Peter Pellegrini kormányfő májusra ígérte az ügy végleges megoldását.

Rázsochy kórház
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Archívum

Április 24-én ült tárgyalóasztalhoz Peter Pellegrini miniszterelnök és a Penta befektetőcsoport képviselői az új egyetemi kórház létesítésével kapcsolatban Pozsonyban. Az egyik változat szerint Pozsony-              Rázsochy területén épülhetne meg az új kórház. Az állam azonban a Bory városnegyedben lévő kórház igénybevételét is fontolgatja, amely a Penta befektetési csoport tulajdona.

Pellegrini kiemelte, hogy egy olyan nagy egyetemi kórház kiépítését tervezik, amely komplex egészségügyi ellátást biztosítana, így nem kellene a betegeket egyik kórházból a másikba szállítani. Tudatta, minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy Pozsonynak mielőbb egy szép új állami kórháza legyen. 

Állam kontra Penta

A Penta bemutatta a miniszterelnöknek a Bory területén épülő kórház terveit. Egy

400 fekvőhellyel rendelkező kórházról van szó, amely azonban csak bizonyos típusú egészségügyi ellátást biztosítana.

Így a kormányfő szerint ez a kórház nem teljesíti a modern egyetemi kórházhoz szükséges követelményeket.

Pellegrini ismertette, hogy ha a Bory-projekthez tartoznának a szomszédos földterületek is, az elősegítené a kórház kibővítését úgy, hogy megfeleljen egy egyetemi kórház igényeinek. Ez esetben az állam megpróbálná meggyőzni a magánbefektetőt, hogy hagyjon fel a befektetési tervvel, és adja át a projektet az államnak.

A kormányfő hangsúlyozta, abban az esetben,

ha a befektető véglegesen visszautasítaná az állam hivatalos ajánlatát, az állam saját új komplex ellátást biztosító kórházat építtetne 

Rázsochy területén. Pellegrini kifejtette, nem híve a szétaprózásnak, és egy teljes ellátást biztosító nagy kórházat szeretne kiépíteni.

Fotó:  Archívum

Andrea Kalavská (Smer-SD) egészségügyi miniszter is folytatni szeretné a szakemberekkel való tárgyalásokat az egyes változatokkal kapcsolatban. A 400 fekvőhellyel rendelkező kórház, amelyet a Penta tervez, nem oldja meg az egyetemi jellegű kórházi ellátás problémáját. Tehát azt, hogy egyetlen kórházon belül tudjanak a páciensnek segíteni, nyilatkozta az egészségügyi miniszter.

Modern állami kórház a cél

A kormányfő szerint

az állam nem engedheti meg magának, hogy a legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátást biztosító intézmény magánkézben legyen,

hiszen soha nem lehet tudni, kinek fogja esetleg a beruházó a kórházat eladni. Az állam elsődleges érdeke, hogy saját kórházzal rendelkezzen, mondta a miniszterelnök, majd hozzátette, folytatni szeretné a tárgyalásokat a Pentával. Ismertette, hogy az egyetemi kórház ügyét már május folyamán rendezni kell. Ha mégis szükség lesz a Rázsochy kórház megépítésére, az új állami kórház két évvel később készülne el, mint a Bory magánkórház, előreláthatólag 2024-ben.

Eduard Maták, a Penta egészségügyi projektjeiért felelős képviselője a miniszterelnökkel való tárgyalások után ismertette,

alapvető eltérés van a két fél között abban, milyen irányban haladjon a kórház egészségügyi ellátásának a fejlesztése.

Egyben elutasították a kórház eladását az államnak. Úgy vélik, hogy lehetséges a magán- és állami kórház kölcsönös együttműködése. Mindeközben az érintettek többsége azt gondolja, hogy ilyen típusú komplex kórházi ellátást csak az állam biztosíthat.

A tanácskozáson részt vevő orvosok a Rázsochy kórház felépítését támogatják, mivel az ő véleményük szerint is az államnak egy teljes ellátást biztosító egyetemi kórházra van szüksége, amely legalább 1000 fekvőhellyel rendelkezik. Ezt a követelményt pedig a Bory magánkórház nem teljesíti.

Nem tudok elképzelni olyan teljes körű ellátást biztosító egyetemi kórházat, amely ezernél kevesebb fekvőhellyel rendelkezik. Támogatjuk, hogy az állam építsen végre egy modern, komplex egyetemi kórházat, amelyre egész Szlovákiának szüksége van – mondta Juraj Šteňo, a pozsonyi Comenius Egyetem Orvosi Karának dékánja. Marián Kollár, a Szlovák Orvosi Kamara elnöke hozzátette,

az orvosok továbbra is várják, mi lesz Rázsochyval, és mikor épül fel az ottani egyetemi kórház.

Az orvosok ugyan hajlandók várni, de nem a végtelenségig.

A soha el nem készült kórház

A pozsonyi Lamacs városrészben található Rázsochy híres lett az évtizedek óta elhagyatott épületéről. Valaha kórháznak tervezték, de az építkezések félbemaradtak.

A kórházat 1985-ben kezdték el építeni. Az akkori Csehszlovákia egy új kórházkomplexumot tervezett létesíteni Pozsonyban egyetemi előadótermekkel, oktatóközpontokkal, kísérleti laboratóriumokkal és kollégiummal. Az erdős helyszín pedig csodás panorámát kínált volna a betegeknek.

Az eredeti tervekből azonban csak az épület durva vázszerkezete készült el, mivel az építkezések az akkori politikai helyzet miatt 1989-ben leálltak. Azóta eltelt harminc év, és az állam ez idő alatt több mint 65 millió eurót fektetett az objektum konzerválásába és folyamatos őrzésébe. 2018-ban a kormány hetven nemzetközi céget szólított meg, amelyek kórházak építésével foglalkoznak, de mindannyian a jelenlegi épület lebontását javasolták. A kormány így végül szintén az épületszerkezet lebontását támogatja, és a helyére egy új, korszerű kórház építését tervezi.        

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2019/18. számában.                    

Rázsochy kórház
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.