2020. július 15., 17:35

Egy szlovák múzeum vendégkönyvének margójára

Hetzmann Róbert a Magyar Nemzet vélemény rovatában számolt be, mit tapasztalt Nyitrán a szlovák történelemszemlélet furcsaságaiból. Sok újat számunkra nem mond, sajnos nap mint nap szembesülünk vele, de azért nem árt elolvasni. Mert az, hogy mindezt szó nélkül hagyjuk, egyben azt is jelenti, hogyan mondunk le az identitást jelentő történelmünkről.

Hetzmann Róbert azzal kezdi, hogy a történelmi előzményekre vágyakozó utódállam Nyitrán hozta létre az úgynevezett Nagymorva Birodalom kultuszhelyét, a „szlovák Ópusztaszert”, amelyhez a régmúltjából kerekített szláv mesék jó alapot szolgáltattak. Nyitráról megemlíti, hogy a város Szent László titulusú piarista templomában szentelték fel 1921-ben ünnepélyes keretek között az első három szlovák katolikus püspököt, miáltal az egyházszervezetileg is levált a magyar egyházról. Ez az aktus egyúttal kitűnő alkalmat adott arra, hogy az ősi magyar templom régi feliratait, belső díszítését eltávolítsák, és szlovák jellegűvé tegyék. Megemlíti továbbá Malina Hedvig brutális megverését, és beszámol arról a tényről, hogy míg a századforduló tájékán még nagyjából fele-fele arányban élt itt a magyar és szlovák lakosság, mára a magyarság aránya 2%-ra csökkent.

Sajnos van mit felsorolnia, amikor Nyitra eltűnt műemlékeit veszi számba. Például

a hét millenniumi emlékmű egyikét, amely a város fölötti Zobor-hegyen kapott helyet, amit 1921-ben a cseh légiósok barbár szokásukhoz híven felrobbantottak, vagy a régi városháza előtti téren a közadakozásból felállított első világháborús emlékművet, a Vasturult pedig példás gyorsasággal távolította el a megszálló csehszlovák impérium.

Nyitra Zobor hegy
Huba vezér emlékműve 1896-ban... És ami megmaradt belőle

A Patrióták csapata (mely szervezetnek a szerző az elnöke) július 4-én, a pozsonyi csata 1113. évfordulóján járt a Felvidéken, a száz évvel ezelőtti diktátum következtében elveszett hazarész értékei nyomában.

Ahogy írja:

A pozsonyi csata évfordulója idén sajátos módon egybeesett a nyitrai Pribina-napokkal. A városban fel-alá vonulgató „hagyományőrzők” öltözete a dicsőséges nagymorva időket kívánta reprezentálni, ám körmenetük valójában hat-hét évszázad katyvaszává sikeredett, amelybe a sztyeppei lovas-nomád jurták mellett a török janicsárok öltözéke is belefért. Lelkük rajta! Nyitrán azonban ebben nincs semmi különös, hiszen ebben a városban minden nap az ősszlovákoknak tekintett morvák dicsőítéséről szól. A belváros sétálóutcáján például a minden alap nélkül első szlovák uralkodónak tartott Pribina fejedelem kardjának csaknem embernagyságú változata áll ki az utca kockakövei közül, aminek azonban sem Pribinához, sem Nyitrához, sem a morvákhoz nincs köze: talán egy frank törzsfőnöké lehetett, a 130 kilométerre lévő Turóci-medencében találták, és blatnicai lelet néven a budapesti Nemzeti Múzeumban őrzik.
Nyitra Pribina kardja

A várban működő egyházmegyei kiállításról, amelynek tematikája is a nagymorva időkre összpontosít így ír:

Mindjárt a bejáratnál egy számunkra szokatlan térkép fogadja a látogatót: a Szlovákia (jog)elődjeként bemutatott morva fejedelemség kiterjedése Berlintől a Dráváig, sőt Erdély közepéig tart, ennek megfelelően nemcsak az 1919-ben rendszeresített Bratislava tűnik fel, hanem a legutóbbi időkben konstruált szlovák nevekkel jeleznek olyan településeket is, mint Pécs vagy – úgy látszik, ezeréves templomáért megirigyelt – Feldebrő.

Bár a szerző állítja, hogy megismerkedett a helyi viszonyokkal, a IX. századi morva fejedelemséggel kapcsolatos történészi érvekkel és ellenérvekkel, mégis meglepődik azon miképp interpretálja a kiállítás 907-es pozsonyi csatát („battle of Bratislava”).

A legnagyobb csata – idézik a latin forrást a szlovák mellett angol és német nyelven is. Az ugyanakkor, hogy kik mérték itt össze erejük legjavát, nem derül ki még a szövegkörnyezetből sem: az idézett forrásból az erre vonatkozó adatokat, mint lényegtelen részleteket, kipontozták.

Persze az érdeklődő ilyenkor veszi a bátorságot és egy idegenvezető segítségét kéri:

 akit azonban láthatóan zavarba ejtett a fogós kérdés. A már szemléltetett térkép elé citált minket, ahol készségesen elmagyarázta, hogy az akkori „Bratislava” éppen Nagy-Morávia és a frankok birodalmának határán állt, így értelemszerűen ők vívták a világtörténelmi jelentőségű csatát, amit ki más nyert volna meg, mint a Szlovák Köztársaság jogelődjének tekintett morva államalakulat… Hiszen Pozsonyt ma is ők, a szlovákok birtokolják.

Azt hiszem csak egyetérteni lehet a konklúzióval:

A pozsonyi csata esete jól mutatja: északi szomszédaink történelmi tudata máig kétes alapokon inog, ezért inkább nem bajlódnak a kínos részletekkel. Az általuk ködösítően Uhorskónak nevezett Magyar Királyság történelméből önkényesen kiválogatják mindazt, ami – semlegesítve magyar vonásaitól – számukra is hasznosítható.  A szlovák történettudomány gyermekded hamisításainak azonban éppen a szlovák nép látja legnagyobb kárát, ami egyszer még nagyon vissza fog ütni: fogalmuk sincs annak a földnek a múltjáról, amit a száz évvel ezelőtti nagyhatalmi diktátum révén szereztek meg.

És természetesen minden írás végére jár egy slusszpoén, amely valóban kitűnőre sikeredett:

Ha nem így lenne, akkor a nyitrai vár Vazul-tornyában – ahová a hagyomány szerint Szent István az uralkodásra alkalmatlanná tett Vazult záratta – a Vazulka kávézó nem azt a jelmondatot választotta volna magának, hogy a toronyban lenni jó…
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.