2022. június 1., 17:47

Egy somorjai lány nekivágott a nagyvilágnak, húszezer kilométert biciklizik a természetvédelemért

A biológus végzettségű Öllös Hanna és német párja, Jonas Sommer elhatározták, hogy Frankfurtból egészen Szingapúrig kerékpároznak azért, hogy felhívják a figyelmet a természetvédelem legfontosabb kihívásaira, bolygónk pusztuló sokféleségére, és megismerjék azokat a módszereket, amelyekkel a helyi közösségek őrzik saját természeti értékeiket. Útjuk első szakaszán már túl is vannak, a múlt héten befutottak Hanna szülővárosába, Somorjára, de még vagy húszezer kilométer áll előttük.

Biking4Biodiversity öllös hanna
Fotó: Biking4Biodiversity

Nem túl elmés bevezető kérdés, de kötelező kör. Mesélj kicsit magadról, illetve arról, honnan jött az ötlet?

Biológusként végeztem Budapesten, majd ökológusként, nemzeti parki szakemberként Ausztriában helyezkedtem el, később egy osztrák természetvédelmi civil szervezetnél dolgoztam egészen idén március végéig. A természetvédelemről való ismeretterjesztés és tájékoztatás az ottani feladataim egyike volt, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a túránk egyik kifejezett célja lett a tájékoztatás, a megismerés elősegítése. Ennél a szervezetnél ismertem meg a páromat is egyébként.

Mindketten úgy véljük, rendkívül fontos az alulról szerveződő természetvédelem.

Az, hogy a lakosság aktív szerepet vállaljon, hogy a természet, a környezetünk védelme mindennapjaink részévé váljon. A természetvédelem nem csak a nemzeti parkokban vagy a védett területeken gyakorolható. Nem arról szól, hogy megnézünk egy védett erdőt vagy mocsárvidéket, aztán hazamegyünk, és ugyanúgy eldobjuk a csokipapírt. A mindennapi életünk szerves részévé kell válnia. Erre szeretnénk felhívni az emberek figyelmét. A másik indok, amiért pont most vágtunk bele ebbe az útba az, hogy egyikünk sem szerette volna a húszas éveit az íróasztal mögül búcsúztatni! (nevet)

Ezzel sokan vannak így, de egy húszezer kilométeres biciklitúrát alig vállalna be valaki.

Persze, de mi kíváncsiak vagyunk arra, miként működik a természetvédelem a gyakorlatban a világ különböző pontjain. Nem is egyszerű túraként hivatkozunk erre, mert tényleg nem összemérhető a sokunk által jól ismert biciklitúrákkal. Ez mondhatni egy nomád életmód, ami a természetvédelmi vonatkozása által projektnek is nevezhető. Komoly tervezés áll mögötte, és meghatározott, illetve időközben is formálódó céljai vannak. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy minél több kollégát, szakembert, szervezetet és egyént megismerjünk, akik a természetvédelem ernyője alatt munkálkodnak, tanuljunk tőlük és tapasztalatokat cseréljünk, közben pedig a honlapunkon dokumentáljuk a megszerzett ismereteinket.

Biking4Biodiversity öllös hanna
Fotó:  Biking4Biodiversity

Beszéljünk akkor az útról kicsit! Frankfurtból indultatok, most itt vagytok Somorján. Általában kinéztek magatoknak szálláshelyeket vagy sátort vertek?

Igen, letudtunk nagyjából 1300 kilométert a húszezerből, van még hátra elég! (nevet)

Utunk során igyekszünk végig sátorozni, illetve a szabad ég alatt aludni. Nagyon szeretjük ezt a hálózsákos életmódot és az ezzel járó függetlenséget. Már az eddigi pár hét során is csodálatos helyeken éjszakáztunk. Németországtól idáig egyetlen egyszer sem költöttünk szállásra, nyilván, ha lehetőség adódik és egy-egy új ismerős befogad éjszakára, nem mondunk nemet.

Mennyire szerveztétek agyon az utat? Van egy napokra lebontott pontos itiner? Hol lesztek például szeptember 13-án?

Az országot meg tudom mondani, de annál közelebbit most kapásból nem tudnék! (nevet) Elég sok szervezés van mögöttünk, anélkül ezt nem lehet végigcsinálni, de napra pontos lebontásunk nincsen. Az sincs előre meghatározva, az adott napon éppen meddig kell eljutnunk. Ez számunkra nem vagy nem csak egy kirándulás, és főleg nem egy teljesítménytúra.

Ez egy projekt, a természetvédelem népszerűsítése a fő cél, ennek rendeltük alá az útvonalat is.

Még majd’ húszezer kilométer van előttetek. Nyilván hetekbe, hónapokba telik, mire odaértek. Mennyi a napi kilométercél?

Nincs kifejezett kilométercél, hacsak nincs előttünk egy találkozó. Ekkor természetesen kötjük magunkat a megbeszélt időponthoz. Az eddigi tapasztalatok alapján síkságon 100 kilométer körül szokott lenni a napi táv, de a nehezebb terepen is megvan a minimum 70. Eddig nem is nagyon voltunk síkságon, Ausztriában lett kicsit jobb a helyzet, de Magyarország után meg már jönnek a Kárpátok. A nehéz biciklizést nem kifejezetten, de a hegyek szerelmeseként a Kárpátokat nagyon várjuk.

Merre mentek tovább Somorjáról? Ukrajna és Oroszország gondolom kimarad.

Persze. Most a Duna mentén megyünk le Budapestre, aztán a Hortobágyon át Románia következik. Szeretnénk átkelni a Fogarasi hegyeken, majd irány a Duna-delta. Onnan Bulgária, Törökország és a Kaukázus következik, aztán Irán, Kína és Délkelet-Ázsia. Ha valaki ránéz a térképre, láthatja, nem a legrövidebb utat választottuk, épp azért, hogy minél több emberrel és tájjal meg tudjunk ismerkedni.

Biking4Biodiversity öllös hanna
Fotó:  Biking4Biodiversity
A tervezett útvonal.

Mikorra értek nagyjából Szingapúrba?

Az egész projektre másfél évet szántunk. Rövidebb idő alatt is meg lehetne csinálni, de nem kapkodjuk el. Szeretnénk kihasználni az időt arra, hogy belemélyedjünk a környezetünkbe, kapcsolatokat építsünk fel. Rengeteg tényező van, amit nem tudunk előre befolyásolni. Kína például jelenleg egyáltalán nem ad ki vízumot, így akár még az is lehet, hogy Kína helyett Pakisztánon és Indián keresztül vezet majd keresztül az utunk. Ezeket a potenciális nehézségeket figyelemmel követjük, de igyekszünk esetileg kezelni, akkor megoldani, amikor felmerülnek.

Folyamatosan úton lesztek a következő másfél évben? Nincs tervben, hogy néhány hétre hazajöttök megpihenni?

Nincs. Ha csak valami rendkívüli esemény nem történik, maradunk a biciklik mellett. Szeretnénk minél fenntarthatóbbá tenni a túrát, nem szeretnénk össze-vissza repkedni.

Biking4Biodiversity öllös hanna
Fotó:  Biking4Biodiversity

Hol követhetünk titeket figyelemmel?

Az egy előre meghatározott cél volt, hogy pontosan dokumentáljuk az utunkat, a honlapunkon és a közösségi felületeinken részletesen beszámolunk az utazásunkról, a tapasztalatainkról. Nemcsak az utazásunk eseményeivel foglalkozunk, hanem a honlapunkon rendszeres ismeretterjesztő cikkeket írunk arról, éppen  milyen természetvédelmi kezdeményezést látogattunk meg, mik ott a helyi kihívások és sikertörténetek a természet védelmét illetően, mit tapasztaltunk. Honlapunk címe https://biking4biodiversity.org/. Ezenfelül rendszeres beszámolókat, helyzetjelentéseket teszünk ki a Facebook- és Instagram-oldalunkra.

Hanna és Jonas június elsején, szerdán indultak tovább Magyarország felé.
Megosztás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.