lapajánló 20
A jól végzett munka, az új etnikai centrum és a tévutak
Magyar7 - 20. száma
2023. augusztus 28., 16:26

Egy sofőr beleütközött egy összetört autóba, majd elmenekült

Csütörtök (augusztus 24.) este két közlekedései baleset történt a Vizesrét és Nagyrőce közötti útszakaszon.

baleset
Fotó: Beszterbányai rendőrség Facebook-oldal

Két autó összeütközött, majd a balesetet elszenvedő egyik autóba egy másik sofőr is belehajtott, aki még a rendőrség érkezése előtt elmenekült a helyszínről. Erről a Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányság tájékoztatott a közösségi oldalán.
A Vizesrét és Nagyrőce között történt első baleset során a Volkswagen Tiguan vezetője nem adott előnyt egy Fiatnak, ezért összeütköztek.

Ennél a balesetnél mindkét sofőr könnyebben megsérült, a keletkezett kárt pedig több mint 15 000 euróra becsülték

– magyarázta a rendőrség azt is hozzátéve, hogy

a Volkswagen sofőrje esetében az alkoholszondás vizsgálat során alkohol jelenlétét állapították meg.

Még mielőtt megérkezett volna a rendőrség, a helyszínen egy következő baleset is történt. A baleset résztvevőinek az elmondása szerint Vizesrét irányából egy Chevrolet márkájú gépkocsi közeledett, melynek sofőrje nyilván nem figyelt oda a közlekedési helyzetre, és beleütközött az úton álló Fiatba. Ennek következtében mindkét autó lesodródott az útról.

A Fiat sofőrjének csak közvetlenül a második ütközés előtt sikerült elhagynia a járművet, mivel az autó ajtaja összeroncsolódott, és nem tudta azt azonnal kinyitni. Az utolsó pillanatban azonban sikerült kinyitnia az ajtót, és így nagy valószínűséggel megmentette a saját életét

– állapította meg a rendőrség. A Fiatba belehajtó autó sofőrje elmenekült a baleset helyszínéről, kilétét a rendőrség vizsgálja.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.